Titkos játszmák

19

19

"Nem lehet mindig így élni: csak menni, menni, semmivel nem törődni, semmire nem gondolni, elnyomni az érzést, a hiány érzését. Nem, nem lehet így leélni egy életet. Vagy csak lelkileg megnyomorodva. De az nem élet. Az csak lét."

Nem igazán értem magamat, miért nem tettem ki Damien-t egyszerűen a lakásánál. Én kértem időt, hogy rendbeszedjem a gondolataim, ennek ellenére már a másodikra tartunk a lifttel ketten.

Tudom, hogy Mattie direkt ültett bogarat öcsém fülébe az ottalvással meg a játékkal és tisztában volt vele, hogy úgysem mondok nemet. Drága testvérem pedig egyáltalán nem is sejt semmit, hogy valójában azért van mindez, hogy a tanár úrral lehessek. Hiába jó emberismerő, ez az elképzelés még számára is elég meredek.

Mattie tulajdonképpen néha elég kínos egy ember, de nem lehet rá haragudni, mert mindig a jó szándék vezérli és ott segít, ahol tud. Hiába tagadja, Damien-t is kedveli a maga módján, ha nem így lenne, nem mozgatott volna meg minden követ, hogy ma kettesben maradhassunk. Tény, hogy lenne miről beszélhetnünk.

Amikor megjelent a klubban az a nő, nem sűrűn fordul elő, hogy nem tudom az arcmimikámat kontrollálni, de abban a pillanatban, azt hiszem olyan megdöbbenés ült ki rá, hogy még a számat is eltátottam. Egyébként egy gyönyörű nőről beszélünk, talán lehet valami kubai beütése. Sötét szinte fekete haja hosszan omlott a hátára, mélybarna szemei melegség helyett, inkább ridegséget tükröztek és kreol bőrén úgy virított az a rózsaszín ruha, hogy irigylesre méltó volt. Teljesen az ellentétem.

Ám nem is a kinézete az, ami leginkább megdöbbentett, - nem szoktam magamat másokhoz viszonyítani. A szépség relatív, van akinek a világ legszebb nője is csúnya, van akinek pedig a legrútabb a gyönyörű - hanem az, amit a száján kiejtett. Esküvő, gyerek mi a fasz?

Aztán rá kellett jönnöm, hogy bármennyire is vonzó jelenség ez a nő, valószínüleg fejben nagyon nincs rendben. Ahogy a végén a dühe egy tizedmásodperc alatt fordult át kedves mosolyba, jézusom, majdnem összeszartam magam, annyira ijesztő volt.

Muszáj volt Damien-t kihúznom onnan valami ürüggyel, mert esküszöm képes lett volna szétverni valakit, remegett az idegtől.

Benyitok a lakásba, felnyomom a villanyt. Levesszük a kabátainkat meg a cipőinket és a konyha felé vesszük az irányt.

- Éhes vagy? - szinte nem is beszéltünk egész úton, sem a liftben. Talán mindketten emésszük még az este történéseit.

- Egy kicsit.

Merek neki a spagettiből, amit a tűzhelyen hagytam, mert még meleg volt, amikor a szórakozóhelyre indultunk. Berakom a mikróba, előveszek egy villát és a férfi felé nyújtom.

- Te nem eszel? - kérdezi.

- Nem, én nem vagyok éhes. - egyrészt picit ideges vagyok a beszélgetés miatt, ennek következtében összeugrott a gyomrom, ezenfelül én általában napi kétszer eszem csak, reggel a suliban meg délután, ha hazaérek. Több nem megy le a torkomon, de olyan is van, hogy egész egyszerűen elfelejtek enni, ha túl sok impulzus ér.

Rámhagyja a dolgot, valószínűleg sejti, hogy nem ennék akkor sem, ha megkérne rá. Leteszem elé a spagettit, majd előveszek egy bontatlan csomag cigarettát az egyik fiókból. Kinyitom a konyha ablakot, majd tüzet keresek.

- Nem zavar, ha közbe rágyújtok? - kérdezem csak úgy illendőségből.

- Nem, dehogy, nagyon finom a kaja - mosolyodik rám.