Sárkányok

A szél sárkányok királya(10/10)

Eközben a Keretben már minden sérültet leápoltak. Voltak rosszabb állapotban lévők, de a legtöbben megúszták, nem túl súlyos sérülésekkel. A teremtők legtöbbje pedig már mélyen aludt. Ekkor futott be Szato is. Gyorsan körbenézett, hogy megnézze az itt uralkodó helyzetet.

- Rosa, Roka, Rota és George elég súlyosan megsérült, de Léda asszony már ellátta őket – mondta Tatara, akinek a fejét bekötözték. – Kirien, Nelly és Shelly pedig már alszanak. Titán és Nowa rendben vannak – mondta a helyzetjelentést.

- Na és Natasha? Ő, hogy van? – kérdezte, miközben a szemeivel a lányt kereste.

- Rendben van – mosolyogott rá megnyugtatóan. – Vagyis többnyire, igaz? – kérdezte hangosabban, miközben benézett az egyik asztal alá. Szato nagyra nyílt szemekkel figyelte a lányt.

- Te meg mit csinálsz? – kérdezte értetlen tekintettel.

- Nem merek egyikőtök szemébe sem nézni – válaszolta, miközben a felhúzott lábait ölelte át. Haja pedig teljesen eltakarta az arcát.

- Miért nem? – kérdezte Tatara ezúttal.

- Mert... Miattam van ez az egész. Ha nem lettem volna olyan önző, akkor nem történt volna ez... - fúrta az arcát a térdeibe.

- Na, ezt most fejezd be! – tolta el a feje felül az asztalt Titán. – Azért tettük, mert mi akartuk ezt. Nem te kényszerítettél rá minket, szóval nem magad okolni, érte? – kérdezte, miközben felállította a lányt.

- Jó... - bólintott egy aprót, majd egy kis mosolyt varázsolt magára, mire a körülötte lévők is elmosolyodtak.

Nyertek. Megvédték magukat, és az otthonukat. Mint akik jól végezték a dolgukat, úgy nevetgéltek és beszéltek. Nem is gondoltak arra, hogy még közel sincs vége az egésznek.

Eközben a szél sárkányok palotájában, a hangulat közel sem volt ilyen kellemes. A király tombolt, mikor megtudta a hírt, hogy a katonái mind elbuktak.

- Hogy ezen az istenverte helyen mindent nekem kell csinálnom! – kiabálta, majd kilépett a trónjáról, hosszú idő után először. Elindult feléjük a legnagyobb sorscsapás.

A földet és a falvakot egy nagy árnyék terítette be, ami átsuhant felettük. Az árny nyomán széllökések keletkeztek, amik megmozgatták a fákat, és már attól lehetet tartani, hogy kidőlnek. Az emberek és a sárkányok az utcákra özönlöttek, hogy megnézzék maguknak ezt a ritka eseményt. Egy sárkány szállt el felettük.

Egy igazi élő sárkány. Szárnyai akkorák voltak, hogy 10 házat lefedhetett volna, teste pedig dupla ilyen hosszú. Fekete szemei pedig a tájat pásztázták. A fenséges lény egy bizonyos helyre tartott, egyenesen Dikkybe.

A Keretben lévőket váratlanul érte a hirtelen földmozgás, ami az egész helyet megrázta. A bent lévők pedig elvesztették az egyensúlyukat, és a földre estek. A falak megrepedeztek, a vakolat pedig darabokban hullt le.

- Mégis mi volt ez?! – kérdezte értetlenül Szato, mikor a rengés alábbhagyott.

- Úgy látszik, közel sem volt itt a vége... - mondta Rogura, miközben az ajtó felé sétált.

Sokan mások is így tettek. Ekkor látták meg a hatalmas sárkányt. Fehér pikkelyekkel borított bőrét, szarvait. Megdermedtek a látványa miatt. A környező házak nagy részét letarolta. Natasha volt az egyetlen, aki tudta ki ez a sárkány, de nem hitte volna soha sem, hogy ő maga fog eljönni érte.

- Szóval így néz ki egy igazi sárkány – tátott szájjal nézte az előtte álló lényt Tatara.

A lény megmozdult. Szárnyait megemelte, majd csapott vele egyet. Ez az egyetlen szárnycsapás olyan erős szél löketett keltett, hogy a kint állókat egytől-egyig elfújta, de még a Keret tetejét is lerepítette a helyéről. Mindezt egyetlen szárnycsapással. Ilyen erős a harmadik szint, a teljes sárkányforma.

Megint mozdulni akart a sárkány. Most a karmait emelte a levegőbe, és készült volna lecsapni. Ha ezzel eltalál bármit, vagy bárkit, annak hűlt helye sem fog maradni. Viszont mielőtt megtehette volna, Natasha kirohant elé.

- Apám, kérlek, ne folytasd! – kiabálta könnyekkel a szemében. – Veled megyek, csak ne folytasd ezt az egészet! – nézett fel rá.

- Natasha, ne tedd! – kiabálta Tatara, miközben megpróbált megállni a két lábán.

- Köszönök mindent! – fordult felé a lány, miközben patakokban folytak a könnyei. – Jó volt veletek lenni. De ne hagyhatom, hogy még többen sérüljetek meg miattam! – mondta, miközben elindult a sárkány felé, majd mikor odaért, felmászott a lábára.

Ekkor az elkezdett felszállni. A szárnyaival megint szelet kavart, ami felverte a port és a törmelékeket. Majd egyre feljebb, és feljebb emelkedett, míg el nem tűnt az égen. Nem hagyva mást maga után, csak romokat.

Ilyen egy valódi sárkány ereje.