Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

52. bejegyzés - A zaklató

52. A zaklató

Verőfényes napsütésre ébredt, az ablakon beszűrődő napsugarak cirógatták az arcát. Nyújtózott egyet, örömmel töltötte el, hogy újra a saját szobájában aludt, majd rá mosolygott az ágyában pihenő plüss zsiráfra: Zsiri kislány kora óta vele aludt. Már azzal jól indultak a reggelek, hogy a kis barátja minden nap köszöntötte álmából.

Reggeli után megbeszélte Ayaminnal, hogy elmennek sétálni és vásárolgatni a környékre. Így indultak el ketten, és csevegték végig az utat lányos és hétköznapi dolgokról, az előző esti vacsoráról, a ruhákról és az ételekről amit a lány evett a szüleivel az étteremben. 
- Annyira édes volt, ahogy ott ácsingózott zsebre tett kézzel… és aztán ahogy megölelt… és aztán megdicsért… - ömlengett végig Ayamin az úton, megállíthatatlanul, amit Misuzu jól tűrt és elnézte neki amiért ennyire lelkes lett. Egész délelőtt  üzletekben jártak, de egy ideje azonban úgy érezték, hogy figyeli valaki őket. Időnként a hideg futott végig a hátukon, néha pedig egy hirtelen elkapott sötét aura lengte be őket. Egyikük sem hozta fel a dolgot. Jelentéktelen véletlennek, vagy inkább furcsán semmilyennek tekintettek a dologra, egészen addig, amíg Misuzu délután egy  üzenetet kapott a telefonjára.

'Nálam van!'

A két szavas fenyegetést egy kép kísérte, amelyen Zsiri díszelgett, egy sötét és üres ágyon egy fal előtt. Azonnal felugrott, és keresni kezdte. A szobája teljesen érintetlen volt, senki sem járt ott, csupán a kis zsiráf hiányzott az ágyából. Visszanézett a telefonjára. A telefonszám ismeretlen volt. Idegesen járkálni kezdett. Forogtak a gondolatai, de semmi sem tűnt megfelelő magyarázatnak. Végül felvette a cipőjét, és átugrott Ayaminhoz. Becsöngetett, majd szokásától eltérően sietősen kinyitotta az ajtót, és a barátja szobájába sietett.
- Beszélnünk kell! - mondta majdnem kiáltva, köszönésként. A lány éppen egy mangát lapozgatott az ágyában. Misuzu megjelenésére azonnal félretette.
- Mi történt? - ült le az asztalkához.
- Ellopták Zsirit! - mutatta a telefonján az üzenetet.
- Valaki járt a szobádban? - hőkölt meg.
- Nem hiszem, teljesen érintetlen minden. - rázta a fejét.
- Ez így tök értelmetlen! Kinek kellene a gyerekkori plüssöd? Mármint mit akarhat? - nézett értetlenül a barna szemekbe. Ekkor csipogott a telefon, és egy újabb üzenet érkezett.

'Ha vissza akarod kapni, küldj egy képet a bugyidról!'

A lányok felháborodtak.
- Ki ez a féreg?! - kiáltotta Ayamin, mire Misuzu dühtől vörös arccal halkan szólt.
- Nem tudom, de dögöljön meg! - és már írta is választ. Szinte azonnal érkezett is az újabb fenyegető sor:

'Akkor a zsiráfod fejét levágom.'

- Misuzu tajtékozva bámult a telefonra.
- Ki kell nyomoznunk ki ez! - morogta.
- Írj neki vissza, hogy találkát akarsz.
- Igaz, találkozót kérek és elverem amikor előkerül! - írta is a zaklatónak, hogy látni akarja.

'A barátnődet nem hozhatod, és miniszoknyát kell felvenned!'

- jött is a válasz. Misuzu mély levegőt vett, és mélabús arccal elindult haza. Útközben újabb instrukciókat kapott, amiben megkapta, hogy hova kell mennie és mit vehet fel. Némán tűrte a feladatokat, majd a megadott időben megjelent a találka helyszínén. Csendes haragja nem látszott rajta, senki sem sejtette mit keres ott ilyen késő este. Már vagy 10 perce várakozott, amikor egy kapucnis ruhás alak tűnt fel mellette. Reszelős hangján hívta  el, egy sikátor felé.
- Hol a zsiráfom? - kérdezte a lány, majd a zsebből előkerült a kis plüss, de mire elvehette volna, visszatette.
- Add ide! - követelte. A reszelős hangú fazon most felnevetett.
- Most én mondom meg, hogy mi lesz. Randizol velem, egész este, csak az enyém leszel... Aztán pedig... - fordult szembe a lánnyal, de az arca így sem volt látható. Ekkor hirtelen pofára esett, mert hátulról egy láb rúgta meg, így a mondandóját sem tudta befejezni.
- Te bunkó! Azt hitted elengedem Misuzut egyedül?! - ordította Ayamin, majd rárúgott újra, amitől a férfi orra az aszfaltba ütődött. Misuzu lerángatta a kapucnit, majd két jókora monoklival gazdagította a srácot. Miután majdnem kiütötte, csak azután jutott eszébe jobban megnézni a zaklatóját.
- Téged ismerlek! Az egyik szomszédunk unokája vagy! - kiáltotta rá, majd felhúzta a grabancánál fogva a védekező srácot. A fiú mozdulatai semmit se értek, mert a lány elkapta a csuklóját és kissé megperzselte, hogy megfenyítse.
- Hol van Zsiri? - ismételte meg a kérdését. Hirtelen előkerült a plüss zsiráf, visszaadta a lánynak, és a fiú sírva kért bocsánatot.
- Én csak randizni akartam veled, de sose vettél észre. - szipogta.
- Azt hitted zsarolással majd megkedvellek? - értetlenkedett Misuzu.
- Így végig gondolva nem éppen a legjobb ötlet... - ismerte be az ostoba.
- Legközelebb fogadd el, ha nem tetszel valakinek! Mert ezzel a viselkedéssel csak ellenségeid lesznek! - intette le Misuzu, miután eltette a zsiráfot.
- Hogy loptad el? - kérdezte Ayamin.
- Képes vagyok apróbb dolgokat magamhoz teleportálni, ha tudom hol vannak pontosan. - rebegte.
- Mikor jártál a szobámban? - kérdezte Misuzu mérgesen, majd közelebb hajolt, hogy még inkább fenyegető legyen.
- Nem jártam ott! Egy képen láttam a plüsst, az ágyadon, amit az egyik közösségi oldalon osztottál meg.
- Akkor ideje törölni azt a képet... - mondta a lány, majd intett Ayaminnak, hogy hagyják faképnél a nyomorultat.
- Kaphatott volna még pár pofont tőled. - mondta Ayamin, míg haza sétáltak.
- Éppen eleget kapott... - felelt Misuzu, majd megsimogatta a visszakapott plüssét.  

Aznap este minden ugyanúgy zajlott, ahogy a megszokott estéken. Nyugalomban, és meghitten feküdt le az ágyába. Ekkor a telefonjára érkezett egy üzenet:

'Lenne kedved randizni velem?'

- kérdezte a volt zaklatója, a sírós, betört orrú csúnya fiú.  Misuzu cseppet sem tartott tőle.

'Soha' - írta vissza a választ, majd letiltotta a fiút…