Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

7. bejegyzés - A cukrászdában

A cukrászdában

Vakító napfény áradt szét a parkban, ahol a költöztető autó leparkolt. Ámulva néztük a hatalmas emeletes házakat, a rengeteg üzletet, és a szépen karbantartott utcákat. A szüleink és még pár ember felvezettek minket a 7. emeletre, majd az egyik ajtóhoz, amelyen már ott díszelgett az Ozawa felirat. Chiaka épphogy ki tudta betűzni a nevünket, máris sikítva szaladt be a tágas lakásba.
- Olyan nagy és üres a bútorok nélkül! - forgott körbe és körbe a leendő nappalinkban, majd mikor elszédült fenékre huppant. Én a hatalmas szobát kitöltő ablakhoz sétáltam. Volt ott egy üveg ajtó is, amely kivezetett az erkélyre.
- Nézd Chiaka! Egy park és egy játszótér van a két ház között! - mutattam a húgomnak a napfénytől olyan szépen ragyogó helyeket.

Lassan magamhoz tértem. Egy régi gyermekkori emléket láttam újra az álmomban. Pontosan azt a nyári napot, mikor a szüleinkkel ide költöztünk Musutafu városba, közel a Tatooin Állomáshoz. Pár nappal később, az egyik játszótérre sietéskor találkoztunk Hino Misuzuval, aki csendes kislányként már az óvoda utolsó évében is folyékonyan tudott olvasni. Sem neki, sem nekünk nem volt még úgy igazán barátunk, hát Chiakaval örömmel invitáltuk magunkhoz. A közeli többemeletese házban lakott a szüleivel. Megkedveltük egymást, főleg Ő és én, és azóta is a legjobb barátok vagyunk. Együtt végigjártuk az óvodát, az alsó és felső iskolát, és most a U.A. Hősakadémián is együtt tanulunk.

Megnyugtató mosollyal ébredtem ma reggel. Jóérzéssel töltött el, hogy van egy barátom, aki minden körülmények között kisegíti a lelkemet a zűrzavarból. Most is erre vártam, és ma este sort is keríthetünk rá, a közeli cukrászdában!
Alig foglaltunk helyet, máris dőlni kezdtek belőlem a szavak.
- Szóval miután megsérült, és tudjuk mit tettem Ő viszonozta, majd felállt, rámvigyorgott és elsietett a többiekhez. Elkapták a gonosztevőket, majd leléptem mielőtt észrevettek volna. - sodortam el gyorsan, egy szuszra.
- Megcsókoltad, majd miután Ő jól kiélvezte a dolgot lelépett?! Ez zavar? Vagy az, hogy viszonozta? Vagy pedig az, hogy rádvigyorgott? Pontosan mi is zavar? - kérdezte Misuzu, majd egy fürtöt a háta mögé fésült.
- Az hogy viszonozta! Teljesen kiakadtam! - hajoltam hozzá közelebb, majd haraptam egy nagyot az eperből.
- Nem lehet, hogy tetszik neked? - fordította el a fejét. Kimerevedtek a szemeim. Ez eszembe se jutott.
- Hiszen azon kívül, hogy láttam a sportfesztiválon, és a folyosón párszor, még semmit sem tudok róla! - fakadtam ki.
- Mégis úgy odavagy ezért a farkasért. Pedig majdnem megharapott! Csak gondold végig. Mit is éreztél mikor visszacsókolt? - mutatott felém a fagylaltos kanalával.
Én pedig alig mertem lélegzetet venni, Misuzu teljesen a vesémbe látott. Ismert, látta a lelkem zivatarát, és tudta mit érzek. Csak letettem a kanalat. Tátogva bámultam magam elé percekig.
- Most mit tegyek?! - kérdeztem tőle kétségbeesetten.

Nem sokkal később hazafelé sétáltunk. Már sötét volt, késő este. Csak pörögtek a gondolataim. Misuzu pedig nyugodtan sétált mellettem. Látszólag neki nem voltak gondjai. Mindig tudta, hogy mit érez. Én viszont sosem voltam még szerelmes. A fiúk egyáltalán nem érdekeltek korábban, így ezt a hatalmas káoszt és zivatart a szívemben sem tudtam hová tegyem.
- Ha visszamentünk a kollégiumba, majd kialakul mit szeretnél. Ne törd magad rajta, mert lassan úgyis tudni fogod mit szeretnél. - javasolta a bölcs barátnőm.