Sárkányok

A szél sárkányok királya(7/10)

Ezt akkor mondta, mikor együtt edzettek, és kérte, hogy vesse be ellene a második szintet. Persze, hogy rögtön elverte őt. Viszont az eset után leültek beszélgetni.

- Rokkó? – nézett fel az apjára. – Mit éreztél, mikor elsőnek lépted át a második szintet? – kérdezte meg, ami már egy ideje piszkálta a csőrét.

- Hadd gondolkodjak el egy kicsit – válaszolta, miközben gondolkodóan az állára tette a kezét. – Ez akkor történt, mikor elsőnek találkozunk. Olyan szinten szétvertek, hogy mozdulni sem bírtam. De akkor megláttalak téged! – nézett rá mosolyogva, teljesen meglepve ezzel a fiút. – Ott ültél, megkötözve, tehetetlenül, miközben a szemeiddel azt üzented: „ments meg!". Hiába voltam fáradt, erőt adott nekem az a tudat, hogy valakit meg akarok menteni. Azt éreztem, hogy az ereimben tűz gyullad, és belülről valami átszakad. Egy gát, ami eddig visszatartott valamit bennem. Lehunytam egy pillanatra a szemem, és mikor újra kinyitottam, már karmaim voltak, és a bőrömön pikkelyek – mesélte az átélteket. – Azt hittem, hogy a második szint elérése valami nagydolog lesz, fájni fog, vagy hasonló. Ehhez képest olyan csendes volt, és inkább megnyugtató.

- Megnyugtató? – kérdezte vissza felvont szemöldökkel. – Igazán furcsán fogalmazol! – felelte mosolyogva.

- Majd meglátjuk, te mit fogsz érezni, mikor eléred a második szintet! – kócolta össze haját.

- Szerinted képes leszek rá? – kérdezte vissza aggodalommal a hangjában.

- Persze, hogy! Meg van benned minden, ami ehhez kell, csak a megfelelő pillanatnak kell eljönnie!

Az a pillanat most jött el. A szíve elkezdett hevesebben verni, és szinte láva folyt az ereiben. Égette belülről, mintha valamit fel akart volna égetni bent a teste. Majd áttört az a bizonyos gát. A teste lüktetni kezdett, és egy kellemes érzés áradt szét a tagjaiban. Ekkor vette észre, hogy a bal keze, már inkább hasonlít egy sárkányéhoz, mint egy emberéhez. A hátán is érzett változást. Egy szárny nőtt ki belőle, amely pont olyan színű volt, mint a haja. Homlokán pedig egy szarv volt, körülötte pikkely. Az előtte állóban megfagyott a vér is. Szinte remegett, miközben nem tudott levegőt venni sem. Nem akart hinni a szemének.

- Te elérted a második szintet? – kérdezte teljes döbbenetben, majd úgy tátogott, mint ahogy a halak szoktak.

- Ha erről a dologról mesélt Rokkó, akkor igen! – felelte, miközben felnézett a férfire.

Elrugaszkodott a földtől, olyan erősen, hogy az megrepedt. Szinte repült. Lumus mozdulni sem tudott, nem mintha bármit is tudott volna tenni. Kirien összekulcsolta a kezeit, majd csapást mért a férfire, aki azonnal a földbe fúródott. Már biztos, hogy nem fog felkelni egy jó ideig.

Kirien viszont ekkor elkezdett gyengülni, így a földre érkezett. Nem sokkal később pedig már a szárnya eltűnt, majd a keze is visszaváltozott. Első alkalommal eddig tudta fenntartani a második szintet. Teljesen kimerülve rogyott térdre. Nyert. Sokkal többet, mint egy egyszerű csatát.

A Keret előtt lévő harcok is egyre durvábbak lettek. A környezet jéggel volt borítva, a levegő pedig annyira lehűlt, hogy köd keletkezett. Sűrű, szinte átláthatatlan köd. Csak a fém jellegzetes csattanásának hangja hallatszott. Nelly és a másik jég sárkány szinte vakon folytatta a harcot, de érezték egymás jelenlétét és ez bőven elég volt nekik.

A támadásaik egytől egyig megtalálták az ellenfelet, az, hogy betaláltak-e, az már más kérdés volt. Minden elvétett támadással nőtt a feszültség. Itt most el fog dőlni, ki az erősebb jéghasználó.

