46. Az ajándék
Amikor felébredtem a szobámban voltam. Álmosan takaróztam ki, hogy kiinduljak a mosdóba, de ekkor láttam meg, hogy a megpörkölődött ruhámban vagyok. Az ágyam is kormos lett, így azonnal lerángattam az ágyneműhuzatot. Lecibáltam a ruháimat és fürdeni indultam. Közben végig gondoltam az előző napokat, és rájöttem, hogy milyen ostobán viselkedtem. A fiút, akit szeretek leszidtam azért, mert a saját dolgával törődött, és nem ért rá velem foglalkozni, holott egész héten elfoglalt voltam én is. Ráadásul tudtam, mennyire sokat dolgozik a jövőjéért, és most úgy éreztem hátráltattam. Nem mentség, hogy pénteken volt a Fehér nap, hiszen nem kötelessége viszonozni a Valentin-napi ajándékomat sem. Szörnyülködve törölköztem meg, és felháborodtam magamon. A héten ért stresszt és aggodalmat mind rázúdítottam, ő pedig értetlenül és ártatlanul semmit sem szólt, hallgatta a sérelmeimet csendesen, pedig ő sem egy nyugodt természetű ember. Míg a hajamat szárítottam az órámra néztem. Elég korán volt, hogy megkereshessem őt a tanítás előtt.
Amint kiléptem a szobámból Misuzuhoz kopogtam be. Éppen ajtót akart nyitni. Mérgesen fogadott, behúzott a szobájába és letorkolt amiért aggódnia kellett értem. Miközben lekiabált egy kokit is nyomott a fejemre, jó erősen hogy nyomatékosítsa mennyire haragszik rám, amiért még a telefonomat is elvesztettem. Aztán elmondta, hogy este soká érkezett meg velünk az autó, és én akkor már régóta mélyen aludtam a kimerültségtől. A fiúk végig vele voltak, és Katsuki cipelt fel a szobámba. A fejemet fogtam fájdalmamban és szégyenemben is. Miután kikiabálta magát újra önmaga lett, és kitessékelt a szobából, hogy keressem meg a szőkét, mert biztosan vele is lenne mit megbeszélni... Így indultam el az A osztály kollégiuma felé, míg a sajgó púpot simogattam...
Amikor odaértem éppen szembe találkoztam vele. Zsebre tett kézzel oldalgott az úton, de nem a tantermek felé, hanem az én kollégiumi részlegem felé. Elé siettem, és kissé pironkodva torpantam meg. Azonnal a tárgyra tértem.
- Szeretnék bocsánatot kérni! Ostobán viselkedtem veled, olyasmivel vádoltalak amivel nem kellett volna. - szelíd arccal nézett rám.
- Megsérültél tegnap? - A kérdéssel teljesen kizökkentett.
- Nem. - ráztam a fejem. A kezét felém nyújtotta, majd a karomnál fogva magához húzott.
- Problémás barátnő vagy... - mondta halkan, míg átölelt. Hatalmas kő esett le a szívemről, és boldogan fúrtam a mellkasába az arcom. El sem hittem, hogy ennyire kedves és megértő. Pár percig így álltunk, aztán elengedte a derekam, és a zsebébe nyúlt. Egy fehér kis dísz zacskót vett elő, és a kezembe adta.
- Ezt pénteken kellett volna átadnom neked. Sajnálom, hogy elfelejtettem. - szólt ismét szelíden. Teljesen ámulatba ejtett, képtelen voltam levenni a szememet az arcáról.
- Nem nyitod ki? - kérdezte grimaszolva. Na ez már az a fiú volt, akiért odáig voltam, bár jólesett látnom a gyöngéd és kedves oldalát is. Kinyitottam a zacskót, és egy kis ezüst karlánc volt benne, amelyen apró fehér gyöngyök voltak. Elpirulva emeltem fel, és kértem meg hogy segítsen felvenni a bal kezemre. Miután felcsatolta a kezemre, a nyakába estem, és úgy köszöntem meg az ajándékot. Semmiképpen sem számítottam ilyesmire, és rettentően meghatott. Biztos, hogy sohasem fogom levenni. Rövid ölelés után kezdte zavarni a viselkedésem, majd egy kissé erőszakos csókkal hűtött le. Zavartam pislogtam rá, majd grimaszolva vigyorgott egyet.
- Remélem most egy darabig bírni fogsz magaddal, Csókos-lány! - torkolt le, majd kézen fogva a C osztály kollégiuma felé indultunk.
