Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

29. bejegyzés - Misuzu és Shoto lebuknak

29. Misuzu és Shoto lebuknak

A szobámban ücsörögtem. Körülöttem könyvek és jegyzetek hevertek. Egy füzetbe csak a felmerülő kérdéseket írtam, az adott téma mellé. Egyre több színes jelölőt használtam fel. Pár óra múlva kezdett az egész teljesen kusza lenni. A végén feladtam aznapra. 

Reggel a 2. óra után ért be Misuzu a tanításra. Örömmel láttam, hogy kiheverte a tegnapot.

Ebédidőben együtt haladtunk az étkező felé. Eszembe jutott, hogy megemlítem neki a tegnapot.
Miután segített a gyengélkedőn, elhívott ebédelni. - mosolyogtam rá.
- Kettesben ebédeltetek? - lepődött meg.
- Annak ellenére is, hogy az osztálytársai végig cukkolták. - bólogattam hevesen. 
- Lássuk jól értem e… elvitt a karjában a gyengélkedőre, megcsókolt, majd kézen fogva elvitt ebédelni. Kiállta a cukkolást, és utána vissza kísért a körletedbe. - sorolta.
- Igen! - vigyorogtam boldogan.
- Meglep, de úgy néz ki egész romantikus lelke van ennek az ördögnek. - nevetett. Nem zavart, hogy így hívta, tudtam hogy sosem fogja igazán kedvelni. De elfogadta Katsukit, és ez bőven elég volt nekem.

A tanítás végeztével a gyengélkedőn voltak feladataim. Egészen estig ott kellett lennem, mire végeztünk. Ahogy a szobám felé tartottam, azon gondolkodtam, kitől kellene segítséget kérnem a hős osztály tananyagához. Aztán eszembe jutott, hogy Misuzunak is biztos van gondja vele, így kissé izgatottan törtem rá a szobájában. Ott azonban még az ajtóban sokkot kaptam. Nem volt egyedül, Todoroki Shotoval félreérthetetlen pozícióban találtam őket. 
- Hát ti meg mióta vagytok együtt? - néztem rájuk döbbenten. Todoroki lehajtotta a fejét, de mintha cseppet se szégyellné magát. 
- Ácsi! Nekem mikor akartad elmondani? - kezdtem felhánytorgatni, hogy egy ilyen fontos dolgot elhallgatnak előlem.
- Még nem is vagyunk együtt, még randira sem hívott el. - tódította Misuzu Todorokit, aki ettől megdöbbent.
- Micsoda? Na és mit tervezel, Todoroki-kun? Látom, hogy valami van a fejedben. - szálltam be én is, míg Misuzu a fejét rázta.
- Ne aggódj emiatt. Csak vicceltem. - folytatta, de láttam, hogy Todoroki nem érti a viccet.
- Egyébként mivel foglalkoztok? - jutott eszembe, hogy még mindig nyitva hagytam az ajtót. Becsuktam.
- A különbözetire készülünk. Csatlakozol? - szólalt meg Todoroki, majd mutatta a könyvet.
- Ez jól hangzik, de most nem maradhatok. Épp csak beugrottam, de majd holnap megbeszéljük, Mi-chan. - úgy döntöttem ideje lépnem.
- Várj! A pukkancsról van szó? Ha valamit mondani akartál… - kérdezte Misuzu. 
- Nem dehogy, ráér később is! Hacsak nem… - nem akartam befejezni a mondatot, inkább a kétszínű hajúra néztem.
- Nem dehogyis! Hogy gondolod… - értette rögtön Misuzu. Ezután ideje volt indulnom. 