Nelly viszont már kezdte a végét járni. Nem volt hozzá szokva a harcokhoz, már lassan két éve, hogy nem volt ilyenben része. Ez pedig a saját döntése volt. Utálta, ezt, értelmetlennek találta. Meghalni egy ilyen ok miatt? Butaság! Mivel két éve, majdnem saját kezűleg vetett végett az egyik barátja életének. Nem emlékezett már pontosan mi történt akkor, de annyit biztosan tud, hogy nem akarja, hogy megismétlődjön. Félt, hogy megint elveszíti az irányítást maga felett.

- Nem veszíthetek... - motyogta magában a nő. Szépen megcsinált haja, már széthullott. Ruhája néhol szakadt volt már, és a sminkje is szétfolyt már. – Nem veszíthetek ellened! Rögtön kirúgnak, ha egyszer is veszítek! – kiabálta, miközben éles jégcsapok sorozatát indította a lány ellen. – A jég az én elemem! Nekem kell a legerősebbnek lennem!

- Ezt nem te döntöd el – válaszolta a lány, miközben felé kezdett sétálni.

- Miért nem haltál meg?! Hiszen eltalált a támadásom! – kérdezte már szinte pánikolva.

- Maximus, algeriosheld! – hallatszott a túlságosan is ismerős hang. Nowa éppen Titán védelmét turbózta fel.

- Köszönöm Nowa! – válaszolta a fiú, miközben kivédte egy támadást.

- Még van a tarsolyomban pár dolog! – válaszolta a lány, majd folytatta a varázslást. - Maximus, leuselpovan! – mondta, miközben kezét felé szegezte.

- Mégis mi ez az egész? – kérdezte az ellenfele, ahogy érezte a lábai elcsúsznak a földön.

- Csak egy kis varázslat – válaszolta vigyorogva. Az egyik kezével megragadta az ellenfelét, majd a másikkal egy behorpasztotta a fején lévő sisakot, és elrepítette őt, elég messze.

Viszont a ködben már csak a fém csattanásának, és az hallatszott, hogy neki ütközött valaminek. Viszont biztos, hogy nem kelt fel onnan. Nelly viszont még mindig a testében szétáradó erővel volt elfoglalva. Világoskék aura vette körbe.

- Mégis mi ez?! – kérdezte hisztérikusan a nő.

- Szeretném én is tudni mi ez – nézett szét, de nem látott semmit a sűrű köd miatt.

- Rám figyelj te istenverte! – termett ott előtte a nő. Kezét bevonta jégbe, úgy támadott rá a lányra, akinek már nem sok ideje maradt a védekezésre. Még ha csak a kezeit találta el, a jég elkezdett terjedni a testében, mozgásképtelenre fagyasztva őt. – Pusztulj!

Egy csapással véget akart vetni az életének. Apró darabokra akarta törni a lányt, hogy többet még csak a hírét se hallja.

Viszont arra nem számított, hogy ő fog összetörni. A lányról lehullott a jég, egyedül a szemüvegén maradt belőle. Viszont nem kellett élesen látnia ahhoz, hogy tudja, előtte van a nő. Lendítette a karját, és gyomorszájon találta a másik jég sárkányt, aki ez miatt a levegőbe repült.

- Ezt azért, mert újra harcra kényszerítettél! – kiabálta, majd mielőtt földet ért volna a másik, a földnek csapta őt, olyan erősen, hogy megnyekkent. Ugyanabban a pillanatban az ég is felvillant, majd egy villám csapott be valahol, megrázva ezzel az egész várost.

Majd ő is földet ért. Kissé tántorogva, de megállt a két lábán. Nagyon ki volt már merülve. Gyorsan vette a levegőt, és érezte, hogy ahogy a fáradság ránehezedik a szemhéjára. A lábai megremegnek, és már nem áll stabilan a két lábán. Majdnem elesik, mikor megjelenik Titán, és megtartja a karjaiban a lányt, aki elmosolyodik, mikor meglátja az érkezőt.

- Tovább tartott, mint gondoltam – mondta fáradtan.

- Miért nem mondat előbb, hogy ilyen erős vagy? – kérdezte, viszonozva a mosolyt, miközben menyasszonyi pózba vette.

- Nem akartam felvágni vele – válaszolta, miközben lecsukódtak a szemei.

- Te igazán különleges vagy – suttogta a fiú, miközben a Keret felé kezdte vinni. – Most már csak pihenj, innen átvesszük a dolgokat.