TTT

428 52 6
                                    


Késő este volt, Jay még is éppen ekkor gyújtott rá egy szál cigire miközben az ágyában feküdt ismételten egy omega társaságában. A munka is megterhelő volt számára, de csak azután lett igazán feszült, hogy édesanyja felhívta és közölte vele, hogy holnap családi ebédet tartanak, így kötelező a megjelenés neki is. Nem volt kedve hozzá, ha tehette nem is igazán ment az apja közelébe, így érthető volt a hirtelen feszültsége, ezt pedig le kellett vezetnie valahogy, ezért is van mellette valaki az ágyban.

Mélyen beleszívott a cigibe és bent tartotta ameddig csak tudta, de a lány aki vele volt megpróbálta elvenni tőle, így végül csak az arcába fújta.

- Na, ne már! Tedd le azt a bűzrudat! - Szólt rá, de Jay csak újra beleszívott. - Legalább amíg itt vagyok!

- Már ne is haragudj, de az én házamban vagy, ne akard megmondani, hogy mit csinálják és rohadtul nem fogok hozzád igazodni. - Mordult rá, mire a lány inkább el is húzódott tőle és az ágya másik szélére feküdt.

- Ti alfák mind olyan arrogánsak vagytok. - Morgott inkább csak magának a lány, mire Jay csak mosolyogva rácsapott egy kisebbet a fenekére. - Mi az, folytatni akarod?

- Akár. Na gyere!

Szóval Jay-nek jó éjszakája volt, ellenben Jungwon-nal. Ismét heat ciklus alatt volt és ha nem lett volna Niki, hogy elárassza a feromonjaival és hagyja Wonie-nak, hogy hozzá bújjon akkor valószínűleg sokkal nagyobb fájdalmakat élt volna át. Niki alfa volt, de egyáltalán nem érdekelte egy heatben lévő omega sem, szerette volna az esküvője után megtapasztalni azzal akit tényleg szeret, így nem sietett sehova. Határozott volt ezzel kapcsolatban.

Jungwon-nak viszont szüksége volt legalább a közelségére és illatára, elvégre még ő is ártatlan volt, így fájdalmas volt neki. Amikor először került ilyen állapotba szinte meg sem érezte a következményeit, már az is felmerült benne, hogy ez az egész kín csak mítosz volt hozzá, de az idő elteltével egyre rosszabb és rosszabb lett.

Volt, hogy megjárta már ezzel a kórházat is.

Ő sem sietett a dologgal, na nem azért, mert ő is meg akarja várni vele az esküvőt, hanem mert egyszerűen fél belekezdeni.
Ártatlan volt, soha nem randizott, soha nem csókolózott, nem flörtölt senkivel - akaratán kívül persze Jay-el, de ez egyik félnek sem esett le -, alfákhoz pedig főleg nem volt köze.

Az egyetlen személy akit valaha is igazán közel engedett magához, az Jay volt, azóta senki. Félt nyitni mások felé, főleg ha kapcsolatról volt szó. Fogalma sincs, hogy mit kell tenni.

Más omegák mindig könnyen csábítottak a közelében és többen meg is mutatták neki, hogy miként kell csinálni, de amint egy alfa megszólította, csak gyorsan végigmérte és egy jól látható fintorral bámulta. Nem volt sikeres. Rájuk nézett és undorodott. Nem volt egyik sem a megfelelő személy.

- Mizu van Jay-el? - Vetette fel a kérdést Niki, hogy ne csak a videójátékkal foglalkozzon, mire csak egy nyöszörgés volt a válasz. - Ebből nem tudok meg valami sokat.

- Jól van, éli az életét. Ha jól tudom hazavitt valami csajt szóval biztos elvan.

- És nem is vagy féltékeny?

- Már miért lennék az?

- Együtt vagytok, nem?

- Nem? Miért hiszi ezt mindenki?

- Akkor rosszul tudtam, nem lényeges. - Simogatta meg Jungwon fejét, majd újra a képernyőre szegezte a tekintetét. - Egyszer azért újra összejöhetne a csapat. Hiányzik.

- Nekem is. Kár, hogy szétszakadtunk... Magányos vagyok nélkületek. - Vallotta be Wonie, mire Niki sóhajtott egyet, majd megállította a játékot és a kontrollert letéve elfeküdt és szorosan hozzábújt az omegához.

Fura volt neki amikor Jungwon először kérte meg ilyesmire és kissé ki is akadt, mikor elsőnek szembesült azzal, hogy mennyire is tudja kelletni magát egy omega, ráadásul igen közelről tapasztalta meg. Akkor még azt mondta magának, hogy soha többé nem segít neki ebben, de be kellett látnia, hogy Jungwon-nak szüksége van rá és valószínűleg ő az egyetlen akiben megbízhat ilyen téren.

Már a szeme sem rebben, ha Jungwon tesz valamit.

Már csak egy dolgot felejtett el. Közölni Jay-el, hogy mi is a helyzet, miért nem tudott megjelenni amikor várja a munka.

Így most először, de sikerült magára haragítania az alfát.

RASPBERRY | JAYWON ✓Where stories live. Discover now