Titkos játszmák

42

42
Damien

"Nem tudom, mi lesz ezután. Nem tudom, meddig tart. Nem látom a végét. A jövő számomra már nagyon rég elveszett. Csak az itt és most van, a múlttal megmérgezve. A jövő ismeretlen. Félek az ismeretlentől. A holnaptól. Minden egyes elkövetkezendő perctől."

 
Sosem értettem ezt a nagy felhajtást a Valentin-nap körül. Komolyan még csak január vége van, de már mindenhol szívecskés lufik és plüssmackók sorakoznak az áruházak polcain. Ha szeretek valakit, azt egész évben szeretem és nem csak azon az egy napon kell kedveskedni a másiknak. Elkap ettől a képmutatástól a hányinger.

Betérek a mobilszolgáltatómhoz, sorszámot húzok. Veszek egy új telefont és sim-kártyát. Ez is kell a tervemhez. Nehéz volt ez a másfél hónap úgy, hogy magamban örlődtem, mert senkinek sem beszélhettem róla. Egy fontos döntést hoztam és még fogalmam sincs, hogy jól cselekszem-e, csak azt tudom, hogy más lehetőség nincs. Csak azt sajnálom, hogy Beatrix láthatóan szenved a hangulatingadozásaim miatt és nem adhatok rá egyenes magyarázatot.

A karácsony jól telt. Viszonylag. Azt leszámítva, hogy a kórteremben kellett töltenünk és azt, hogy Coleman még mindig úgy néz rám, mint a véres késre. Nem tudom mit tud, amit nem oszt meg velünk, de kezd kicsit frusztráló lenni, tekintve, hogy nem is rejti véka alá, hogy baja van velem, de mégsem mondja el senkinek az okát. Nem értem, ennek mi értelme? Miért nem beszéli meg velem? Úgy érzem a kis csapatunk kezd széthullani, aminek talán a titkolózásom az oka. De vannak egyszerűen olyan titkok, amelyeket nem szabad megosztanod másokkal, még azokkal sem, akiket szeretsz és akikben bízol. Bevallom hiányzik néha Coleman társasága és jó kedve, biztos az én helyzetemre is mondana valami okosat, de ezt most nekem kell megoldanom egyedül. Alex viselkedése változatlan felém szerencsére. Még.

Karácsonyi ajándékként nagy meglepetéssel készültem, annak ellenére, hogy talán Beatrixnak kínos lesz. Ezért megvártam, amig a srácok távoznak, Coleman karácsony lévén félretette az irántam érzett... nem tudom, mit érez igazából. Szóval nem került el, hanem pár órát együtt töltöttünk. Úgy érzem a lány az, aki még mindig egyben tart minket, máskülönben a fiú még annyit se beszélne velem, amennyit muszáj. Alex örült nekem, még ajándékot is kaptam tőle, ahogy én is megajándékoztam őt. Tehát, amikor ők ketten leléptek, mert Mrs. Coleman hazainvitálta őket a karácsonyi vacsorára, segítettem a lánynak az ablakhoz botorkálni és reméltem, hogy bírja magát addig tartani, amig begurulok a neki szánt meglepetéssel.

Már a balesete előtt nyomozásba kezdtem, hogy tökéletes ajándékot adhassak. Rengeteg időbe telt és egy barátom is segített, hogy megtaláljam azt az 1991-es Honda Civic-et, amitől megvált évekkel ezelőtt és ami még mai napig fájó pont neki. Egy kis suhancé volt és könnyen adta, miután kétszeres árat fizettem érte, mint amennyit valójában ér. Öt órát utaztam érte, de megérte, mert miután leparkoltam és felsiettem vissza a kórterembe, a lánynak örömében hulltak a könnyei és alig hitte el, hogy komolyan ott áll előtte az az autó. Bár vezetni még egy ideig nem tudja, mindent megért a boldogsága. Aztán persze kiakadt, hogy mégis hogy vehettem neki ekkora ajándékot, normális vagyok-e?

Azóta sokat javult a helyzet, már otthon lábadozik. A gyógytorna rengeteget segít, mankóval már egész szépen jár és már az iskolába is visszatért, hiába mondtuk neki, hogy még korai és pihenjen, hajthatatlan volt. Még segítségre szorul, de Matthew egy percre sem hagyja magára, ez pedig megnyugtat. Néha nálam tölti az éjszakát, de legtöbbször otthon van, mert náluk nincs lépcső, könnyebben mozog. Alex rendesen kiveszi a részét a háztartásból, szinte semmit nem enged, hogy Trixi csináljon. Mos, takarít és instrukciók alapján, ha kell még meg is főz. Beatrix után ő fog a leginkább hiányozni, imádom a fiút. A lánynak osztályozóvizsgát kell tennie a legtöbb tantárgyból, hogy érettségizhessen, de nem hiszem, hogy bármi elrettenti. Szorgosan tanul, mivel a mozgása korlátozott, úgysem igazán tud kimozdulni.