Titkos játszmák

1.

1

"Amikor egyes anyagok találkoznak, olyan láncreakcióba lépnek, amit nem lehet visszafordítani. Átjárja őket a vonzalom. Ilyen lehet a szerelem? Ez a kezdete?"

Unottan terpeszkedtem a hátsó padsor jobb oldali székén, meredten bámultam ki az ablakon. Túl korán volt még az én bioritmusomnak, az óra alig mutatott fél nyolcat. Ha nem ez lenne az első tanítási nap, és nem kellene megharcolni a legjobb helyért, valószínűleg még csak most fordulnék a másik oldalamra az ágyamban. Isten nekem adta a mindenhonnan elkésés képességét, szóval biztosra veszem ilyenre többet nem lesz példa.

- Baszki, nem hiszem el, hogy komolyan képes voltál felkelni előbb, csak hogy tied legyen az a nyamvadt hely - Matthew szakított ki a bambulásomból, miközben ezer wattos vigyorával közelített felém.

Matthew lassan nyolc éve a legjobb barátom. Nem az a fajta barátság ez, hogy lelkizgessünk meg mindennap együtt lógjunk, de egy pillantásból értjük egymást és ha gáz van, akkor teljes vállszélességgel támogatjuk a másikat. Ő az, aki az életem minden egyes mozzanatával tisztában van. Az egyetlen. Egyébként elég jól néz ki a rövid barna hajával és mogyoróbarna szemeivel, sokszor próbáltak már minket összeboronálni, de egyszerűen nem tudunk úgy nézni egymásra. Sem én, sem ő.

- Viccelsz velem? Le se feküdtem. - vigyorogtam rá vissza. - Tudod, hogy ez a legjobb hely az osztályban és már negyedik éve senki sem bírta elhappolni előlem.

- Ki merné? Hát sósavat öntenél a fejére annak, akit ott találnál! - röhögött - Mindezt azért, hogy az ablakpárkányra tehesd minden haszontalan cuccod, nyugodtan aludhass 7 órából 6-ot, aztán a fele órán itt se vagy - csapta le a táskáját a középső padsor szintén utolsó padja elé.

Lehetnénk akár padtársak is, de ő szereti végigdumálni nagyrészt a tanórákat és indokolatlan beszólásokkal zavarni azt, én meg vagy itt sem vagyok vagy pedig alszom, így hát unatkozna mellettem, szóval inkább lecserélt Chris-re, aki partner vele minden hülyeségben.

- Jogos, de idén esküszöm próbálok megváltozni, tavaly már majdnem megszívtam a hiányzásokkal - feleltem, miközben a széken hintáztam.

Ez persze nem olyan egyszerű, ha néha éjszakába nyúlóan dolgozol. Szépen lassan szállingóztak befelé a többiek, mindenki hatalmas vigyorral. A fiúk pacsiztak, a lányok vihorásztak, összességében egy jó osztályközösség voltunk, a tanárok szemében meg a legrosszabbak. Mindenkivel jól kijöttem, bár inkább a fiúk társaságát kerestem. A lányokhoz képest túl nagy volt a szám, túlságosan tiszteletlen és érzelemmentes voltam, nem igazán tudtam volna miről beszélgetni velük.

- Szia Trixi, örülök, hogy sikerült a trónfoglalás - pattant be mellém nevetve Sofia, a padtársam.

Hosszú barna haja lassan a fenekét verdeste, sötétbarna szemeiben őszinte öröm látszott. Ő is szeret itt ülni, nem tudom már, hogy keveredtünk egymás mellé, mert körülbelül olyan messze áll a személyiségünk egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől, ő legalább nem duzzog, ha nincs padtársa, meg amúgy is minden órára készül, nincs szüksége támogatásra.

- Egy percig sem volt kérdés - vigyorogtam rá, majd nagyot kortyoltam a kávémból, amit reggel vettem a büfében.

- Hallottad, hogy Mrs. Forks szülési szabadságra ment? Idén már be sem jön - nézett rám kérdőn. Jézusom mégis kinek jut eszébe őt teherbe ejteni, még a hideg is kirázott. Ja, gondolom a férjének.

- Imáim meghallgatásra találtak, utáltam, mint a szart. - forgattam a szemeim - Akkor ki lesz az új matek tanár? Csak azt ne mondd, hogy Mr. Sullivan mer' eret vágok.