Sárkányok

A vas sárkány(6/8)

Titánnak fogalma sem volt róla, merre mennek. Már csak az ő, és az őt vezető sárkány lépéseit hallotta. Egy jó ideje sétáltak, mikor hirtelen megállították őt. Ajtónyitódás hallatszott, majd újra elindultak.

- Kit látnak szemeim? – hallotta meg azt a hangot, amit soha nem akart hallani többet ebben az életben. – Csak nem az én egyetlen, drága fiam jött el végre hozzám? – kérdezte nyájasan. Levették róla a szemfedőt, majd eloldozták.

- Csak nem épp a világ legocsmányabb sárkánya áll előttem, akit sose fogok „apámnak" hívni, még ha elevenen nyúznak is meg? – kérdezte gúnyosan.

- Most miért csinálod ezt velem? – játszotta a sértődöttet.

A férfi egy trónon meresztette a seggét, miközben két őr állt mellette. Mikor meghallották Titán gúnyolódását, feléje fordították a fegyvereiket. A főnök intett, hogy álljanak vissza.

- Fogalmad sincs, milyen régóta várok erre a pillanatra! - állt fel, és közelebb kezdett sétálni a fiához. –Tudod, nekem volt sok fiam előtted, meg utánad. De, hogy is mondjam? Mindegyik egy nagy csődtömeg volt! Gyenge kis senki. Szóval mindegyiket megöltem. Már kezdtem feladni a reményt, hogy a saját vérem fogja átvenni a vezetést tőlem egy szép napon, aztán feltűntél te! Olyan voltál, mint egy igazi csoda! De ahogy viselkedtél velem, majd' megszakadt a szívem! – dramatizálta túl az egészet.

- Most sokkal boldogabb lennék, ha nem csak majdnem történt volna – köpte oda neki a szavakat.

- Ilyenkor látszik a nevelés hiánya – komolyodott el a férfi. – De még semmihez sincs túl késő! Még egy két apaias pofon helyre tud téged rázni! – állt meg egy méterrel a vas sárkány előtt.

- Tudod mit? – kérdezte meg tőle. – Inkább én ütök helyetted! – nyúlt a bal oldalára, és előrántotta a kardját.

- Látom döntöttél – nézett hol a fia szemébe, hol a kard hegyére. – De pont most hagytad ki az egyetlen esélyed arra, hogy megölj! – kiáltotta, majd egy erős elektromos kisülés rázta meg az egész termet.

Olyan hirtelenül érte ez a fiú, hogy majdnem elvesztette tőle az eszméletét. Az apja ezt látván, megfordult. De utána újra megállt a két lábán, és támadó pozíciót vett fel.

- Mutasd meg, mit tudsz, vénség! – kiabált rá.

- Ez már kezd izgalmas lenni! – fordult újra felé vigyorogva.

Az egész helyet a csaták zajainak a hangja töltötte be. Négy helyen is folytak a harcok, amelyek életre és halálra mentek. Mindenki saját magáért, és az elvei miatt harcolt. Viszont melyik a helyesebb, azt már nem tudjuk eldönteni, ahogy senki más sem.

Szato és Rosa harcra egyre intenzívebb lett, annyira, hogy már alig fértek el a szobában, ahol voltak. A lány virágai egyre nagyobb pusztítást végeztek, és már a falak is megrepedeztek az őket ért csapásoktól. A fiú tüze pedig csak rontott a helyzeten.

- Pusztulj! – küldött felé egy újabb támadást, amit a szőke hajú elégetett.

- Köszi, a kedvességet! – válaszolta, miközben kerülgette a földől kijövő indák csapásait.

- Az olyanoknak, mint te, meg kell halniuk! A tűz, csak fájdalmat is bajt tud okozni! El kell tüntetni ebből a világból! – folytatta a szövegelést, ami már kiabálás volt, mintsem beszéd.

- Mi bajod van nekem a tüzemmel?! – kérdezte mérgesen a szőke, miközben fejjel lefelé lógott.

- Elegem van belőled! Most végre befejezem! – üvöltötte Rosa, szint tébolyodottan. – Most megmutatom, hogy a virágok sokkal erősebbek, mint a pusztító, mindent felemésztő lángok! – állt meg, majd a két kezét a feje fölé emelte, majd szépen lassan elkezdte őket leengedni. – Sárkányevő növény! – mondta ki a támadás nevét, majd maga elé rántotta a kezeit. A jobbat felülre, míg a bal alulra, majd egy kört írt le velük.