Titkos játszmák

23

23
Damien

"Annyira szeretem, hogy néha már fáj. Féltem őt az ellenségeinktől, az éhes férfiszemektől, a féltékeny nőktől, a veszélyes helyzetektől és időnként önmagától. Olyan ő nekem, mint valami törékeny kincs, amit legszívesebben elrejtenék a világ elől, noha tudom, hogy akkor fényét vesztené."

A tegnapi nap nagyszerűen alakult. Miután elváltak útjaink, még lefekvés előtt is ott ült a levakarhatatlan mosoly az arcomon. Jó volt látni, hogy ennyire feloldódott mellettem és az őszinte örömöt az arcán. Sose láttam még ilyennek és az a tény, hogy én tettem boldoggá, engem is boldogsággal tölt el. Ő is azzá tesz engem, minden egyes levegővételével.

Úgy érzem, kezd megnyílni, bár még mindig vannak benne gátak és nehezen fejezi ki az érzelmeit, de azok a mondatok, amik elhagyták tegnap a szép kis száját, igazán őszinték voltak és reménykedek benne, hogy lassan belátja ő is, ez több, mint puszta fizika vágy. Sokkal több.

Az elmúlt egy hét eseményei után ránk is fért ez a kikapcsolódás, mert bár nem mutattam, ugyanannyira ideges voltam, mint ő. Viszont rajta észrevehetően eluralkodott a pánik, így muszáj volt higgadtnak tűnnöm. Ha én is bepánikoltam volna, az olyan, mint amikor látod, hogy valaki fuldoklik a vízben, beugrasz érte, hogy kimentsd, de ha te sem tudsz úszni a fuldoklónak nem lesz kibe kapaszkodnia többé. Mindketten megfulladtok.

Coleman kicsit megnyugatott ezzel kapcsolatban, szóval most már nem pánikolok. Főleg a hétvége után nem, mert akármi is lesz, én ezt a nőt biztos, hogy nem engedem el.

Most viszont jön a kellemetlenebbik rész. Éppen Lawsonékhoz tartok, hogy leüljünk Alexanderrel beszélni. Tegnap hazafele ezen agyaltunk, mikor lenne a legalkalmasabb, majd rájöttünk, hogy olyan ebben a helyzetben nem létezik. Beatrix nagyon fél a reakciójától, így biztosítottam róla, hogy nem kell egyedül csinálnia és szívesen átmegyek és megbeszéljük hármasban. Elfogadta az ajánlatot és olybá tűnt meg is könnyebbült egy csöppet.

Leparkolom a kocsit a Mazda mögé, besietek a lépcsőházba, majd lift helyett felszaladok a másodikra. Azt hiszem, pörög bennem az adrenalin. Az ajtó előtt tétovázok egy pillanatig, majd beugranak Trixi szavai: 'ne légy nyuszi, szivi' - elmosolyodok, majd bekopogok. Lesz, ami lesz.

Alexander szemei kikerekednek, amikor ajtót nyit.

- Tanár úr... Hát nem pont magára számítottam, amikor a nővérem azt mondta, vendéget várunk. - mondja ki őszintén elsőre, amit gondol. Imádom ezt a fiút.

- Azt meghiszem - mosolyodok el - azért beengedsz?

- Persze, bocsánat. - tárja szélesre az ajtót.

Belépek a lakásba, megcsap a finom illat, szóval feltételezem Beatrix főz valamit. Leveszem a cipőm, a kabátomat pedig felakasztom. Elkövetem azt a hibát, hogy reflexszerűen fordulok a konyha fele és indulok el, pedig én még Alex tudomása szerint nem jártam itt. Jó, mindegy már.

- Mi járatban? - lép mellém és együtt leülünk a konyhaasztalhoz. Trixi csak int egyet, azt hiszem épp el van foglalva a hús sütésével.

- Majd megbeszéljük, ha a nővéred is itt lesz. - mondom nyugodtan. Gyere már, édes. Ez így elég kínos.

- Na baszki, akkor tuti elbasztam valamit - csattan fel - vagyis... nem akartam káromkodni elnézést, Tanár úr.

- Alex, te laksz itt, úgy beszélsz, ahogy akarsz, nem a suliban vagyunk. - nevetek fel - És hívj már a keresztnevemen, könyörgöm.