Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

27. bejegyzés - Dupla sérülés

27. Dupla sérülés

A pillanatnyi döbbenet, ami mind a négyünket hatalmába kerített, hamar szertefoszlott. Deku automatikusan a küzdőtér felé lépett. Misuzu nagy levegőt vett és kecsesen belibbent és megállt Midoriyával szemben.

Elindították a küzdelmet, és Deku azonnal aktiválta is a képességét.
– Már tudom, hogy mit tudsz a képességed nélkül – mosolygott Misuzura. Ő viszonozta is a kihívást, és nekirohant. 
– Midoriya azonnal a képességét akarja használni ellene? Nagyon komolyan veheti – rohant neki az elválasztó korlátnak Kaminari. 
– Midoriya már tudja, hogy mire számítson. Nincs értelme sokáig elhúzni ezt a küzdelmet – mondta Shoto. 
– Ezzel most mire célzol? – kérdezte Sero.
– Arra, hogy sokáig tartana kettejük között, ha nem használják a képességeiket – válaszolta lassan, és nyugodtan. Bakugo érdeklődve nézett rá. 
– Azt akarod mondani, hogy el tudná verni a szaros Dekut? – morogta. 
– Azt nem mondtam, hogy megnyerné e. De biztosan sokáig kitartana ellene – válaszolta Shoto. 
– Todoroki valószínűleg csak elfogult – vetette közbe Mineta. Nem tudtam belefolyni a társalgásba, túlságosan aggódtam a legobb barátomért. Ökölbe szorított kezekkel drukkoltam neki. Akartam, hogy győzzön. Akartam, hogy ne sérüljön meg. De tudtam, hogy ára lesz annak, ha szabadjára engedi a képességét.

Misuzu képzett harcos, a sok edzésnek hála a testén kívül váltogatta a tüzet, és elsöprő erővel lángolt az ütések és rúgások között is, nem csak azokkal együtt. Folyamatosan emelte a hőfokot, és kezdett a testén megmutatkozni. Láttam milyen, ha túlhevül. A teste lázban égett. 

Midoriya nagyon gyors volt, és majdnem minden támadást sikerült valahogy elkerülnie. Az ő ütései ellenben elkerülhetetlenek voltak. Az erejüket tompította a hő, és a fájdalom, ami érte Misuzut, de így is rengeteg sérülést szenvedett el. Karcolások és zúzódások borították a testét rövidesen majdnem mindenhol. 
Még több hőt emelt, lassan füléből is ömlött a vér. Tudtam, hogy nemsokára elveszti a kontrollját. Alig pár perc múlva elájult. Deku azonnal mellé térdelt. Kővé dermedve álltam. Tudtam, hogy oda kell futnom hozzá. Todoroki beugrott a küzdőtérre, majd segített neki stabilizálni a testhőjét. Besiettem melléjük, idegesen topogtam mögötte. Mindenki megijedt az eset miatt. 
– Elég a nézelődésből, most már elmehettek – mondta Aizawa. Midoriya felállt. 
– Todoroki-kun próbálja lehűteni – magyarázta Deku, és próbált elhúzni mellőlük.
– Én is vele mehetek? – kérdeztem a senseire nézve.
– Neked még hátra van egy küzdelem, inkább arra koncentrálj – mondta Aizawa. 
– Ne aggódj, a barátod rendben lesz – tette hozzá Cementoss biztatóan. Összeszorított fogakkal néztem, ahogy elviszik a gyengélkedőre. 

Alig pár merc múlva Bakugou már a küzdőtéren állt. Testtartása is azt üzente nekem, mennyire komolyan veszi a következő küzdelmet. Emlékeztettem magam, hogy előző nap mit beszéltünk meg. Semmiképp sem hagyhattam, hogy az érzéseim befojásoljanak. Tudtam, hogy nem győzhetek, de mindent meg fogok tenni azért, hogy a győzelem közelébe kerüljek. Pont mint Misuzu. Mindent meg fogok tenni. 

