Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

49. bejegyzés - Szerelmi vallomás

49. Szerelmi vallomás

A percek lassan suhantak, ahogy az óriáskerék lassan megtette a kört a kis kabinokban utazókkal. Szomorúan néztem a közeledő rámpát, amikor hirtelen megálltunk. Katsuki idegesen nézett felfelé, amerre egy fekete ruhás, nyurga fazon kacagott az egyik vas szív tetején. A benne ülő párocska sikoltva ölelte egymást, míg a lovagom felállt. 
- Maradj itt. - azzal kinyitotta az ajtót és már ugrott is a gonosztevő felé, hogy hősként megmentse az óriáskeréken rekedt embereket. 

A férfi nem várta meg, hogy Dynamight elcsípje, felé hajított egy dárdát, amit az egyik ujjának a körméből lőtt ki. Katsuki elkapta a felé repülő fegyvert, majd a levegőben manőverezve rá ugrott. Lerántotta a kabin tetejéről, majd pár robbantással és a férfi dárdájával ájultra verte. Odalent a rendőrök kezébe adta, majd a gonosztevő társa felé rohant, aki éppen egy csapat rendőrrel küzdött. Jó pár civil is megsebesült. Az óriáskerék nem indult el, így kezdtem ideges lenni. Végül lebegő tálcákat hoztam létre a táskámból kivett vízzel, és kabinonként egyesével kimentettem az embereket. Amikor az utolsó ember is a földön állt, akkor értek oda Kirishimáék, és győzték le a gonosztevőt. Ashido és Kaminari egy helyre terelték a sérülteket, majd elláttuk a sebeiket. Az egyik sérült egy fekete hajú, velünk nagyjából egykorú fiú volt. Miután meggyógyítottam a nálam lévő gumicukroknak hála, megragadta a  kezem. 
- Köszönöm! Annyira kedves és szép vagy! Kérlek randizz velem! - kikerekedtek a szemeim. Igyekeztem kihúzni a kezem a markából, de túl erősen fogta. 
- Nem!... - kezdtem, de ekkor Katsuki hangja dörrent a hátam mögött.
- Húzd el a beled! - még morgott is, miután ezt kimondta. A fekete hajú fiú megdöbbent. A szőke kirántotta a karomat a markából, és maga mellé húzott. 
- Mi van, süket vagy? Húzd el a beled! - mondta ismét, mire a srác felpattant.
- Nem gondoltam volna, hogy a vadállatokat kedveled! - hadarta nekem, miközben eliszkolt. Egy percig csak néztem, ahogy elrohant, majd Katsuki felé fordultam.
- Éppen elutasítottam, nem kellett volna ilyen durván szólnod hozzá. - csóváltam a fejem.
- Hallottam. - mondta, és a kezembe nyomott egy adag takoyakit. Döbbenten bámultam az ételt. Lassan átgondoltam a helyzetet. Hallotta, ahogy visszautasítottam a srácot, mégis úgy beszélt vele. Hamar felfogtam, hogy mi a helyzet. Elpirulva takartam el a mosolyt a számon, amely akaratlanul jelent meg rajta.
- Mi olyan vicces? - kérdezte gyanakodva, mire belekaroltam, és igyekeztem elrejteni az arcomat. Mérges lett, próbálta kiszabadítani a karját. Persze erősen csimpaszkodtam, míg végül feladta és zsebre vágta a kezeit.
- Edd meg a takoyakit! - morogta. Levakarhatatlan mosollyal az arcomon falatozni kezdtem, amitől még inkább dühös lett, de egyáltalán nem zavart. Egy falatot a szája elé tartottam, hátha elfeledteti vele a bosszúságát. Parázsló szemekkel fürkészett, végül beadta a derekát és bekapta a falatot. Így ettük meg az adag ételt, amiért szintén rettenetesen hálás voltam.

