Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

51. bejegyzés - A vacsora

51. A vacsora

Hazafelé reggel csak ketten indultunk, mert a fiúk csak délután érkeztek vissza a kollégiumba. Todoroki közlékenyebb volt Misuzival, szívesen elmesélte neki üzenetben, hogy mi történt velük azon a héten a hősi gyakorlaton. Ezzel szemben Katsuki épphogy írt 3 sort, amiben szinte semmit se mondott el, vagy ha mégis elárult valamit, azt nagyon kurtán tette. Sóhajtva húztam le a járműről a bőröndömet, és indultunk el a lakótelepünk felé.

- Ne keseregj amiatt, hogy alig ír neked. Januárban még a nevedet sem tudta, most pedig még önszántából randira is elvitt. Sőt, még ha késve is, de adott neked ajándékot a Fehér napra. Méghozzá egy nagyon aranyos karkötőt… - vigasztalt Mi-chan. 
- Így végiggondolva tényleg hálás lehetek. - mosolyogtam. 
- Szóval, ha csak a viselkedését nézzük, biztos hogy szeret téged. Amit én sosem hittem volna! - emelte fel a mutató ujját, figyelmeztetésül. Meglepődtem, de aztán jót nevettem.
- Az igazat megvallva, az elején én sem gondoltam, hogy eljutunk idáig. Azt hittem, hogy az első séták után nem is fog a fiúmként viselkedni… - gondolkodtam el.
- Na látod! Valójában egész jól alakult. - kacsintott rám, majd integetve belépett a saját házuk ajtaján. 

Otthon a szüleim és Chiaka nagyon hangosan üdvözöltek. Kipakolás után pedig vásárolni indultunk a húgommal, hogy megnézzük mennyit változott a környék. Aznap vacsorára voltunk hivatalosak az egyik közeli étterembe, mert apa és anya ünnepelni akartak. 

A szobámba örömmel léptem be. Miután gyorsan kirángattam a bőröndöm tartalmát, és elpakoltam amit visszahoztam, a lazításra összpontosítottam. Régóta nem láttam a saját bútoromat, a könyveim és mangáim nagy részét, a ruháim másik felét és a kilátást az ablakomból. Örömmel húztam ki az ablakot, és szippantottam be a megszokott szagokat. Elégedetten ültem le a párkányom előtt lévő ülőkére, és néztem az utca embereit. A kilátás a főutca mellett, az egyik mellékutcára nyílt, ahol sok üzlet és bolt sorakozott. Errefelé sokan jártak, és gyakran figyeltem hogyan viselkednek mások, ha úgy hiszik nem látja őket senki. Általában siettek, vagy üzleteket látogattak. Az egyik üzletben virágokat és csokikat is árultak. Anya gyakran beugrott oda, mert szerette megcsodálni az újdonságokat vagy hazahozni pár apróságot. Éppen a bolt felé fordultam, amikor egy ismerős szőke hajra lettem figyelmes. A fiú járása hanyag volt és laza, zsebre tett bal kézzel sétált. A jobb kezében húzta narancs színű bőröndjét. Mivel a hetediken lakunk, így meg sem próbáltam lekiabálni, csupán kuncogva figyeltem, ahogy az üzlet körül tétlábolt. Végül bement, és pár perc múlva egy tavaszi virágcsokorral lépett ki. Mintha érezte volna, hogy figyelem körbesandított, aztán elindult a főút felé. Mosolyogva néztem utána. Boldog gondolatok hussantak át a fejemben, mert titkom megfigyelhettem, hogy valójában milyen kedves tud lenni Katsuki, még ha olyan nehezen is tudja kimutatni néha az érzéseit. A virágokat biztos az anyukájának vette. 
- Indulhatunk? - nyitott be Chiaka.
- Persze! - és már vettem is fel a topánkámat. 

Az üzletek nem sokat változtak, nyílt pár új, ahova besétáltunk. Annyira hétköznapi volt így sétálni, programot csinálni a húgommal, akivel a sielés óta nem is találkoztunk. Chiaka rengeteget mesélt az új barátairól, a fiújáról, a tantervről és hogy jövőre leteheti a hős engedély vizsgát. 
- Nagyon meglepődtünk anyuékkal, hogy Misuzuval ennyire belehúztatok, hogy letettétek a különbözeti vizsgákat, hogy átiratkozhassatok a hős osztályok egyikébe. - dicsért meg.
- Rengeteget tanultunk és edzettünk. A végére hullának éreztem magam. - nevettem.
- A pasid büszke rád? - kérdezte. Zavarba hozott. 
- Katsuki… szerintem a maga módján igen. Bár így is megszidott, hogy sokat korrepetált mégse lett a legjobb az eredményem. 
- Micsoda maximalista… - rázta a fejét. 

