KKK

385 47 18
                                    

- Beszállás ribancok, ma este bulizunk!

Sunoo fel volt készülve az estére, jobban is, mint kellett volna, bár ez nála nem volt meglepő. Ismerte a házigazdát elvégre párszor már összejárt vele és ma este is ilyen tervei voltak, így csak azt tervezi, hogy bemutatja a barátait azoknak akiknek kell, elmondja, hogy kikkel vigyázzanak és már le is lép ezzel a bizonyos személlyel, ha úgy adódik.

Amint beléptek, mindenkinek innia kellett kétszer a sojuból, addig nem is engedték őket tovább, majd a nappalin keresztül vágva megindultak a hátsó udvar felé, ki a medencéhez és Sunoo el is kezdett ott nézelődni, hogy kiszemeltje ott van-e.

- Sunoo baby! - Kiáltotta el magát egy számára ismerős hang, mire az omega rögtön el is mosolyodott és már sietett is hozzá, hogy megölelje. - Szia kicsi! Látom hoztál barátokat is!

- Ühüm, ez a kis aranyos Jungwon, modellkedik, ez a gyönyörűség pedig Sunghoon, színész.

- Hyunjae! - Mutatkozott be nekik, majd gyorsan lepacsizott egy ott elhaladó ismerősével. - Gyertek, bemutatlak a többieknek! Ha bármi gond lenne, nekem vagy nekik szólhattok, rendben?

Nem volt ellenükre az, hogy bemutattak nekik pár embert, inkább örültek is neki, elvégre Sunoo-n kívül senkit sem ismernek. Ezzel persze nem is lett volna gond, ha Jay és pár haverja nem lett volna a része, ami egyébként mind a három omegát ledöbbentette és Sunoo egyből mérgesen fordult a házigazda felé.

- Hanse! Mit keresnek itt?

- Bocsi bébi, de ragaszkodtak ahhoz, hogy itt legyenek. Még meg is próbáltam kipaterolni őket... - Súgta ezt neki oda mellékesen, hogy azért a többiek ne hallják, majd végigmérte az omegát. - Remélem nekem öltöztél ki ilyen szépen, bár úgy is leveszem rólad. Persze csak ha akarod. - Súgta még oda, mire az omega úgy tett mintha legalábbis megsértették volna ezzel.

- Kikérem magamnak, nem az a fajta vagyok. - Kacsintott rá, ezzel is jelezve, hogy benne van, így Hanse szépen magához is húzta a derekánál fogva.

- Akkor ha megbocsátotok, nekünk dolgunk van. Öröm volt megismerni titeket!

- Azt hiszem Sunoot egy ideig most nem látjuk... - Súgta oda Sunghoon Jungwon-nak, míg egy omega és egy alfa odaléptek hozzájuk.

- Füveztek? - Kínálták meg őket, mire összenéztek, majd vállat vonva az ajánlatra mindketten rábólintottak és félrevonultak velük, hogy kipróbálhassák.

- Hoztam még piát! - Lépett hozzájuk egy újabb tag és már passzolt is le mindenkinek egyet. - Oh, újoncok... Akkor ezt a kört most rátok isszuk! - Osztott nekik is, majd vigyorogva összeborzolta Jungwon haját. - Amúgy Romin vagyok.

- Jungwon. - Mosolygott rá és az  üres szék felé biccentett. - Nem ülsz ide? Még sosem próbáltam, kicsit parázok miatta.

- De, persze! Ne aggódj kicsi, vigyázok rád.

Jay nem szólt semmit, inkább a barátaival beszélgetett, de azért szemmel tartotta Jungwont. Nem tudta pontosan, hogy miért figyel oda ennyire az omegára azonban úgy gondolta jobb lesz, ha vigyáz rá még ha csak a távolból is.

Mindeközben míg a többiek ittak és füveztek, Sunoo kifáradva feküdt ki a hosszas lepedő gyűréstől, Hanse pedig melléfeküdve kezdte el cirógatni a hátát és közelebb húzódva hozzá nyomott pár csókot a bőrére.

- Nem gondoltam volna, hogy ma eljössz, de örülök, hogy itt vagy...

- Megint flörtölni akarsz?

- Veled mikor nem? - Húzta közelebb és kivételesen szexen kívül megcsókolta, ami után Sunoo csak meglepetten pislogott rá. - Mi a baj?

- Most végeztünk kizárt, hogy egyből folytatni tudnád szóval miért csókoltál meg?

- Mert gyönyörű vagy... Nem mellesleg lenne még valami. - Csúsztatta a kezét a tarkójára és onnan túrt a hajába, mire Sunoo pár másodpercre lehunyta a szemeit. - Sunoo... Tudom, hogy szeretsz szabad lenni, de arra gondoltam... Mi lenne ha adnánk egy esélyt kettőnknek?

- Mi? - Húzódott el tőle Sunoo és csak értetlenül nézett körbe mintha legalábbis arra számítana, hogy éppen egy prank áldozata. - Hanse ez... É... Én ezt nem... Nem lehet. Nem akarok szabályokat, nem akarok kötődni senkihez, nem hiányzik, hogy valaki kiskedvence legyek, nem fogok úgy ugrálni ahogy mások fütyülnek. - Kezdte el összeszedni a cuccait és öltözni kezdett, de az alfa lefogta még mielőtt túl messze jutna.

- Nem, dehogy is Sunoo! Kapcsolatot akarok veled, nem rabszolgának! Figyelj... Szeretek veled lenni, sőt egyenesen imádok! Tetszik, hogy kiállsz magadért, hogy nem félsz felszólalni és mindig tudod, hogy mit akarsz. Imádom a mosolyodat, amikor kis bolond módra csak úgy elkezdesz táncolni a semmiből vagy amikor azokkal a nagy cuki szemeiddel nézel rám... Szeretem amikor mellettem vagy, hogy segítesz jobb emberré válni. Te vagy a legjobb dolog ami valaha történt velem. Szeretlek Sunoo...

- Haza akarok menni...

- Sunoo, kérlek! Mi az amitől ennyire félsz? Történt valami?

- Fogd be...

RASPBERRY | JAYWON ✓Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang