it's about us ⁽ʰˢ⁾ ✔

13: 'a' pillanat

Amikor belépek a házba, teljes csend, valamint sötétség fogad. Elmúlt éjfél, Barry pedig valószínűleg az igazak álmát alussza, ezért igyekszem a lehető leghalkabb lenni, miközben a szennyesemet beszórom a fürdőben a kosárba, a konyhában pedig elnyammogok egy almát is, mielőtt csatlakoznék a sráchoz.

A tegnapi koncert fenomenális volt. Imádtam minden egyes percet, a közönség lenyűgöző energiával rendelkezett, és pluszban megfűszerezte az estét az, hogy a koncert végén láthattam Porsha levert arcát, amint realizálta, hogy tényleg jól csinálom, amit csinálok. Örökre az eszembe véstem azt a fejet. Minden erőfeszítést megért.

A Beep Beep elért a lányokig, legalábbis Perrie-ig biztos, aki ezek után megmutatta a másik három csajszinak is a kissé pixeles, ám mégis élvezhető felvételt az előadásról. Már a kocsiban ültem, valahol félúton járhattunk a reptér felé, amikor kaptam egy rövidke videót, amiben a barátnőim egymás szavába vágva áradoznak arról, hogy 'mennyire jó voltam' és 'mennyire odatettem', valamint Jade hozzáfűzte azt is, hogy 'kurva dögös voltam', amire Jesy nevetve csak annyit válaszolt, hogy 'én mindig az vagyok'.

Már csak egy póló van rajtam, amikor alvásra készen elindulok a folyosó végén lévő hálószobába. A repülés mindig kicsit leszív - hiába nem vagyok jetlag-es -, szóval mázli, hogy holnap nem kell csinálnom semmit. Most lefekszem, és másnap délig fel sem kelek, ezt garantálom.

A háló előtt állva megtorpanok. Teljesen abban a hitben voltam, hogy Barry már rég alszik, de amikor zajt hallok bentről, akkor kételkedni kezdek a feltételezésemben. A fülemet az ajtóra tapasztom, és szinte levegőt is alig veszek, hogy megpróbáljam kivenni mégis mi folyik odabent. Eddig is össze voltam zavarodva, de azt hiszem a tetőpontot akkor érem el, amikor meghallom a saját hangomat. Nem, nem megőrültem, és nem is beszélek magamban...ez a szobából jött, úgy, hogy én nem is vagyok bent.

Halkan benyitok, és ahogy látom Barry annyira bele van merülve a telefonjába - amiből én beszélek -, hogy észre sem veszi, hogy megjöttem. Csak akkor néz fel a készülékből, amikor leülök az ágyra, és ezt is valószínűleg csak azért teszi, mert a matrac kissé besüpped amikor ráülünk, és ezt érezni lehet.

- Ria! - dobja a párnámra a telefonját, aztán feljebb ül, hogy a kezeivel elérje a derekamat. - Már azt hittem megpukkadok mire hazaérsz - kúszik közelebb, karjait közben szorosan körém fonja. A következő pillanatban leránt maga mellé, én pedig nevetve átvetem a jobb lábam a csípője fölött miközben elterülök a takarón.

- Miért nem alszol? - simítom végig az arcát mosolyogva.

- Megvártalak - feleli egyszerűen és kapásból, ami miatt mégnagyobb vigyorra húzódik a szám.

- És mit néztél? - nyúlok el a párnámon heverő mobiljáért.

- Téged.

- Igen, azt hallottam - nyomkodok összevissza a kijelzőn.

- Csak a koncertedről csekkoltam felvételeket - pontosítja a válaszát. - Annyira jó voltál bakker! - csókol a nyakamba, én pedig kuncogva mondok neki köszönetet.

Ahogy a telefonját bújom, eljutok youtube-on az előzményeihez, és nevetve állapítom meg, hogy már vagy tíz videót minimum megnézett a fellépésemről, némelyiket pedig még el is mentette magának.

- Az az egyik kedvencem - mutat rá az egyik borítóképre, mire azonnal rábökök, hogy meglessem azt. Csupán pár másodperc, de azt ecsetelem benne, hogy Barry milyen támogató és szerethető ember, úgyhogy nem csodálom, hogy ez a kedvence.