'Azt hiszem magamnak kell kezelnem a problémamat…' futott át az agyamon, míg a szobámba sétáltam. Felemeltem a telefont, és fújtam egy nagyot. Tudtam, hogy olyan dologra készülök, amivel lehet nagyot hibázom majd. De muszáj volt segítséget szereznem. Szóval üzenetet írtam az én szeretett ördögömnek. Csak reméltem, hogy nem okád tüzet majd. 
*Tudnál segíteni a tanulásban, Katsuki?* Biggyesztettem oda kérdően, és gondolatban reméltem, hogy nem lesz ideges. A keresztnevén szólítottam korábban, így tartani akartam magam ehhez. Miután elküldtem az üzenetet, megkönnyebbülve tettem fejjel lefelé az asztalra a telefont. Úgy éreztem, hogy szükségem van egy nyugtató teára. Míg a vizet forraltam rezegni kezdett a telefonom. De nem csak egyet rezgett, hanem folyamatosan. Azt hittem, több üzenet érkezik, de gyanúsan rezgett tovább. Mikor felemeltem, megláttam hogy hív. Felvettem, és igyekeztem nem túl izgatottan beleszólni.
- Rendben! De cserébe főzz nekem mapu tofut! - kiabálta a telefonba.
- Ahogy szeretnéd… - egyeztem bele.
- Fél óra múlva gyere le a lifthez. - adta ki a parancsot, majd bontotta a vonalat. Teljesen megdöbbentem. Inkább olyan válaszra számítottam, mint hogy 'Miért nekem írsz emiatt?' vagy 'Keress egy másik balekot magadnak!'... De amikor letettem a telefont elmosolyodtam. Mivel előző nap tettem rendet a szobámban, így csak a főzéshez kellett előkészülni. A szobámba beköltözéskor gondosan megterveztem a konyhai komódomat, és mivel hűtő is mindig volt a szobában, csak elő kellett vennem a hozzávalókat. A komód tetején előkészítettem mindent. Úgy terveztem, ha már tanultunk, akkor főzöm meg ezt a gyors fogást. Addig beáztattam a rizst. 

Alig fél óra múlva a liftből szálltam ki. Egyes osztálytársaim megrökönyödve bámulták Katsukit, aki szitkokat szórva állt a lift előtt, rám várva. Idegesítette, hogy bámulják. Amikor meglátott felém indult, elkapta a lift ajtaját és belépett. Kissé zavartan nyomtam meg az emelet gombját. 
- Köszönöm, hogy segítesz. Mit hoztál? -  mutattam a szatyorra a kezében.
- Könyveket. - mondta, de nem mutatta meg. Kiszálltunk. A szobám előtt megálltunk, majd benyitottam. Bent kissé pironkodva álltam meg. 

Ő nyugodtan levette a cipőjét, majd leült a párnára a kis asztal elé törökülésben. Feltartotta a könyvekkel teli szatyrot. Elvettem és mellé ültem. A saját könyveit és jegyzeteit hozta el nekem. Míg belelapoztam engem figyelt. Éppen az írását akartam dicsérni, hogy jól olvasható, amikor eszembe jutott a tea. Gyorsan elé tettem. Kiszúrta a jegyzeteimet és a sok megjelölt témát.
- Ezekkel mind gondod van?
- Igen. A mi tananyagunk egészen más, és az orvosi kézikönyvek anyagai is. Nem tudom a korábban tanultakat ehhez kapcsolni, és nagyon belezavarodtam. - vakartam a fejem. 
- Úgy érted, idén ez a 3. féle tananyag, amit tanulsz? - hökkent meg.
- Fogjuk rá. - nevettem könnyelműen. Lapozgatta a jegyzeteimet, közben szövegelni kezdtem.
- Nem vagyok olyan okos, mint szeretném, és az osztályunkban sok kis idegesítő agytröszt van, így sajnos a 7. helyen állok a 20 főből a tanulmányi rangsorban. - fújtattam. 
- Sok dolgunk lesz. Ezeket itt átnézem majd. Használd az én könyveimet. - vette el az enyémeket.
Fellapoztam az elém tolt könyvet. Az elejétől magyarázni kezdte, és ha nem értettem elmondta újra. Nem kiabált, és türelmetlen sem volt. Több mint 2 óra után kezdtem fáradni. Mikor megvakartam a szemem, mert homályos lett a látásom, becsukta előttem a könyvet és eltolta.
- Éhes vagyok. - nézett rám sokat mondóan, és a kezére támaszkodott. Azonnal felpattantam. Odamentem a főzős komódhoz, majd nekiláttam az ételnek. Végignézte, ahogy elkészítem és feltálalom neki a fogást. 

A következő percekben csendben vacsorázni kezdtünk. Hálás voltam neki, amiért ma este ennyit segített. Minden köszönetemet az ételbe fektettem. Mosolyogva néztem, ahogyan elégedett grimasszal az arcán fogyasztotta a neki készített ételt...