A többiek hamarosan csatlakoztak hozzánk, így tovább sétáltunk a kipróbálható játékok között. Ashido mindenképpen a körhintára akart felülni, így magam is jelentkeztem. Egy hatalmas csészébe ültünk, és nevetve integettünk a kint várakozó fiúkra. Ahogy forgott a körhinta, duplán forgott a csésze is, így lassan kezdtem szédülni. A korábbi takoyaki erősen kapálózott kifelé a gyomromból, ezért megpróbáltam lehunyni a szemem, de a szédülés nem enyhült. 
- Jól vagy, Ozawa-san? - csendült Ashido aggódó hangja. Ekkor hirtelen lassulni kezdett a menet, majd egy percen belül meg is állt. Szédelegve, kissé kábultan léptem le, de nem csak én jártam így. Mivel csésze társam miattam aggódott, így megfeledkezett magáról. Fejét fogva kanyargott a fiúk felé. Kirishima kapta el, és segítette egyenesbe. Én megkapaszkodtam egy korlátban, és leguggolva igyekeztem lent tartani az ételt.
- Egy ilyen gyerek játéktól is hányingered lett? - fintorgott a szőke, majd odalépett hozzám. Felhúzott egyenesbe és egy padhoz kísért. Egy automatából hideg üdítőt vett, és adott mindkettőnknek.
- Köszi, Bakugou! - szólt a fura hajú, és kinyitotta Ashidonak az egyiket. Katsuki elém tolta a vizet. 
- Igyál! - parancsolta. Alig pár korty után éreztem, hogy jobb a gyomrom.
- Talán a tükörházban kevésbé járunk rosszul! - mutatott egy épület felé Kaminari. Pár perc után indultunk csak el a megadott hely felé, majd Sero megállt előttünk. 
- Arra szerelmeseknek lehet csónakot bérelni! - vigyorgott a szőkére.
- A francokat! Hülye vagy? Az kéne még, hogy telerókázza a csónakot! Micsoda barom ötlet… - mutatott rám, torkolta le a lovagom a fekete hajút, és ezzel együtt a romantikus evezős programot is kukázta… Sóhajtva indultam tovább a tükrök felé. Ott nem sokat időztünk. Sokkal izgalmasabb programot találtunk. A szellemházba mentünk, ahol a sok pók és pókháló miatt pánikoltam. Vinnyogva másztam Katsuki nyakába, aki ettől mérges lett, majd kézen fogva kirángatott onnan. 
- Így félni, holott mindegyik műanyag! 
- De mozogtak! És hangjuk is volt… és a pókháló ragadt! - nyafogtam tovább, mire a többiek is kisiettek a túl élethű lényeket tartalmazó teremből. Végül kipróbáltunk még pár játékot, lég hokiztunk, és a fiúk lőfegyver csatát vívtak egy plüss oroszlánért, amelyet végül a szőke nyert meg. 
- Tessék! - tartotta felém a nagy sörényes állatot. Boldogan öleltem át. 
- Nem fer… - duzzogott Ashido. De hamar el is felejtette, amint Kirishima egy plüss cicát vett neki. 

Csak késő délután eszméltünk fel, hogy lassan vissza kell indulnunk a U.A.-be. Addigra minden érdekes játékot kipróbáltunk. Lassan baktattunk a többiek után. Mosolyogva öleltem a plüsst, és közben a zsebre tett kezű fiúmat figyeltem. Végig nagyon kedves volt, a maga módján. Amikor észlelte, hogy rajta mosolygok ciccegni kezdett. Nevetve karoltam belé, és nyomtam puszit a morcos arcára. Ezzel kivívtam egy morgást, de nem zavart… Duzzogva lépkedett tovább, majd kicsit később megszólalt.
- A héten nem találkozunk, mert Tokióba utazunk az Endeavour ügynökséghez. De majd írok üzenetet. - érces hangja kedvesen csengett. Bólintással jeleztem, hogy megértettem, majd elmerengtem. Ő már most rengeteget dolgozik a jövőjéért, én pedig még éppen beállok a startvonalhoz. Lassan megfogta a kezem, és csendben sétáltunk tovább az állomásig. 

Vidám, mókás és spontán szórakoztató napom mosollyal ért véget, mert Kats-kun a kollégiumi részleg bejáratáig kísért. Ott mélyen a szemembe nézett, és percekig nem szólt. Pirulva vártam a szavait, amit búcsúzásnak szánt, végül grimaszolva, de csak megszólalt. 
- Ne kelljen aggódnom érted a héten, Csókos-lány! - közölte, és a szavai mögött törődést éreztem. Nekem ez bőven elég volt, hogy tudjam hogyan érez irántam. Vidáman rá vetettem magam, és hagytam hogy mérgesen lecibálja a nyakából a karomat. Végül az a számomra vicces helyzet átalakult, amikor a derekamra tette a kezét, és elköszönt, ahogyan egy barát bánik a kedvesével…