Sárkányok

Közös küldetés(4/4)

Nem sokára elérte felszínt, és a friss levegőt. Tatara Natashát egy fához döntötte, és hátrált, hogy levegőt kapjon. A lány kapkodta az oxigént, és élvezte, a hűsítő levegőt. A benti pokol után, ez megnyugvás volt a testének.

- Maradj itt, én kihozom a bent lévőket – mondta neki gyorsan, majd elkezdett rohanni vissza.

Nem akart gyilkolni. Hiába gyűlölte őket, ezt nem tehette meg. Rohant, hogy kimentse őket. Mindegyik ájult volt, már biztos nem fognak tenni semmit sem. Egyszerre kettőt vitt ki, majd amint lerakta őket, már ment is vissza.

Az utolsó forduló után annyira elfáradt, hogy térdre rogyott. Csöpögött róla az izzadság, és kapkodta a levegőt. Elfáradt. De befejezték. Letudták a küldetést. Akit csak tudtak, megmentettek és a tagokkal is leszámoltak. Megtörölte a verejtéktől csillogó homlokát, majd felállt, és Natashához sétált. A lány már teljesen rendbe jött, és már ő is állt.

- Mondtam, hogy menj onnan – nézett rá rosszallóan, de ezért meg könnyebbült, hogy nincs semmi komolyabb baja. – Minden rendben van? – kérdezte.

- Igen, jól vagyok – nézett a másikra, és egy aprót bólintott is. – Te jól vagy? – fürkészte a másikat aggódva.

- Nincs semmi bajom, rám ez nincs hatással – nézett rá bízatóan. – Kötözzük meg őket, mielőtt magukhoz térnek.

- Rendben – bólintott helyeslően Natasha.

Mintha csak végszó lett volna, az egyik sárkány magához tért. Alig állt meg a két lábán, de rátámadt a két fiatalra. Egyenesen a lányt vette célba. Tatara volt az, aki elsőnek vette ezt észre. Védekezni, vagy támadni már nem volt ideje, így beugrott elé, és a testét füsté változtatta.

- Szél penge! – ordította a sárkány.

A fiú szemei tágra nyíltak. „Szél?!"- kérdezte magában. Bizony ez volt a legnagyobb gyengéje Ha ebben a formában, egy szél elemű sárkány támadja meg, ugyan olyan sebzést kap, mintha rendes formájában lenne. De már késő volt bármit is tenni. Szorosan lehunyta a szemeit, felkészülve a fájdalomra. A támadás a mellkasát érte, belemarkolva a füstbe.

Tatara visszatért a rendes formájához. A mellkasán pedig egy hatalmas vágás éktelenkedett, amiből folyt a vér. A fekete hajú még kiabálni sem tudott, úgy beléfagyott a szó. Elmondhatatlanul fájt, azonnal kiment a lábából az erő, és összeesett.

Natasha mozdulni sem tudott. Kikerekedett szemekkel nézte, szinte lassítva látta az egészet, mégse tudta felfogni az egészet. Állt, és nézett. Szó a torkára fagyott. Viszont a támadó nem esett ki a nyeregből, újra célba vette a lányt. Hasba akarta vágni, de legnagyobb meglepetésére az megragadta a karját, és egyszerűen kicsavarta, majd a fejét megfogva erősen a térdéhez vágta, és a földre nyomta, majd otthagyta. Szinte tudatán kívül tette az egészet. Remegő ajkakkal hajolt le a fiúhoz.

- Tatara! Tatara! – szólogatta őt. Félt attól, hogy súlyosan megsérült, vagy halálosan.

- Ezt benéztem... - suttogta, miközben kinyitotta a szemeit. – Nem gondoltam, hogy van köztük egy szél sárkány – nevetett erőtlenül. – Jól vagy?

- Nekem kéne ezt kérdeznem! Nem én sérültem meg – a második felét suttogta. Ha a fiú nem ugrik elébe, akkor most ő feküdne itt.

- Jól vagyok, többnyire – mondta nem valami biztatóan. – Nem olyan mély a seb, de annál jobban fáj.

- Mégis mit kéne tennem? – kérdezte pánikolvaNatasha.