Titkos játszmák

51

51

"Olyan voltam neked, mint egy rossz helyen tett nagy eskü. Újra és újra vissza akartam térni hozzád, pedig megannyi fájdalmat okoztál. Nem is tudom, hogyan kellene ezt elmondanom, mert egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat. Kerestelek mindenütt, ahol csak jártam, mindenben téged szerettelek volna látni, és sokszor láttalak is. Te az én sötét életembe behatoló, könnyemből felhőt formáló örömöm voltál. A leghatalmasabb szerelemmel szerettelek. Az idők végéig sorsom leszel te, akkor is, ha ezer másik szerelem is jön helyette."

Idegesen járkálok fel-alá a szobámban. Kereken egy órám van elkészülni Damien érkezéséig. Itthon senkinek sem mondtam el, hová is megyek pontosan.

Tegnap a bowling alatt teljesen máshol járt az eszem, Jaiden meg is jegyezte, hogy fura vagyok. Már nem is emlékszem milyen magyarázattal álltam elő, ahogy szinte az egész estére sem. Őszintén szégyellem magam azért, ami tegnap történt. Ha egyedülalló lennék, nem is vádolnám saját magam annyira, de így, hogy nem vagyok, mardos a bűntudat. Nem tudnám megmagyarázni a fiúnak, miért tettem azt, amit. Vele nincs semmi baj, csak egyszerűen nem tudom Damien jelenlétében kontrollálni az érzéseimet. Tudom, ez akkor sem mentség semmire. Már most beleőrülök a titkolózásba, nem tudom, hogy hazudhatnék erről tovább, ki tudja meddig.

Egyszerűen az lenne a helyes, ha szakítanék vele. Jól tudom. Akkor is, ha nem táncolok vissza Damien-hez. Igazából teljesen mindegy, hogy fog alakulni, ezen már nem tudok változtatni.

Avery természetesen kifaggatott mi történt, hiszen elég zilált állapotban jelentem meg a kocsinál, kár is lett volna tagadni. Egyedül ő tud erről a dologról, meg Matthew-nak és Alex-nek sem említettem semmit. A lány természetesen majdnem elcsöppent a hallottaktól, mivel végtelenül romantikus és szép nőisen azt tanácsolta, idézem: 'hagyd a picsába Jaiden-t, mit szarakodsz már'. Természetesen a lelkesedése azonnal csökkent, miután közöltem vele, hogy én teljesítettem az alku rám eső részét, most ő következik. Egyből nem volt akkora a szája, viszont tartja a szavát. Megígérte, hogy a napokban rászánja magát. Kíváncsi leszek.

Fogalmam sincs hová fogunk menni, így felkapok egy farmert, egy bézs kötött felsőt, meg a fekete csizmám. Erre jön majd rá a fekete pufidzsekim. Előveszek egy a felsőmhöz passzoló kistáskát, és egy arany karikafülbevalót. Hat előtt pár perccel már kapom is a férfitől az üzenetet, hogy megérkezett. Felkapom a kabátom és átviharzok a nappalin. Egy 'elmentem' kiálltással köszönök el, esélyt sem hagyva kérdésekre, azonnal becsapom az ajtót.

A ház előtt megpillantom a fekete BMW-t járó motorral. Gyorsan becsúszok az anyósülésre, látva a sietségemet, Damien azonnal indul is.

- Gondolom nem verted nagydobra, hogy velem találkozol - mosolyodik el.

- Nem igazán - hálás vagyok, hogy nem kell magyarázkodnom és már bele is vegyültünk az autók forgatagába. - Mióta vagy Amerikában, hogy ilyen gyorsan átirattad az autót?

- Egy ideje - pillant felém - Nem volt olyan egyszerű meggyőzni a bizottságot a Dartmouth-on. Rengeteg vizsga és prezentáció előzte meg, hogy bizonyítsam, eleget tudok ahhoz, hogy ott oktathassak.

Elgondolkozom azon, hogy mindezt komolyan miattam tette? Mennyit kellett tanulnia, szenvednie, önmagát fejlesztenie ahhoz, hogy ez sikerüljön? Csodálom a kitartását, bár csak feleannyi lenne nekem is.

- Hová szeretnél menni? - töri meg a csendet, miután nem válaszolok.

- Hozzád semmiképp - a nevetése betölti az egész belső teret, mire nekem is mosolyra húzódik a szám - Azonkívűl nekem mindegy.