Wherever you are [BEFEJEZETT]

4. rész

•Luke szemszöge•

A lányok nem maradtak sokáig a délután folyamán. Mivel Bonnienak időben le kell feküdnie, így még hat óra előtt leléptek. Nem sokkal az ő távozásuk után, a mi is leléptünk Ashtontól, hiszen a családunkkal is kell időt töltenünk. Miután hazaértem egy darabig tv-t néztem, de semmi érdekes nem ment benne. Ezért oda kapcsoltam az Így jártam anyátokkal című sorozathoz, amit már rengetegszer láttam és nagyon untam. Nem is figyeltem annyira a műsorra, mert a telefonomat nyomkodtam. Kaptam egy üzenetet a szüleimtől, hogy csak későn érnek haza rendeljek magamnak valamit. Mivel nem voltam éhes és a tv sem kötött le felmentem a szobámba, ahol elfeküdtem az ágyamon és a tegnap esti párbeszédem jutott mindig eszembe, amit Toddal folytattam.

Egyedül álltam a szoba egyik sarkában és onnan néztem Emmát, ahogy táncol a barátaival. Még mindig mulattatott az, ahogy reagált az ajánlatomra, hogy szórakoztasson. Tudtam, hogy nem olyan lány, aki benne lesz egy egy éjszakás kalandban, de szórakoztató volt nézni, ahogy megdöbben és felhúzza magát. Már akkor tudtam, hogy sokat fogunk találkozni és nem azért, mert annyira érdeklődnénk a másik iránt. Inkább az miatt, hogy Ash és az ő barátnője, Becca igazán összemelegedtek, és persze nem beszélve az összes partiról ahova hivatalosak vagyunk.

- Nem fog összejönni. - Zökkentett ki a gondolataimból Tod. Toddal a kapcsolatunk igazán változó. Kölyök korunkban ki nem állhattuk a másikat. Mindig versenyeztünk mindenen. De ez ötödik körül megszűnt és eléggé összebarátkoztunk. Persze nem ő volt a legjobb barátom, de mindig mindenben segítettünk a másiknak. - Mióta ismerem Emmát, azóta nem volt barátja... és kicsi korunk óta ismerem.

- Nem akarok tőle semmit. Nem az esetem, de ha az is lenne biztos vagyok benne, hogy nekem sikerülne felszednem. - Feleltem nagyképűen. Sose volt gondom a csajozással, de az elmúlt két évben pedig főképpen minden összejött.

- Nem vagy kicsit magabiztos, Hemmings? - Kérdezte - Nem mindenki olyan, mint rajongóid. Emmának épphogy egy kicsit ismerős voltál valahonnan. Becca mondta el neki honnan lehettek az neki. Nem fogod tudni őt levenni a híres " popsztár bájaddal" - Mutatott idézőjeleket. Kezdett idegesíteni, hogy azt hiszi nem tudnék felszedni egy lányt.

- Fogadni mernék rá, hogy sikerül becserkésznem őt a nyár végéig. - Néztem rá magabiztosan.

- Csak nem fogadni akarsz, Hemmings? - Kérdezte, egy bólintással jeleztem ,hogy eltalálta a tervem. - Oké. Mi legyen a vesztes büntetése?

- Majd a fogadás végén kitaláljuk.- Mondtam Tod pedig beleegyezett. Kezet ráztunk és már akkor elkezdtem gondolkodni a tervemen, hogyan is szedhetem fel Emmát. Abban az egyben biztos voltam, hogy bocsánatot kell kérnem a viselkedésemért, de ez egyáltalán nem lesz elég ahhoz, hogy megnyerhessem a fogadást Toddal.

•Emma szemszöge•

Elég hamar eljöttünk a fiúktól. Becca még bejött hozzánk egy kicsit, hogy ne unatkozzak, de hívta az anyukája így mennie kellett. Szerencsére nekem eszembe jutott, hogy a nagyiék már otthon lehetnek, így fel is hívtam őket. Szerencsémre már tényleg otthon ültek és alig várták, hogy megérkezzünk. Írtam a szüleimnek és Dannek egy-egy sms-t, hogy hol találnak minket. Kicsit szégyelltem magam, hogy alig voltam még együtt a nagyiékkal. Imádtam náluk lenni. Ők nem voltak olyanok, mint a többi idős ember. Ők teljesen fiatalosak voltak és modernek. Mindig ugratták egymást és másokat. Nagyiékhoz érve, gyorsan megfürdettem a húgom és bedugtam az ágyba. Így is sokáig maradt fent, nem mintha meg lenne szabva, hogy kötelező hétkor már ágyban lennie, de nem akarjuk, hogy sokáig fent legyen. Lementem a nagyszüleimhez, a nagyi a kedvenc székébe fejtette a keresztrejtvényt, míg a papám a mellette lévő székben nézte a tv-t és néha-néha elkotyogta a megoldásokat a nagyinak, aki ezt utálta. Ahogy beléptem a nappaliba, abbahagyták azt, amit csináltak és rám néztek. Leültem a kanapéra és én onnan figyeltem őket, nagyon szokatlanul viselkedtek.

- Hogy vagy, Csillagom? - Kérdezte a Nagyi. Egyedül ő hívott így és én imádtam. Mindig különlegesnek éreztem magam ettől a névtől, és úgy képzeltem én is ragyogok, mint a csillagok az égen.

- Ühm.. jól vagyok. - Mosolyogtam rájuk. - Ti is ugye? - Kérdeztem aggódva, nem ám így akarják a tudtomra hozni, hogy valami gond van valamelyikükkel.

- Persze mi is megvagyunk. - Dörmögte a nagypapám.

Beszámoltam nekik, hogy mi történt velem New Yorkban, az iskolában. Mit csináltam eddig itt az elmúlt két napban. Elmeséltem nekik azt is, hogy megismertem egy fiú bandát. Nem meglepő módon ők tudták, hogy kik. Hamar elálmosodtam így felmentem az emeletre a nekem fenntartott szobába. Lezuhanyoztam és befeküdtem a pihe-puha ágyamba, ahol még utána néztem a fiúk bandájának. Meghallgattam párszámukat, és be kell vallanom nagyon-nagyon jók. Mikor már az is nehezemre esett, hogy lefelé görgessek félretettem a lapotopom és lefeküdtem aludni. Egyfolytában a srácok egyik száma ment a fejemben. Elhatároztam, hogy ha legközelebb találkozom velük el fogok énekeltetni egy dalt.