𝑶𝒍𝒅𝒂𝒍𝒂𝒅𝒐𝒏 𝒂 𝒗𝒆́𝒈𝒕𝒆𝒍𝒆𝒏 𝒇𝒆𝒍𝒆́ ×𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌× 18+ ✔️

19.

-igazán finom volt az ebéd! Nagyon szépen köszönöm! - hajolok meg kissé, már amennyire ülve lehet. Jimin mamája viszonozza ajakgörbületem, majd fel pattan az asztaltól, hogy neki is lásson az elpakolásnak. Chim anyukája is el kezd le pakolni az asztalról, aki szól is Seojunnak, hogy kezdjen el mosogatni. Jimin is állna fel, de mindenki meg nyugtatja, hogy már nincs miben segíteni.

-és én, esetleg tudok valamiben segíteni? - pillanatok először Chim mamájára, de mikor ő megrázza fejét, a ház urához fordulok. Az asztal főn foglal helyet, s nem kímélve, szemeivel talán már háromszor is el temetett. Kezei karba fonva pihennek, s egy pillanatra sem veszi le rólam tekintetét.

-szeretnék estére be gyújtani a kandallóban. - jelenti ki. - de nincs tüzifa. Menny ki a mögöttünk lévő erdőbe, és vágj nekem. - mondja rezzenéstelen arcal, én pedig örülök a fejemnek, hiszen végre ember számba vett. Vagyis csak azt hittem.

-papa, de hát sötét van! - rökönyödik meg Jimin. - ráadásul az erdőben vadállatok is vannak. - néz rám aggódva.

-ne aggódj Jiminie. - simítok ki egy tincset szeméből. - megoldom. - kacsintok, s szemem sarkából látom, hogy ezen mozdulatom sem az öregnek, sem Sangwonnak nem jön be. Egyedül Jimin apukája nézi mosolyogva, ahogy a kicsi Jimin elpirul érintésem miatt.

-tudod mit Jimin? - szólal meg ismét a házigazda. - ha Jungkook ennyire gyenge, hogy félteni kelljen, ki mehet vele Sangwon is. Ő majd biztos megvédi. - mondja gúnyosan, nekem pedig össze szedve minden erőmet, le kell nyelnem nem éppen kedves mondatát.

-köszönöm, de nincs rá szükségem. Egyedül is boldogulok. - ejtek meg egy hamis mosolyt, majd fel állok az asztaltól.

-majd én megyek veled. - áll fel Jimin is, de nagyapja leinti.

-te aki a baltát se bírja el? - förmed rá.

-apa ez azért már sok. - szól közbe Jimin apukája is. Tehát Jimin apukájának az örege. Egyáltalán nem hasonlítanak se külsőre, se belsőre.

-mi fiam? Mi sok? Az hogy az unokám ide hoz egy ficsúrt, és elvárja, hogy fogadjuk be? Mivan ha ő is átveri Jimint? Mi lesz akkor? - akad ki, s csap az asztalra.

-elnézést, akkor én most megyek a fáért. - kelek fel az asztaltól, majd indulok is meg. Hallom, ahogy Jimin utánam indul, de nagypapája meg állítja. Nem is baj, hogy nem jön. Tudom, hogy kellemetlenül érezné magát sötétben az erdőben. Kiérek a házból, s ekkor szembesülök azzal, hogy szakad a hó, és az orrom hegyéig se látok. Zsebemből elő kapom mobilom, és világítani kezdek. Meg pillanatok egy baltát, és úgy gondolom azzal kéne fát vágnom. Csendben indulok el az erdő szerűség felé, ami a telek végétől kezdődik. Komótosan sétálok, és néha szitkozódom egyet- kettőt, ugyanis a hó besüpped lábam alatt, s a nem egyenes talajnak köszönhetően többször is megbotlom. Hogy lehet Jimin papája ennyire régimódi és elutasító? Nem azt kérem, hogy boruljon le előttem, csak annyit, hogy próbáljon meg el fogadni. Vagy legalábbis csendben megtűrni maga mellett. De még erre se képes. Eközben kezdek beérni a fák sűrűjébe, ezért úgy gondolom neki kezdek a munkának, s egy szimpatikus kisebb kidőlt fa felé veszem az irányt. Nagy levegőt véve kezdek bele az aprításba, és csak az lobog a szemem előtt, hogy az én Jiminiem, a pici Jiho, Seojun, Jimin mamája és szülei nem fognak fázni. Jó talán még Sangwon is eszembe jutott.. Nem olyan rossz ő. Mit meg nem teszek azért, hogy befogadjanak.. De ha otthon nem, legalább itt fogadjanak el. Bár már itt több szeretetet kapok az erdő közepén a kidőlt fától, mint apámtól. Kezeim, s végtagjaim egyre jobban kezdtek fázni, s már bánom, hogy olyan hirtelen hagytam el a házat, hisz nincs rajtam elég meleg ruha.
Most is átkozhatom azt a hirtelen haragú fejem. De legalább nem álltam le veszekedni, vagy akár verekedni. Ez már haladás. Kezeim már remegtek a hideg miatt, mikor úgy döntöttem, ideje vissza indulni. Egy jó nagy nyaláb fával a hónom alatt indultam ki az erdőből, s igyekeztem nem szarrá fagyni. Idő közben a hó is el állt, így a látás viszonyok is kedvezőbbek lettek annak ellenére, hogy korom sötét volt. Telefonom aksija szerencsére nem merült le mint a filmekben, s egy vadállat sem talált meg, hogy megegyen téli álmából fölkelése közepén, ezért nyugodtan bandukoltam vissza Jiminék háza felé. Éppen mobilom tettem el zsebembe — ugyanis kiértem az erdőből, és itt már világított az utcai lámpa —, mikor is egy nagyobb hókupacra léptem ami besüppedt a lábam alatt, azonban arra nem voltam felkészületlve, hogy a hó alatt egy gödör várja áldozatát, aki jelen pillanatban én voltam. Lábam kibicsaklott, s a fákkal és a baltával együtt zuhantam a fehér hóba. Halkan szitkozódtam, s igyekeztem le szedni magamról minden fadarabot, közben pedig hálát adtam minden általam ismert Szentnek, hogy nem kellett közelebbről meg ismerkednem a balta pengéjével.