Titkos játszmák

40

40
Mattie

"A viccek mögött gyakran szomorúság vagy valamilyen probléma lapul meg. Az álarc alatt pedig - mindegy, mennyire vicces és szórakoztató valaki - egy igazi ember."

Semmi kedvem sincs órára menni, de anyám nem fogadott el több kifogást. Négy napot szinte Damiennél és a kórházban töltöttem és kerültem a gimit, mint a pestist, viszont hétfőn kénytelen voltam már tiszteletemet tenni. Nekem fontosabbak a tanulmányaim, mint a tulajdon szüleimnek, de Beatrix állapota miatt legszívesebben az egész napot nála tölteném. Damien is bejött ma már tanítani, bár olyan arcot vág, mint akinek a fogát húzzák. Ő végképp nem kerülheti el az iskolát, ez a munkája, már így is tudják, hogy valószínűleg kamuzott a betegségről.

Alexander egyenlőre otthon maradt. Teljesen szét van csúszva a gyerek, hiába próbáltam jobb kedvere deríteni, vígasztalhatatlan. Főleg azután, hogy hallotta a nővérét fájdalmában ordítani, aztán végignézte, ahogy leszedálva fekszik két napon keresztül a gyógyszerektől. Darcy is hasonlóan le van amortizálódva, de mégis valami furcsa érzésem van vele kapcsolatban. Lehet, hogy az önmarcangolás miatt vagy egyszerűen túl sok ez neki, de valami megváltozott. Ugyan minden szabad percét Trixi mellett tölti, de mégis hűvössé és tartózkodóvá vált. Lehetséges, hogy csak az érzelmeit próbálja elnyomni.

Az, hogy én hogy vagyok, az már más kérdés. Igyekszem minden energiámat a srácokra fordítani, hogy ne kelljen a problémáimmal szembenéznem. Pedig muszáj lenne saját magammal is elszámolni, mert a napok csak telnek és én egyre mélyebbre csúszok és nincs kivel megbeszélnem. Az egyetlen ember, aki mindent tud rólam, minden apró titkomat, az összes lelki vívódásomat, az, aki a maszk mögé lát, éppen a kórtermében küzd a saját fájdalmaival.

Alex sokat tud rólam, de nem mindent, mindemellett őt pedig végképp nem terhelhetem most a szorongásaimmal. Mert tundiillik szorongok a legtöbb dolog miatt, de mégsem tudom elmondani lényegében mi is az oka. Sokan összekeverik a szorongást a félelemmel. Nagy hiba. Ha félsz, általában pontosan tudod mi az oka, de nekem sokszor fogalmam sincs, mitől is jön rám a majré.

Azt hiszem van némi kisebbségi komplexusom, amit a nagy pofámmal kompenzálok. Alapvetően szeretem a társaságot és szerencsére csípőből árad belőlem a hülyeség, de valahogy mindig bennem motoszkál az érzés, hogy egyébként az emberek a hátuk közepére sem kívánnak. Egyszer valaki, akinek azt hittem ugyanolyan fontos vagyok, mint ő nekem, azt mondta, hogy ne képzeljem azt, hogy bárkinek is valaha elég leszek. S bár ezek csak szavak - amik nem feltétlenül fedik a valóságot - mégis ez az egy mondat szinte a bőröm alá kúszott akkor és ott van elraktározva azóta is az agyam egyik legsötétebb zugában.

Azt hiszem a problémáim talán innen erednek. Olyan magasra tettem a lécet magammal szemben, hogy az elbukás, mint lehetőség, szóba sem jöhet. Bár az, hogy Trixi meggondolta magát és nem tart velem Amerikába, alapjaiban rengette meg az elképzeléseimet. Bár nem tudja, de napokig kattogtam ezen a témán és már azon voltam, hogy inkább én is itt maradok. A lány számomra az állandóság. A szüleim sokat utaznak, beletemetkeznek a munkájukba, haverok jönnek-mennek, csak Beatrix az, aki marad. Nyolc éve töretlenül, betonbiztosan állunk egymás mellett és nem hiszem, hogy ezt a barátságot bármi vagy bárki megrengethetné, annyira szilárd az alapja. Ha választania kellene köztem és teszem fel Damien között, engem választana. Ahogy én is őt választanám bárkivel szemben.

Egyetlen egy titkom van, amiről sosem szerzett tudomást és nem is fog. 15-16 éves korom környékén úgy bele voltam zúgva, mint az állat. Akkora már négy éve barátok voltunk és egyszercsak megtörtént. Szóval hazudtam neki arról, hogy sosem akartam tőle többet, de erről már kár lenne szót ejteni. Szenvedtem miatta egy ideig, mert tudtam, jól tudtam, hogy sosem kerülök ki a barát zónából, sosem nézett rám másként. Aztán megismertem Aliciát, ő pedig Williamet. Természetesen mindkét kapcsolat szörnyen végződött, egymást vígasztaltuk a legszarabb napjainkon és akkor jöttem rá, hogy sokkal többet nyújthatunk egymásnak barátként, minthogy egy vallomással elrontsam az egészet. Így hát sosem mondtam el valójában mit éreztem iránta, tudom, hol a helyem az életében és sokkal többet ér nekem ez, minthogy elveszítsem. Szerintem igaz az a mondás, hogy férfi és nő vagy fiú és lány között aligha lehet csak barátság. Az egyik fél mindig többet érez vagy legalább vonzódik a másikhoz. Szerencsére sikerült túl jutnom ezen a krízisen, elmúlt és már csak mosolygok rajta.