Titkos játszmák

15.

15

"Elepedek érted, a szívemet a vágy már rég szétmarta,
Hová rohansz előlem? Összetartozunk! A sors is ezt akarta."

Hétfőn reggel már a régi-új kiasautómmal, egy 1995-ös méregzöld Mazda MX5-el suhantunk öcsémmel az iskola fele.
Mindig szerettem a régi autókat, amit aputól kaptam egy 1991-es Honda Civic volt. Az álom autóm. Úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére, és bár fájt megválni tőle, most mégsem lehetnék boldogabb.

Imádok vezetni, ha valami bajom van, beülök a kocsiba és addig nyomom a gázt és bömböltetem a zenét, ameddig a fejem ki nem tisztul. Felszabadító érzés.

Szóval Alex-al az anyósülésen ordíttatjuk a rádiót, ami a telefonomhoz van kötve AUX kábellal. Az öcsémmel az egyik közös számunk Eminemtől a Without me, kívülről daráljuk a szöveget, és amikor elérünk ahhoz a részhez, hogy "Fuck you, Debbie" - hangosan felröhögünk. Tudni illik, anyánk Deborah Williams néven született.

Úgy érzem a szívem megtelik élettel útközben, csak nyomom a gázt, hangosan énekelünk egymást túlkiabálva, ablak lehúzva, kezemben cigi, még a szél is máshogy fúj ma reggel. Minden színesebb, vidámabb.

A suli elé érve leparkolok, hátradőlök az ülésben és csak nevetek és szívom a cigimet. Öcsém ugyanígy tesz. Életem egyik legjobb reggele ez, az első az volt, amikor Damien mellett ébredtem és boldog vagyok, hogy ezeket a pillanatokat senki sem veheti már el tőlem.

- Kurva jó ötlet volt az autó, valld be - pillant rám Alex, látszik rajta, ő sem mostanában volt ennyire felszabadult.

- Bevallom, igazad volt. A legjobb döntés volt ez a kis méregzsák.

- Kicsit parázok, mi lesz ma.

- Nem lesz semmi Alibaba, de ne hagyd, hogy provokáljanak. Minden csoda három napig tart, bármit mondanak ignoráld és még véletlenül se vedd magadra. Megértetted? Több vagy, mint aminek ők hisznek, sose felejtsd el. - túrtam bele a hajába és rámosolyogtam. - Induljuk, mert még meg kell keresni Dam... Mr. Willcoxot, ő majd elkísér a termedbe.

- Jól van, nagyszünetben megkeresel és lemegyünk kajálni?

- Aha, persze, már akartam is mondani. - kiszállunk a kocsiból, a hátsó ülésről kirángatjuk a táskáinkat, bezárom az autót, majd elindulunk a tanári fele.

- Amúgy rájöttem, hogy te egyébként bírod a Tanár urat - mosolyog rám pajzánul.

- Mi bajod? Én egyáltalán nem kedvelem, csak az irodalmat. - tagadom gyorsan.

- Ja, a matekot meg utálod, szóval ez nem kifogás. Sose beszéltél még egy tanárról sem ilyen kedvesen.

- Ember, még jó, hogy jobban kedvelem, mint Mrs. Forks-t. Esküszöm, az a nő maga volt a kín és gyötrelem. Meg amúgy is tényleg rendes, nem tudok belekötni, pedig szeretnék, hidd el.

- Oké, ha te mondod. - zárja le ennyivel hála istennek, én meg bekopogok a tanári ajtaján. Az elmezavaros tesi tanár nyit ajtót, rosszállóan bámul rám, mert körülbelül 5 éve nem látott testnevelés órán. Hetedikben kiderült, hogy gyógytornára kellene járnom a gerincem miatt, így kaptam felmentést az iskolai tanóra alól. Nos, gyógytornára nem járok, de azt az igazolást már ötödik éve hamisítom, sajnálatos, hogy azóta sem javult meg ez a testi fogyatékosságom.

Közlöm vele, hogy Mr. Willcox-ot keressük, vakkant felém valamit, nem sokára pedig megjelenik az ajtóban Damien. Ránk mosolyog, nem túl feltűnően végigmér, majd nyel egyet. Mivel ma kocsival jöttünk, bátorkodtam szoknyát húzni átlátszó harisnyával, combcsizmával és egy hosszú ujjú crop toppal, persze az elengedhetetlen bőrdzseki sem hiányozhat. Megnyalom az alsó ajkam, mert felizgat, hogy ennyire lázba hozom, erre elkapja rólam a fejét.