it's about us ⁽ʰˢ⁾ ✔

47: bókok

𝆺𝅥 Ⓗ 𝆺𝅥

Amikor megvettem ezt a házikót úgy nagyjából két éve, azt azért tettem, mert szerelmes lettem a kilátásba és az elhelyezkedésébe. Az erkély tökéletes helyszín a reggeli kávézáshoz, miközben a felkelő napot nézed, és ezzel együtt gyönyörködsz a tenger hullámzásában. Istentelenül megnyugtató, és amikor rátaláltam, pont erre volt szükségem. Nyugalomra.

Többször is volt már, hogy ha pár napra visszavonulót fújtam az élet elől, ide menekültem. A közvetlen szomszédságban nem lakik senki, és az utcákon is végigtudok úgy sétálni, ahogy azt egy normális ember is teszi, ráadásul a tengerben is kedvemre fürdőzhetek, mert senkit nem érdekel. Az egyetlen aki itt ismer, az a nem messze lévő kisboltban dolgozó eladó, és ő is csak azért, mert mindig nála vásárolok amikor itt vagyok.

A kilátásom gyönyörűbb, mint valaha. Szélcsend van, a madarak reggeli ébresztője tölti be a teret, az ég alját narancssárgára színezi a felkelő nap, a tenger nyugodt, s a legszebb kiegészítője ennek a látványnak Vic. A haja egy kócos kontyban csücsül a fején, aprócska testét az egyik tőlem elcsent pólóba bújtatta, csupasz bokája alatt megvillan az alig észrevehető szívecske tetoválása, ő maga pedig az erkélykorlátra könyökölve kortyolgatja a napindító kávéját.

Nem tudom levenni róla a szememet. Úgy szívom magamba a látványát, mintha soha nem látnám többé, pedig jól tudom, hogy ez nincs így. Egyszerűen annyira természetesen gyönyörű, hogy képtelen vagyok elnézni róla. A tekintetemmel lyukat égetek a vállaiba, a hátába, a fenekébe és a vádlijaiba is. Nem hazudtam neki, amikor azt mondtam, hogy a függőjévé váltam.

Végül nem feküdtünk le aludni. Miután vagy fél órán keresztül csak csókolóztunk, feleslegesnek tartottuk azt, hogy visszadőljünk. Helyette inkább lefőztünk magunknak egy kis kávét, csináltunk néhány szelet pirítóst, meg sütöttünk egy adag tükörtojást, amit aztán egymáson lógva fogyasztottunk el.

Már vagy tíz perce belebambultam a támaszkodó alakjába. A kerti kanapén fekszem az oldalamon, és a kezem zsibbadása sem gátol abban, hogy tovább gyönyörködjek a kilátásomban. Szerintem Vic nem is tudja igazán, hogy mennyire szép. Hogy azzal is le tud nyűgözni, ahogy kémleli a tájat. Még akkor is eláll tőle a lélegzetem, ha nem is rám figyel.

- Hazz - szólal meg hirtelen, aztán szembefordul velem. - Olyan csendben vagy. Mit csinálsz? - helyezi a csészét az asztalra.

- Gyönyörködtem - paskolom meg a kanapét, jelezve ezzel, hogy foglaljon helyet.

- Tényleg nagyon szép összképet alkot a napfelkelte a tengerrel - helyesel, aztán lecsücsül mellém, közben pedig a combomra simítja a tenyerét.

- Uhum - bólintok aprót, de én még mindig csak őt látom.

- Miért nézel ennyire? Van rajtam valami? - vonja fel a szemöldökét. - Úgy áll a hajam, mint egy szénakazal, igaz?

- Nem, nem - csóválom a fejem. - Tökéletes vagy - helyezem a jobbomat a combomon lévő kezére. - Valójában benned gyönyörködtem, nem a tájban.

Tudom jól, hogy Vic nem az a fajta lány, akin látszik, ha zavarba jön, mert szimplán nem mutatja ki, de most, ha akarná sem tagadhatná le a pírt az arcán. A mosoly, amit felém villant kiemeli ezt, és én imádom ilyennek látni. Szeretem, ha kimutatja hogyan érez, ha természetesen önmaga és nincs rajta semmi nyomás. Az a Victoria a kedvencem, akinek nem kell megfelelnie semmilyen elvárásnak. Az a Victoria a kedvencem, aki most a pólómban ücsörögve, kivörösödött arccal, összefűzi az ujjainkat.

Ez az igazi Victoria. Minden más már egy kicsit Tory.

- Fogalmam sincs mivel érdemeltelek ki, de asszem' köszönetet kellene mondanom érte - vet egy pillantást a kezeinkre.