UUU

401 50 8
                                    


Jay finoman szólva ideges volt, legszívesebben még az asztalt is az apjára borította volna és az, hogy Jungwon nem jelent meg a munkában csak még jobban feldúlta, úgy érezte bármelyik pillanatban fel tudna robbanni, de inkább csak csendben nézett maga elé, míg édesanyja igyekezett valami életet vinni a közös ebédbe, igen kevés sikerrel. Egy pillanatra sem nézett oldalra, akárhányszor megszólalt az a bizonyos személy, Jay úgy tett, mintha nem is létezne. Úgy bánt vele akárcsak az apjával. Ha nem az édesanyja hívta volna ebédelni, akkor meg sem jelent volna, viszont az ő kérésére még ennyit hajlandó volt megtenni.

Egyetlen gyermek volt, az anyja így is veszélyben volt amikor megszülte őt, így nem is vállalt újabb gyereket, de mivel Jay nem lett igaz alfa, az apja szeretett volna még egy fiút. Így lett az végül, hogy örökbe fogadtak egy igaz alfát, akire aztán sokkal nagyobb figyelmet fordítottak. Az apja onnantól kezdve csak azt a fiát vette számításba, mindig emlékeztette rá Jay-t, hogy a szemében egy csalódás és inkább az általuk örökbe fogadott gyermeket tekinti a saját vérének.

Persze ez éveken keresztül borzalmasan fájt Jay-nek és részben ezért is volt mindig a barátaival, de idővel már nem tudott vele foglalkozni. Sőt, még jól is szórakozott rajta, elvégre az apja által annyira szeretett alfa most is úgy ült ott, mintha ő lenne a világ ura, mintha legalábbis lerakott volna valamit az asztalra, az apja pedig büszke volt rá, mert bevette a mesét amit elmondott neki. Jay bezzeg. Ő már rég tudja, hogy valójában a sikeresnek tartott alfa valakinek az eltartott kis kedvence, valószínűleg egy idősebb fazoné.

Egyszer le akarja leplezni, de vár a megfelelő alkalomra, azt akarja, hogy a lehető legnagyobb pofára esést kapják mindketten.

Csak szabadulni akart onnan, így amint anyja megköszönte, hogy eljöttek, felállt az asztaltól és már ott sem volt, helyette inkább a kocsija felé indult és a zsebébe nyúlva kivette a telefonját, hogy megpróbálja újra felhívni Jungwont, de még mindig nem vette fel.

Jungwon ilyenkor a lehető legtávolabb tartja magától a telefont, még hívásokat sem fogad, így le van némítva folyamatosan. Négy napot volt otthon és amint meglátta a nem fogadott hívásokat Jay-től már rohant is be az ügynökséghez, imádkozva azért, hogy még bent legyen legjobb barátja a késői órák ellenére és el tudja neki magyarázni, ha már elfelejtett üzenetet küldeni neki.

Szinte berontott az irodájába, mire Jay egyből belekezdett a szidásába, Jungwon pedig többször is megpróbálta félbeszakítani, de beszélni egy dühös alfával sosem volt könnyű. Belátta, hogy így sosem fog szóhoz jutni, így kierőltetett pár könnyet magából, Jay pedig amint meglátta, el is hallgatott és egyből bocsánatot is kért.

- Ah, végre elhallgattál. - Törölte meg gyorsan arcát és szemeit, az alfa pedig csak meglepetten pislogott rá elvégre nem tudta elhinni, hogy tényleg így átverte. - Bocsánat, hogy nem szóltam, elfelejtettem ezért tényleg én vagyok a hibás, de nem jöhettem be.

- És miért is nem?

- Hát, mert... Mert heatem volt és átjött Niki aztán-

- Oké elég! Nem kellenek részletek. - Zárta le itt mivel nem akarta hallani, hogy mi is történt kettejük között. Kicsit rosszul értelmezte a dolgot, de ő nem akarta végighallgatni az omegát, így csak magának köszönhette a téves információt. - De akkor most már minden rendben?

- Persze, de azért egy bocsánatot igazán kinyöghetnél.

- Miért is?

- Mert nem érdemeltem meg a kiabálásodat!

- Oké, bocsánat...

- Nem volt valami őszinte.

- Mit akarsz, hogy kézen csókoljalak vagy mi? - Kérdezett rá ironikusan, de Jungwon már felé is nyújtotta a kezét és mosolyogva bólogatni kezdett. - Nem fogom megtenni.

- Unalmas vagy. Amúgy is mit csinálsz még mindig itt?

- Dolgozom, Wonie. - Lépett el mellette mire, Jungwon el is kapott egy újabb illatot ami biztosan nem legjobb barátjához tartozott. És ami azt illeti, ismerte nagyon is a tulajdonosát.

- Jay... - Szólította meg, mire csak egy hümmögéssel válaszolt. - Miért van rajtad a nővérem illata?

RASPBERRY | JAYWON ✓Donde viven las historias. Descúbrelo ahora