Felhangzott a küzdelem kezdetét indító hang. Másodpercek alatt felvérteztem a testem. Igyekeztem arra gondolni, hogy most ő az ellenfelem. Felemelte a kezeit. Misuzuval korábban sokat edzettünk. Erre alapoztam a tudásomat. Ökölbe szorított kezekkel támadtam. Csupán kivédte a támadásokat, nem használta a robbantást. Látszólag felesleges volt a pajzs, de el akartam érni hogy robbantson. 
- Ez nagy hiba! - kiabáltam vele mérgesen, majd gyomron térdeltem. Nagyon meglepődött, de düh helyett egy vigyor húzódott el a száján. Rúgtam, ütöttem, fordultam és sikerült egy jobb egyenessel ismét megütni az arcát. Az öklöm felhorzsolta a szája szélét. Robbantásra készült, az ökleimre toltam a pajszomat, majd újra ütöttem. Robbantott, védtem, ütöttem és védekezett, robbantott és így soroztuk egymást, miközben sikerült elérnem hogy hátráljon. A tervem nála is a kiszorítás volt. Megunta a sorozatos védekezést és robbantást, hirtelen egy nagyobbat robbantott, el kellett ugranom, leguggoltam, hogy a hullám ne sodorjon el. Most leemeltem a pajzsot és lebegő tálcákat alkotva futottam felé, cikázva. Fentről érkezve térddel támadtam, amit kivédett a karjaival. Az arcom felé nyúlt, hogy robbantson, de pechére leloptam az összes izzadságot a testéről, így csak szikrázott picit a tenyere. Értetlenül bámulta a kezeit. Úgy éreztem erre a pillanatra vártam eddig, azonnal megragadtam a lehetőséget a támadásra. Ebben a másodpercnyi zavarában vetettem rá magam, és próbáltam kirúgni a harctérről. Ahogy  érzékelte a támadást, arrébb lépett egyet. Kikerülte a rúgást, a testem elsuhant mellette. Ekkor elkapta a karom, és reflexből kivágott a területről. Olyan gyorsan reagálta le a támadásomat, hogy megmozdulni sem volt időm. Visszafelé sült el a tervem, ráadásul esetlenül landoltam. A jobb bokám nagyot reccsent, majd elterültem a földön. 

- A győztes Bakugou! - jelentette be Aizawa.

Mérgesen törölgettem az izzadságot a homlokomról. Sóhajtottam, majd megpróbáltam felállni. A bokámba erős fájdalom nyilallt. Tapogatni kezdtem. Hirtelen ráébredtem, hogy mi volt az a reccsenés az eséskor. Bakugou hozzám hajolt.
- Miért nem állsz fel?
- Eltörtem a lábam. - feleltem ártatlanul. Megfogta a bokámat és megtapotta. Miután rájött, hogy azonnal a gyengélkedőre kell sietnem, a bal kezét a hátam mögé csúsztatta, a jobb kezét pedig a lábaim alá. Felemelt, mint egy krumplis zsákot. Tiltakozni akartam, de szúrós szemmel letorkolt.
- Eltörte a bokáját! Elviszem a gyengélkedőbe! - tudatta szándékát Aizawaval, és már indult is. A többiek meglepetten bámultak utánunk.

Sietett. A karjaiban tartott, szorosan magához ölelve. Ahogy suhantunk át az épületen, majd kint a U.A. területén örültem, hogy tanítási idő van és senki sem bámul minket. Az előbbi küzdeni és győzni akarást teljesen elfeledtem. Teljesen más töltötte ki a gondolataimat. Zavarban voltam, mert minden izmát éreztem a feszes hős ruha alatt. Elpirultam. Mindebből ő semmit sem vett észre. 
- Nem kell vinned. Egyedül is el tudok menni a gyengélkedőre. - igyekeztem nem dadogni.
- Eltört a bokád nem? - torkollt le. Nem tudtam ellenkezni, így tovább sietett.
- Az öngyógyítási folyamat valószínűleg már elkezdődött. Nem hagyhatjuk, hogy rosszul forrjon össze a csont. - mondta kevésbé ingerülten. Csak néztem az arcát, miközben benyitott az épületbe. Kettesével szedte a lépcsőfokokat az emeleti gyengélkedő felé.
- Az arcod csupa horzsolás, és sebes vagy több helyen. Sajnálom, hogy miattam… - nem tudtam igazán hogy fejezzem be. Ezeket én okoztam neki, rajtam pedig szinte egy karcolás sincs, kivéve a jobb lábamat.
- Harcoltunk nem? Komolyan vetted, azért sikerült megütnöd. Ne foglalkozz a horzsolásokkal. - vigyorgott rám. 

Lassan megérkeztünk a gyengélkedőre. Ahogy beléptünk megláttam az egyik ágyon alvó Misuzut, ahogy a karjából lógott ki az infúzió. Recovery Girl behúzta a függönyt előtte. Kérésére egy ágyhoz vitt Bakugou...