Sárkányok

A vas sárkány(5/8)

A nap további része békésen telt el. Nem támadták meg újra a várost, aminek persze mindenki örült. Titán házában kaptak szállást az estére. Persze Szato nem zavartatta magát, egész végig aludt, mint a bunda. De talán ő volt az egyetlen, aki nyugodtan bírt aludni az este. A többiek sokáig forgolódtak, idegesek voltak a másnap miatt, hiszen mind jól tudták, mennyire veszélyes lehet a küldetés. Végül, nagy nehezen mindenki nyugovóra tért.

A reggel viszont nem kezdődött valami kellemesen. Hatalmas robajra ébredtek fel mindnyájan, ami után jött a következő, majd még egy újabb. Nem telt el két egész perc, ők már kint voltak, és keresték a hang forrását. Egyszer csak egy éles sikoly szelte át a levegőt, ami miatt arra vették az irányt. A kavargó por között észrevették az alakokat. Majd az egyiknél megpillantottak egy kisfiút, aki próbált kiszabadulni a szorításból. A földön pedig egy nőt, aki könyörgött, hogy engedjék el a gyereket. Tatara már indult volna, hogy kiszabadítsa, de Titán megállította, amiért értetlenül nézett rá.

- Te mondtad, hogy hihetőnek kell lennünk! – mondta, majd közelebb sétált a támadókhoz. – Hé, ti ott! – szólította meg őket, mire mind feléjük fordult. – Engedjétek el azt a gyereket, tárgyalni akarunk! – emelte fel a kezeit, megadásképpen.

- Miért hinnénk neked?! – kérdezte az egyik bizalmatlanul, gyanúsan méregetve őt.

- Azért, mert már nincs több erőm harcolni. Ha azok a srácok a hátam mögött nem segítenek nekem tegnap, lehet, már alulról szagolnám az ibolyát. Nem akarom, hogy a lakóknak baja essen! – válaszolta. – Kérem, engedje el azt a gyereket!

- Jól van! – dobta le a földre a fiút, mintha egy rongy lenne. – Kötözzétek meg őket, aztán megyünk vissza. A főnök örülni fog végre megtört a fia! – vigyorodott el az alak. Titán vonásai erre még jobban megkeményedtek. Már az előző akciója után is úgy érezte, vissza kell fognia magát, de most végképp.

- Mindegyik? – kérdezte az egyik, a fiú mögött álló három sárkányra bökve.

- Igen, ha nem kellenek a főnöknek, majd eltávolítjuk őket ebből a világból – vont vállat.

Mind a négyen hagyták, és csendben tűrték, ahogy a kezeiket a hátuk mögé kötik. A vas sárkány közben úgy pozícionálta magát, hogy közelebb kerüljön a gyerekhez, akit bántottak, és úgy csináltak vele, mintha csak egy tárgy lenne.

- Hé, te, kölyök! – szólította meg halkan, mire az ijedten rá kapta a tekintetét. – Lábra tudsz állni? – kérdezte, mire az bólintott egy aprót. – Akkor rögtön menjetek el innen, még mielőtt meggondolnák magukat! – mondta ellentmondást nem tűrően. – Ígérem, most már nem fogok több gondot okozni a városnak – enyhült meg a hangja, és figyelte, ahogy gyorsan eliszkolnak.

- Te ott, ne próbálj menekülni! – mordult rá az egyik tag.

- Én soha! – nyugtatta le gyorsan őt.

- Takarjátok el a szemüket, ne lássák, hogy hol tudnak kijutni! – adta ki a parancsot. Pár ember egy kendővel takarta el a szemüket, ez miatt csak a többi érzékszervükre tudtak támaszkodni.

Ezután indultak el. Egész úton hallgattak, füleltek. Minden apróságot, amit hallottak az eszükbe véstek. Tudták, hogy letértek a köves útról, mivel megváltozott a lépések hangja, és már nem éreztek a lábuk alatt kavicsokat. Érezték, hogy már nem éri őket olyan erősen a nap fénye és azt a jellegzetes hangot is hallották, mikor a szél feltámad, és a lombok elkezdenek meghajolni tőle. Egy erdőben lehettek. Még egy ideig mentek, amíg meg nem állították őket. Ekkor valaki felkiáltott.

- Engedjetek be! Meghoztuk a keresett személyt! – üvöltötte fel az egyik taguk, az, aki a parancsokat osztogatta.

A következő másodpercek azzal teltek, hogy halk zajokat hallottak, majd ajtónyílás hangja ütötte meg a fülüket. Majd újra elindultak. Köves padlón sétáltak tovább, miközben körülöttük suttogások hallatszódtak. Ezután lépcsőkhöz érkeztek, amik lefelé vezettek. Natasha megcsúszott, és majdnem elesett, de még időben visszarántották. „25, 26, 27" – számolta magában a lépcsőfokokat Tatara. 27 fokot mentek lefelé, majd újra rendes kőpadlóra érkeztek.