Titkos játszmák

26.

26
Damien

"Mindennap emlékeztetni foglak, milyen csodálatos érzés, amikor a tested az enyémhez ér. Eszedbe juttatom a jó időszakokat, és segítek elfelejteni a rosszat. Emlékeztetlek, ki vagy, amikor az élet pofon üt, és kétségek ébrednek a szívedben. Berontok hozzád az éjszaka közepén, és addig csókollak, amíg a félelem nem lesz más, csak félelem, és már nem uralkodik fölötted. Vállalom a kockázatot az ingatag szíveddel szemben, ha ez azt jelenti, hogy az enyém."

- Mr. Coleman szeretnék magával beszélni óra végén - jelentem ki, mire a fiú aprót bólint.

A tegnap történtek után nem sokat pihentem, körülbelül egy órába telt lenyugodnom. A kirohanásomat néhány váza bánta, amit lesöpörtem a kómódról, na meg egy lámpa, amit falhoz vágtam. Egyébként teljesen jól voltam.

Utána igyekeztem reálisan átgondolni a helyzetet és arra jutottam, hogy talán egy kissé tényleg hevesen reagáltam, de nyugtáztam, hogy akkor sem csinálnám máshogy. Mert hát az a mocskos perverz fasz igenis megérdemelte, még túl finom is voltam.

Az is kiborított, ahogy Beatrixról beszélt, de igazából rajta vezettem le az amúgy is feszült kedélyállapotomat. Amit a lány hétfőn este az ágyban mondott a szívemig hatolt, még akkor is, ha ő nem ugyanúgy érez, mint én. Mégha nem is olyan erős a ragaszkodása hozzám, mint az enyém őhozzá. Annyira bekábultam a szavaitól, hogy majdnem kimondtam, hogy szeretem, te jó ég! Sosem mondtam még senkinek. Soha. Ehelyett belémfolytotta a szót, így felvilágosítva, hogy ő erre még nem áll készen és szeretkeztünk, így szavak helyett tettekben próbáltam kifejezni, mennyire fontos is nekem. Ami talán nem is akkora baj.

Nem gondoltam volna, hogy egy hónap alatt úgy bele tudok habarodni egy lányba, hogy kitöltse minden gondolatomat. Nem találtam a helyem, semmi sem volt jó, semmi sem kötött le, jobb ötletem nem volt, elmentem edzőterembe, de az is csak két órán át foglalt le és újra jött a kattogás és a hiány érzése. Ha tudtam volna, hogy ez ilyen megterhelő, lehet kétszer is meggondolom, hogy kivel kezdek ki. Ugyan, úgyse tudtad volna elengedni - szól belőlem egy hang, amit úgy utálok. Kuss!

Szóval, leginkább attól akadtam ki, hogy hétfőn biztosít arról, hogy nem menekül el, ehhez képest homlokegyenest az ellentettjét csinálja, 'sok a dolgom' kifogás mögé bújva, mégis csak elfut a saját érzései elől. Teljesen kikészít a változékonysága, ezért bizonytalannak érzem magam, emiatt igenis beverem bárki képét, ha tiszteletlenül beszél vele vagy róla, mert túl frusztrált vagyok, hogy kezelni tudjam az indulataimat. Tehát ez egy ördögi kör. Mindkettőnknek sérült a lelke, mindketten a saját démonjainkkal küzdünk, de valahogy muszáj lesz megszelidítenünk egymást és elhitetni a másikkal, hogy megéri újra bízni.

Ezt még tetézi azzal, hogy nem jön be az óramra. Pénteken első óra matematika a tizenkettö bé-vel, feltételezem a kimaradása nem véletlen, mert hogy Alexander itt van az iskolában, a nővére meg nincs.

Igyekszem az órára koncentrálni, de annyira hasznavehetetlen vagyok, csak annyira telik, hogy felírom a példát a táblára, majd felszólítok valakit, hogy oldja meg és reménykedek, hogy mindenki érti és nem kell egy esetleges kérdésre magyarázatot adnom. Gyorsan feladok pár házi feladatot gyakorlásként, végszóra kicsengetnek, hála istennek.

Mindenki szedelőszködik, mert testnevelés órájuk lesz, igy hamar kiürül az osztály, Coleman meg is várja, majd levágtat elém.

- Na mondjad - mintha ezer éve haverok lennénk komolyan... Viszont sokat segített az utòbbi időben, így nem teszem szóvá a stílust.