Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

14. bejegyzés - Az üzenet

Az üzenet

Benyitottam a szobába. A nap lemenőben volt, a vörös és sárga fények átvilágították a kis helységet. Misuzu megsütötte a takoyakit, és türelmesen várt rám. Teljesen megzavarodtam. Elfeledkeztem a takoyakiról, és heherészve ültem le a kisasztalhoz.

- Mi történt? - kérdezte kimérten. Ismerte ezt a zavart vigyort rajtam.
- Sétáltunk, elkérte a telefonszámomat és kért még csokit tőlem. - vigyorogtam rá. Misuzu csak bekapott egy gombócot, majd alaposan megrágta és lenyelte.
- Ha jól értem, rávett hogy csinálj még neki csokit. Közben elérte, hogy függj attól, mikor ér rá, és közben semmit sem tett érted. - Nézett rám sokatmondóan. Felhúztam az orrom.
- Nem igaz, majdnem elestem de elkapott. - vettem egy gombócot a számba.
- Amúgy hol találkoztatok? - kérdeztem tőle.
- Az a balfék a kollégium körül sétafikált. Leszólított, hogy hívjalak ki. - mutatott rám.
- Nem tudom, hogyan fog alakulni, de nagyon örülök, hogy gondolt rám. - tapsolni tudtam volna örömömben. Ezek szerint valóban beszélni akart velem, azért settenkedett a kollégiumnál.
- Szerintem biztos nagyon örült a bonbonoknak. Midorya azt mesélte, hogy senkitől sem kapott soha Valentin-napi csokit, mert a lányok bunkónak tartják. - magyarázta Mi-chan.
- Akkor én vagyok az első akitől csokit kapott! De jó! - mosolyogtam.
- Ha azt vesszük valószínű te vagy az egyetlen esélye arra, hogy barátnője legyen. Szóval ha veled elszúrja, biztos egyedül és magányosan hal meg! - vigyorgott rám kárörvendően. Örömmel töltötte el, hogy Bakugou ilyen szerencsétlen a lányok terén. Kicsit fintorogtam, de elengedtem a dolgot. Nem szeretem a konkurenciát, jobb is ha senkivel sem kedves.
- Talán lesz alkalmam megismerni. Lehet nem is olyan kiállhatatlan! - flegmáztam, miközben jó étvággyal tömtem magamba a gombócokat.

A következő napokban sokat fejlődtem a csokoládé készítés terén. Szinte minden este készítettem bonbonokat. Nem akartam csalódást okozni, de azért Misuzu szavai csengtek a fülemben. Mi van ha tényleg csak a csokira hajt? De aztán megráztam a fejem. Nem hagyhattam, hogy ilyen negatív gondolataim legyenek. Azt is tudtam, hogy valamennyi százalékban biztos hogy igaza van. Elhatároztam, hogy kizsarolok a szőkétől majd egy választ, amikor átadom a bonbonokat. Hirtelen zizegni kezdett a telefonom. Ismeretlen számról kaptam üzenetet.

"Pénteken délután 5 órakor várlak majd az erdőben, ahol sétáltunk."

Majdnem elejtettem a készüléket, de azért csak sikerült elmenteni a telefonszámát. Ezután csak 20 percig azon gondolkodtam, mit kellene válaszolnom. Mi-chan érkezett hozzám, hogy összeszedjen a vacsorához. Mikor látta, hogy a telefonomat bámulom odaállt mellém.
- Csak nem írt a balfék? - kérdezte lazán. Talán sosem fogja igazán kedvelni. Elengedtem a fülem mellett a szavait.
- Azt írta, hogy pénteken vár az erdőben. De semmi mást. - próbáltam mutatni neki, de ő túl udvarias ahhoz hogy más üzeneteit olvasgassa. Elfordult, majd leült az egyik székre a pultnál.
- Az már valami, hogy nem azt írta, hogy hozd a csokit. - mutatott rá az igazságra, ahogy szokott. Bólintottam. Nekem már az is öröm, hogy írt üzenetet. Lehet mégis van lehetőségünk pár boldog emlékre?

Pénteken reggel izgatottan ébredtem. A napokban több doboz bonbont készítettem, és reméltem, hogy a valóság jobb lehet annál, hogy tényleg csak kihasználnak...