FFF

381 47 5
                                    


Sunoo végig mellette volt és igazából elég volt egyszer megcsókolnia Jungwont, az omega onnantól kezdve másabb volt. Nem, nem rohant oda fűhöz-fához, hogy akkor most smároljanak, de rájött hogy tényleg fölöslegesen aggódott a csók miatt és most, hogy túl van rajta, magabiztosabb lett. Az eddigieknél is jobban.

Elég sok időt töltött mostanában Sunoo-val, így tanult is tőle egy-két dolgot, többek közt azt, hogy miként csábítson el alfákat és vegye rá őket arra amire csak akarja. Ügyesen kitanulta a dolgokat, buliból buliba járt Sunoo-val, egyre több alfát használt ki az este folyamán és nem mostanság akart leállni vele. Jól érezte magát és most csak ez számított neki. Még akkor is, ha már egy hete minden este inni volt.

Jay egyszer már figyelmeztette, hogy le kéne állnia, de nem igazán hallgatott rá az omega és továbbra is eljárt inni, így az alfa kénytelen volt másnak átadnia a munkáját, amit egyébként külön Jungwon-nak szerzett meg és mivel tudta, hogy előző éjszaka is Sunoo-val ment szórakozni, nem is számított a felbukkanására. Már egy ideje ment a fotózás, amit kivételesen Jay is figyelemmel kísért - mivel nem egy kis munkáról volt szó -, amikor is Jungwon váratlanul betoppant és csak értetlenül nézett a helyén lévő másik omegára.

Másnapos volt, látszott rajta, de még így is volt mersze odamenni Jay-hez és kérdőre vonni őt, mire az alfa csak dühösen végigmérte, majd inkább az irodájába rángatta Jungwont, aki ott is hisztizett neki egy sort még ha nem is volt rá oka. Ő hibázott, így megérdemelte, hogy mást raktak a helyére.

- Szóval most, hogy befejezted a hisztit, ez az utolsó alkalom, hogy figyelmeztetlek, mert a következőnél repülsz az ügynökségemtől, világos? Nem érdekel, hogy mennyire vagy megsértődve rám vagy a többiekre, attól függetlenül van egy életed, van egy munkád ami felelősséggel is jár és nem veheted félvállról csak azért, mert rossz kedved van! Neked rendeztem ezt a munkát, nem volt könnyű eset és mindezért cserébe csak annyit kértem, hogy ne menj el bulizni, de úgy tűnik fölöslegesen járatom a számat. Barátok vagyunk elsősorban ezért fogadtalak be ide, de ha te így fogod megköszönni, akkor már most szedheted is a cuccodat, mert nem vagyok kíváncsi a hisztidre. Vagy dolgozol vagy nem, de akkor tünés! Értve vagyok?

- Oké. - Vonta meg a vállait Jungwon és leült az asztalával szemben. - Akkor add a felmondó papírokat és már itt sem vagyok.

Jay-nek nem is kellett több, a polchoz lépett és kikereste neki a papírokat, majd idegesen le is csapta elé, amit az omega csak csendben végig nézett, majd amint az alfa helyet foglalt a székében, csak visszacsúsztatta neki.

- Nem fogom megtenni, csak kíváncsi voltam, hogy hagynál-e elmenni. - Túrt bele a hajába, hogy egy kicsit megigazítsa, Jay viszont továbbra is csak dühösen nézett rá, ami az omegának is feltűnt, így csak szemet forgatott. - Bocsi, hogy elbasztam a munkát, ezentúl odafigyelek, megígérem.

- Hé bátyus! - Nyitott be mindenféle kopogás és jelzés nélkül Jay örökbe fogadott testvére, mire Jungwon egyből felé is fordult és felmérte magának, amit az alfa is megtett vele és el is mosolyodott. - Jungwonie, de megnőttél! És nézzenek oda, szebb vagy, mint valaha!

- Igen, tudom, hogy gyönyörű vagyok. - Mosolyodott el ő is, míg az alfa helyet foglalt a mellette lévő székben. - De, hogy őszinte legyek, te sem nézel ki rosszul... Sőt! Tudok rád alfaként tekinteni, ami azért tőlem igen nagy szó.

- Ebben az esetben ki is használnám az alkalmat, hogy meghívjalak egy kávéra.

- Ezer örömmel!

- Kirúglak ha most elmész vele kávézni. - Figyelmeztette őt Jay, így Jungwon csak elhúzta a száját és inkább meg se szólalt többször. - Te mit akarsz itt?

- Csak gondoltam személyesen is meghívlak az álarcos bálra, ahogy a kis csinos omega barátunkat is.

- Oh, ne hívj a barátodnak, velük sosem kezdenék ki.

- Oh, elnézést! Szóval számíthatok rád drága testvérem?

- Először is, nem vagyunk testvérek, másodszor pedig nem. Most pedig tünés!

- Hát jó. Rád viszont számítok szépségem. Még találkozunk!

- Te most komolyan kikezdenél vele? - Vonta kérdőre Jungwont amint a másik alfa elhagyta az irodáját, mire az omega csak nevetett rajta egy kicsit, ezzel összezavarva Jay-t. - Most miért nevetsz?

- Mert azt hiszed érdekel komolyabban is, amikor tudom, hogy mit tett veled szemben. Nem érdekel az a tapló, csak le akarok feküdni valakivel, ő meg könnyű préda.

- Hogy mi? - Pislogott rá nagyokat, elvégre tudta, hogy Jungwon mindig is nagyon egyenes beszédű volt, de ez még tőle is szokatlan volt, hogy ilyeneket osszon meg vele, hiába barátok évek óta. - Túl sokat lógsz együtt Sunoo-val...

- És? Barátok vagyunk, ez normális. Amúgy is mit tudhatnál te róla?

- Hát azért tudok pár dolgot... Nem haragszom érte, csak tőled szokatlan. Egyébként is mit csináltok ti ezeken a bulikon?

- Kihasználjuk a buta, szexéhes alfákat? Néha nem is kell, hogy buták legyenek, elég ha alfa és már a tenyeremből eszik.

- Nem is vagyunk ilyen könnyen befolyásolhatóak. Bár a sok részeg között nem lehet nehéz dolgod.

- Akarod, hogy teszteljem rajtad?

- Csak nyugodtan.

RASPBERRY | JAYWON ✓Donde viven las historias. Descúbrelo ahora