Titkos játszmák

52

52

"Hazudjak neked, vagy hazudjak magamnak?
Hazudjunk mindenkinek, akik mást akarnak...
Amit érzek tudom nem lenne szabad, így
valaki másnak csak a fájdalom marad.
Még engedek a csábításnak,
becsukom a szemem, hogy jobban lássak."

Jaiden nálunk aludt tegnap este, így nem tudtam kérdőre vonni öcsémet. Nem akarom elhinni, hogy ő árult volna el. Már pedig az a tény, hogy ilyen gyorsan lereagálta a helyzetet és lényegében kihúzott abból a kimondhatatlanul kellemetlen szituációból, nem enged másra következtetni. Tuti, hogy összejátszanak Damien-nel és nem tudom eldönteni, hogy haragszom-e érte vagy sem. Így, hogy tudom a teljes igazságot, más megvilágításban látom a dolgokat.

- Jó reggelt, kicsim - karol át az ágyban Jaiden. A szívem összeszorul. - Hogy-hogy már fent vagy?

- Épp az előbb ébredtem - na persze, alig bírtam pár órára lehunyni a szemem. Reggel öt óta ébren vagyok, most fél nyolc van. Lelkiismeretfurdalás gyötör, Jaiden ölelő karjai már nem jelentenek biztonságot, hanem inkább frusztrációt okoznak. Pedig istenem, én próbáltam, esküszöm annyira igyekeztem meggyőzni magam, hogy szerethetem még ezekután is és valahogy jóvá tudom tenni. De minduntalan azaz érzés kerített hatalmába, hogy mennyivel szívesebben lennék máshol... más mellett.

Ha öcsém tegnap nem szakít félbe, valószínűleg kinyögtem volna az igazságot. Rettentően szarul hazudok és rögtönzött helyzetben, amikor azt érzem csapdában vagyok, csak őszinte tudok lenni, mert leblokkolok. Ezért sem értem, hogyha az Alex célja, hogy Damien-nel legyek, miért mentett meg. Ez lett volna a tökeletes alkalom arra, hogy színt valljak.

- Arra gondoltam, lógjuk el a mai napot és menjünk el valamerre - puszil a hajamba a fiú. Én a fehérre meszelt falat bámulom rendületlenül. - Mostanában kevés időt töltöttünk kettesben, jó lenne csak veled lenni egy kicsit. Mit szólsz?

- Igen, szerintem is jó ötlet - mondom monoton hangon. - Mire gondoltál? -  észbekapok és viszek némi színt a hanglejtésembe. Amúgy nem nagyon szerettem volna hiányozni az előadásokról, de már esküszöm arra gondolok, hogy az is gyanús lenne, ha ellenkeznék.

- Voltál már New Yorkban, mióta itt vagy? - kérdezi, bőrömön érzem, hogy mosolyra húzódik a szája.

- Nem - fordulok végre felé kitágult szemekkel - De az több, mint négy óra innen.

- Motorral csak három és mi lenne, ha inkább két napot maradnánk ott? - a takaró alatt a hasamat simogatja - Holnap péntek, nincsenek óráid, szombaton a bulira visszaérünk. Szerintem jót tenne, ha kikapcsolódnánk.

Az első gondolatom az, hogy nem akarok. A második pedig az, hogy talán igaza van, jót tenne. Szeretem a spontenaitását, levesz ezzel a lábamról, pontosan ezaz oka annak, hogy sosem unatkoztam mellette. Kinek jutna eszébe reggel fél nyolckor az, hogy csak úgy elinduljunk New Yorkba egy szép csütörtöki napon. Hát neki és általában az összes ötlete csak így kipattan a fejéből, aztán fogja magát és cselekszik.

- Menjünk - mondom végül rövid mérlegelés után - Hazamész előtte?

- Igen, de csak összepakolok pár cuccot és jövök vissza érted, jó? - nyom egy puszit az arcomra.

- Jó, addig elkészülök én is - két másodperc alatt pattan ki az ágyból. Tipikus Jaiden, nem számit a napszak, hogy hány óra van, mindig százon pörög. Kifogyhatatlan energiatartalékai vannak. Hamar felöltözik, csókot nyom a számra és már fel is tépi az ajtót.

- Csá Aves - köszön nevetve, mire felkapom a fejem és az ajtóhoz rohanok. Avery itt aludt? Mi az isten? A résnyire nyitott ajtón látom, hogy Mattie szobája felé settenkedik lábujjhegyen.