Titkos játszmák

32

32
Alexander

"Amikor legnagyobb a csend, akkor a legkisebb az ember, ki legnagyobbat ugrik, azt is elnyeli a tenger. Én nem éreztem soha, hogy milyen nyugodtan aludni, mert minden egyes őszinte embert láttam már hazudni."

Unottan pörgetem végig a facebookot. Régi barátok képein merengek, akik boldogan mosolyognak a kamerába, olyan képet mutatnak a világnak, ami gondtalan. Én tudom, hogy ez a valóságtól messze áll. Aki droghoz nyúl, arra mindig azt mondják, hogy problémákkal küzködik. Ez legtöbb esetben így is van, de van olyan, aki csak azért, mert a társaság ezt megkívánja. Pedig az ember minden helyzetben rendelkezik szabad döntési joggal. Nekem is volt és én a legrosszabb döntést hoztam.

Néha hiányzik az a mámor és az az élet, amit akkor éltem. Ha egyszer megtapasztalod milyen az, amikor szárnyalsz, mindig arra az érzésre fogsz újra és újra vágyni, de sosem kapod vissza ugyanazt a boldogságot. Ettől válsz függővé. Ahogy elmúlik a szer hatása, kíméletlenül arcon csap a valóság, ami elől menekülsz. Azt hiszed, hogy szárnyalsz, hogy boldog vagy, de a valóságban elestél és egyre mélyebbre ránt a függőség, nem tudsz különbséget tenni a való élet és a képzeleted között.

Nem panaszkodhatok, most jó életem van és boldognak kéne lennem. Az is vagyok, csak néha olyan színtelen. A valódi boldogság sosem hasonlítható ahhoz a boldogsághoz, amikor kábítószer hatása alatt állsz. Akkor minden érzés olyan intenzív és erős, ami mellett eltörpülnek a mostani, józan érzelmeim. Persze ez a negatív érzelmekre is különösképp igaz, az önutálatom, a paranoiám és az elkeseredettségem szinte elviselhetetlen méreteket öltött akkoriban. A testem már nem kívánja a drogokat, de a pszichés függőséget mindig sokkal nehezebb leküzdeni, mint a fizikait. A tudatmódosítók elvették tőlem a boldogság érzését, hiszen boldog vagyok, mégsem érzem a felszabadultságot, minden túl kevés, pedig nagyon szeretném, ha elég lenne. Szeretnék ezen túllendülni és reménykedek abban, hogy az elmém egyszercsak tudatosítja magában, hogy nem boldog voltam, hanem baszottul szétcsúszott.

Soha többet nem nyúlnék már kábítószerekhez, a valóság bizony fájdalmas, de legalább jelen vagyok benne, mint hús-vér ember, olyan szeretet vesz körbe, ami egy évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt és ezt meg kell becsülnöm.

Amikor ideköltöztem, nem gondoltam volna, hogy az életünk így felfordul. Őszintén örülök a nővérem kapcsolatának, nem sok jó jutott neki sem az életben, csak ő erősebb jellem, mint én. Olyan, mint apánk volt. Mindig felnéztem rá, mégha ő ezt nem is sejti. Ez hajt előre, hogy mindennap jobb legyek a tegnapi önmagamnál. Mindennap megküzdök a démonaimmal és tudom, hogy büszke rám. Végsősoron csak ez számít.

Ma lesz a megbeszélt buli, amit Adam annyira erőltetett. A héten próbáltuk minden lehetséges módon összezavarni, úgy tűnik, sikerrel jártunk. Csütörtökön felcsaptunk Sherlocknak és végigjártuk az egész kertvárost. A házunk előtt - ahol jelenleg most Debbie egyedül él, vagyis azt hittük - Trixi kiszúrta azt a régi, rozsdás Mercit, ami sietősen elhajtott a Passion elől egy hete. Véletlen lenne? Nem hittük. Ép ésszel viszont alig tudtuk felfogni, hogy mi az oka annak, hogy Adam valószìnűleg anyánkkal él egy fedél alatt. Ez egy kibaszott vicc és egyszerűen egy normális magyarázat sem jutott eszünkbe, de legalább mostmár tudjuk, miért ellenkezett olyan hevesen az ellen, hogy érte menjünk. Egyébként mondhatott volna más címet is, kiállhatott volna egy teljesen más ház elé, de vagy annyira összezavarodott hirtelen, hogy nem jutott eszébe, vagy félt, hogy talán egyszer becsengetünk "hozzá" csak úgy és kiderül a hazugsága. Valószínűleg ezt is tettük volna, de még erre sem volt szükség.

Elég frusztrált vagyok az este miatt, mert tudom, hogy Adam tervez valamit, de nem jobban, mint Beatrix és Damien. A férfi most is itt van és vágni lehet a levegőben a feszültséget. Én is nyugodtabb lennék, ha Damien is velünk tartana, de talán Adam is pont erre számít. Vagy nem. Már nem tudom, hogy keveri a lapokat, mit akar elérni. Az biztos, hogy ma józanabbnak kell lennünk, mint valaha.