- Reggelizni akarok. - nézett rám sokat mondóan, amiből azonnal leesett, hogy aznap nekem kell reggelit készíteni neki. Boldog ujjongással vetettem bele magam a feladatba, és kiváló Omuricet készítettem neki. Utána elkísért a tantermünkhöz, és még Misuzuval sem kötekedett útközben.A következő pár nap elsuhant körülöttünk, mert a sok elfoglaltság mellett még plusz feladatokat is kaptunk. A héten beszerveztek minket a hős osztályok mentési gyakorlataiba is, ahol ismét magunkra ölthettük a korábban kapott hős szerkókat is. A vérem szinte forrt, amikor megláttam közelről a szőkét a fekete ruhájában. Igyekeztem normálisan viselkedni, és a ruhám alatt a karláncot fogdostam, hogy alább hagyjon az izgalmam.
Néztem, ahogy húzza fel a szakadék széléről a hordágyat a kötelekkel. Minden mozdulata erőtől duzzadt. A háta, az izmos karjai, biztonságot sugárzott a teste. Beleborzongtam. De nem figyelhettem tovább, mert én következtem az áldozat szerepére.
Lefeküdtem a sziklaszirtre és vártam hogy megmentsenek. Aztán megérkezett. Figyeltem ahogy kideríti, hogy a lábam törött és ájult áldozat vagyok. Sínbe tette a lábam, megtapogatta hasam, és végignézte a testemet alaposan, sérüléseket keresve, majd mikor nem talált, az ölébe vett. Ahogy felemelt a karjában, eleredt az orrom vére. Megdöbbenve kaptam oda a kezemmel. Ashido, aki a mentésben a másik mentett áldozat volt azonnal hozzám fordult.
- Jól vagy Ozawa-san? Vérzik az orrod!
- Minden rendben! - törölgettem zavartan. A szőke értetlenül állt, de nem tett le.
- Folytassuk! - mondtam és ájultnak tettettem magam ismét. Nem akartam, hogy miattam a mentési gyakorlat kárba vesszen…Misuzu ezalatt tátott szájjal háborgott a viselkedésemen, aztán alaposan kinevetett. Mellette Deku nézett olyan arccal, mint aki azonnal megértette a helyzet súlyosságát. Todoroki csupán unottan vette tudomásul a beégésemet. Egy vérzéscsillapító kendőt vett elő és tartott oda az orrom alá. Fejbiccentéssel köszöntem meg, és igyekeztem nem ránézni a szőkére, aki addigra teljesen felfogta és megértette a problémámat, de semmilyen reakciót nem adott rá. Viszonylag örültem, úgy éreztem ebből a szempontból nagyon udvarias velem.
Később, este amikor sétálni hívott boldogan mondtam igent. Az erdőben nyugalom és csend volt, szinte hallani lehetett a szívem heves dobogását.
- Gyakran előfordul nálad az orrvérzés? - kérdezte hirtelen. Azonnal bepánikoltam.
- Gyerekként többször megesett! - zagyváltam, hogy elfedjem a valóságot.
- Jobban oda kellene figyelned erre. - javasolta. Hevesen bólogattam, és igyekeztem közömbös maradni. Ám ekkor széles vigyorra húzódott a szája.
- Sosem gondoltam volna Csókos-lány, hogy ennyire nyilvánvalóan kiütköznek majd a gondolataid! - hajolt közelebb. Elöntötte az arcomat a pír, felhúzott ezzel az aljas viselkedéssel. Valójában csak kivárta, mikor lesz alkalmas cukkolnia érte!
- Nem vagy igazságos! - kiabáltam, és ütni kezdtem a mellkasát, amire hangosan nevetni kezdett. Mikor megelégelte, megfogta mindkét kezemet, és tovább folytatta:
- Szóval ilyen kis perverz lánnyal járok? - hajolt közelebb, hogy még inkább a szemembe tudjon nézni. Zavartan pislogtam, és kénytelen voltam szótlanul tűrni, mert ennyire béna voltam. Miután elengedte a kezemet abbahagyta a cukkolásomat is. Felfújt arccal és karba font karokkal álltam előtte, nem akartam a szemébe nézni. Szégyelltem magam. Felém nyújtotta a kezét, majd lassan magához húzott.
- Rajtad is legjobban ez a rövid szoknya áll jól… bár a hős ruhád sem utolsó. - engedett el egy aljas de szívdöglesztő mosolyt…A rövid randin ezután többet nem cukkolt és nem is gonoszkodott velem többet. De dicséretet sem mondott, nehogy túlságosan jól érezzem magam.
VOUS LISEZ
Az Én Hősakadémiám: Ayamin története
FanfictionEgy átlagos család gyermeke vagyok: Ozawa Ayamin. Korábban nem vágytam a hős életre, ahogy barátnőm Misuzu sem. De úgy alakult az élet, hogy kaptunk egy lehetőséget a szerelemre és a hőssé váláshoz is. Nos: elmesélem hát, hogyan is indultunk el a Hő...