Sárkányok

Közös küldetés(3/4)

Végül megtalálták a bánya bejáratát. Elég elhagyatottnak tűnt, viszont a porban és a kavicsok között fellelhető volt pár lábnyom. Valaki, vagy valakik jártak erre, és nem is olyan régen. Elindultak be, a sötétségbe. Tatara ment előre, még szorosan mögötte Natasha. Egyre beljebb mentek, nesztelenül sétálva. Minden hova figyeltek, hogy ne érje őket meglepetés. De ha egy füst, pára, vagy bárki, lopakodásra képes sárkány van itt, ez keveset ér itt, az átláthatatlan feketeségben.

Folytatva az útjukat a teljes sötétségben. Szinte végtelennek tűnt az út, és sehol sem egy fénycsóva, vagy bármi arra utaló jel, hogy itt van valaki. A reményük teljesen szertefoszlott, mikor elérkeztek az út végére, és csak egy falat találták, amin semmi sem volt.

- Nem hiszem el... - mondta halkan a lány, miközben a szemeivel pásztázta a falakat körülöttük. A látása hozzászokott a sötéthez. – Forduljunk vissza? – kérdezte a társát, aki ott állt az út végén, és a földet kémlelte.

- Még ne, lehet, hogy találunk valamit, még ha csak egy kis nyomot is – guggolt le, és felvett a petróleumégőt. Levette az üveget, majd a kanóchoz rakta az ujját. Nemsokára pedig égni kezdett. Ekkor visszarakta az üvegburkot rá, és elkezdte bevilágítani a helyet.

Az apró kavicsok, és a tartó oszlopok árnyéka vibrált, ahogy égett a láng. Körbefordult, és tovább figyelte az árnyékokat. Ezen az apró részleten megakadt a szeme. A falak eddig rücskösek voltak mindenhol, kivéve itt. Az egyedül a végén lévő volt teljesen sima.

Tatara odalépett, majd végighúzta rajta a kezét. Apró mélyedések voltak benne, mintha kikoptatták volna őket. Három helyen talált ilyet. Azokat a pontokat óvatosan megnyomta. Mind a három pont besüllyedt, majd a fal elkezdett lesüppedni a talajba. Natasha elképedve figyelte az egészet.

- Hogy csináltad ezt?! – kérdezte halkan, és ámuldozva.

- Furcsa volt, hogy a fal tökéletes sima itt. Utána csak szerencsém volt. Annyi biztos, hogy van köztük egy föld sárkány, viszont a titkos ajtó kinézete és működése alapján, nem a legképzettebb – magyarázta, majd elindult be. – Maradj mögöttem, és egy pillanatra se engedd le a védelmed. Számukra ez hazai terep, jobban ismerik, mint mi – fordult hátra, majd figyelmeztetően nézett a másikra. A lány bólintott, majd elindult utána.

Bent félhomály fogadta őket. Egy sz űk folyosón mentek keresztül, majd elérkeztek a fő helyre. Bentről kántálás hallatszott. Furcsa, érthetetlen szövegen beszéltek. Tatara mutogatva beszélt. Csendre intette a társát, majd láthatatlanul bementek, és elbújtak egy szekrény mögött, ahonnan rálátás nyílt a bent lévő sárkányokra.

Két körben álltak, mindenki lehajtott fejjel, csuklyával a fején kántált egy szöveget. Középen egy hatalmas kristály volt, ami egyre jobban világított, ahogy mondták az imaféleséget. Ekkor egy alak lépett ki a sorok közül. Ő volt az egyetlen, aki nem fekete ruhában volt, helyette fehéret viselt. Nyakában pedig egy vaskos lánc volt, amin kristályok lógtak. A hatalmas ékkő elé állt, és kinyújtotta két oldalra a karjait.

- Kedves társaim! Egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy feltámasszuk a mi Mágusunkat, aki majd újra emberré változtatja a sárkánnyá vált társainkat! Hozzátok be az áldozatot! – szavalta fönnhangon, úgy, mint egy igazi pap.

Natasha mozdulni akart, de Tatara visszatartotta. Még nem volt itt az ideje a közbeavatkozásnak. Végignézték, ahogy az egyik, akinek ugyanúgy lánc lógott a nyakában elment, hogy előhozza az áldozatott. Nem látták onnan, de hallották az ajtó csapódását, és a rémült hangokat bentről.