Otthon aztán kényelmesen lezuhanyoztam, megcsináltam a hajam és minimális sminket tettem fel. A szobámban kitártam az akasztós szekrényt, és vidáman válogattam a ruháim közül. Volt pár külön ilyen alkalmakra tartogatott elegáns szoknyám is. Az egyik kedvencemet választottam, egy indigókék ruhát, amelynek a szoknyáján fehér és világoskék virágok díszelegtek. A fekete kis táskám és szandálom pont illett hozzá. Elégedetten az ajtóhoz sétáltam, és vártam a családomat. Chiaka szokásához híven egy kihívó alig ruhát vett fel, és élénk vörösre festette az ajkát. Apa mérgében egy blézert erőszakolt rá, mert az étteremben mégsem jelenhetett meg ilyen ledéren. 

A hely zsúfolásig volt tele, puccos és gazdag emberek között vezettek el minket egy szerényebb sarokba. Apát és a pincért követve Chiaka és anya halkan vitáztak még mindig a húgom ruhája és sminkje miatt. Mögöttük sétálva néztem a szépen megterített asztalokat, az elegáns terítéket, a dekorációt. Az asztalhoz érve apa azonnal segített leülni anyának, a pincér pedig a húgom alá tolta a széket, amikor körbenéztem a többi vendégre. Az asztalok elég közel voltak egymáshoz, és egy ismerős hangra figyeltem fel. Amikor odafordultam, találkozott a tekintetem a szőkével. Meglepetten bámultunk egymásra. Rajta egy fekete zakó volt, szürke inggel és hanyagul, lazán megkötött fekete nyakkendővel. A szülei azonnal észrevettek és az édesanyja rögtön felállt hozzám. 
- Nahát, újra találkozunk! - nyújtotta felém a kezét. Illedelmesen üdvözöltem. A szüleim láttán Katsuki felállt és meghajolt, ahogy az édesapja tette. Zavartan pislogtam, amikor Mitsuki odament köszönni nekik. Akkor pedig végképp zavarba jöttem, amikor Chiaka kiejtette a száján, hogy:
-Ő Ayamin pasija, meg a szülei. - vigyorgott boldogan, majd lehajította a blézert magáról. Neki ennyi elég is volt, hogy azon az estén nem vele lesz foglalkozva többet. Apa hebegett habogott, alig tudta kimondani a nevét, vörös fejjel és tikkelő szemekkel bámult Katsukira. Ő pedig igyekezett nem sok grimaszt vágni, ami nagyon a nehezére esett. Ezzel szemben anya és Mitsuki azonnal beszédbe egyeledtek, nevetgéltek és mint kiderült ismerték egymást, mert Mitsuki gyakran járt anya szalonjába hajat vágatni. 

A vacsorát végül mindenki a saját asztalánál fogyasztotta el. A várt ünneplés elmaradt, mert apa egész este motyogott az orra alatt, és duzzogott. Gyerekes viselkedését elnéztük neki, de azért időzíthette volna máskorra is. Végül a desszert előtt a mosdóba indultam. Amint kiléptem az ajtón, a szőkébe botlottam. Zsebre tett kézzel ácsingózott a folyosón. Mosolyogva álltam meg előtte. Viselkedése kissé feszült volt, de végül erőt vett magán és halkan szólt hozzám.
- Nem tudtam, hogy ma este itt vacsoráztok a családoddal.
- Anyáék meglepetésnek szánták, én is csak délután tudtam meg. - válaszomra bólintott. Nyugtalanul pislogott körbe a folyosón, majd kivette a kezét a zsebéből. Érdeklődve figyeltem, mit szeretne. Végül közelebb lépett hozzám, és feltartotta a tenyerét, hogy beletehessem a kezem. Amint összeért a tenyerünk felnéztem rá. Gyengéden megszorította a kezem, majd maga felé húzott. A másik kezével átkarolt és egy picit összeért az ajkunk. 
- Csinos vagy… - motyogta, mire éreztem hogy teljesen elpirultam. Hebegve próbáltam elmondani neki, mennyire jóvágású ebben az öltönyben, de mivel ő is a hasonlóan felkavart érzelmeivel küzdött, így csak udvariasan vissza kísért az asztalokhoz.

A vacsorát a két anya élvezte legjobban. Vidáman és hangosan társalogtak a parkoló felé menet, míg Chiaka és az apák csupán pár szót ejtettek. Leghátul Katsuki gyengéden a hátamhoz tette a kezét, és csendben kísért az autónkhoz. 
- Később beszélünk. - mondta búcsúzásként. Örömmel nyomtam egy puszit az arcára és beültem. Míg kigurult a kocsi mosolyogva néztem rá és az integető szüleire.