Wherever you are [BEFEJEZETT]

29. rész

4:00-kor szólt az ébresztőm. Nem igazán akartam felkelni, hiszen nem aludtam sokat éjszaka. Rengeteget beszélgettünk Lukekal, aki még mindig az ágyam másik felében aludt. Tudtam, hogy nem lesz így sokáig, mivel mindig megérzi, ha kikelek mellőle. Mint mindig, azért én megpróbáltam a lehető leghalkabban kibújni mellőle. Nem akartam, hogy ezen a reggelen felkeljen. Nem akartam elbúcsúzni tőle. A lehető leghalkabban igyekeztem elkészülni. Szerencsére, nem is tartott sokáig, így volt időm arra, hogy írjak neki egy levelet. Reméltem megért mindent, hogy nem fog megutálni. Dant megkértem, hogy segítsen a bőröndjeimet levinni a szobámból. Már mindenki engem várt a lépcsőnél. Bepakoltunk a kocsinkba a cuccainkat, de mi Dannel Jack és Becca mellé ültünk be az autóba, nem a Nagyiékkal mentünk. Végig hülyéskedtek az úton. Egy óránk volt a repülőnk indulásáig, addig mindenki velünk maradt. 

LUKE SZEMSZÖGE

Reggel mikor felkeltem Em már nem volt mellettem. Percekig ültem és vártam, hogy felbukkanjon. Egy kis idő elteltével felnéztem az órára. Mikor megláttam mennyit mutat az óra ideges lettem. Nem hagyhatott itt. A nevét kiabálva mentem végig a házon. Azt mondta, hogy ma akar elbúcsúzni. Sehonnan sem kaptam választ. Magamat hibáztatva indultam vissza a szobába, hogy felöltözhessek és utána mehessek. Megígértem neki, hogy nem megyek ki a reptérre, de ő megígérte azt, hogy reggel még látni fogom. A ruháim összehajtogatva álltak az íróasztalon. A figyelmemet lekötötte egy levél, ami azok mellett feküdt. A papíron az én nevem állt. Nem törődtem a ruháimmal, és felkaptam azt. Úgy viselkedtem, mint egy idióta, mintha bármikor kisétálhatna a levél az ajtón, ahogy Em is tette. Leültem az ágyszélére és neki álltam olvasni a levelet.

"Luke, 
Annyira sajnálom, hogy így búcsúzok el, de... Nincs semmi de. Gyáva vágyok mással nem tudom magyarázni a tettemet. Ha belenéznék a szemeidbe nem tudnám elmondani, amit szeretnék. Megfutamodnék. Annyira szeretlek. Annyira akartam hinni, hogy működni fog. De az este alig aludtam, csak arra tudtam, gondolni, hogy mi lesz ha ez nem fog menni, mennyire össze fogok törni. Jobb még az elején pontot tenni a dolgok végére. Ilyenkor nem sérülünk akkorát nem igaz?! Szeretném, hogy remekül teljesíts a turnén, az pedig nem menne úgy, hogy ha én mindenért hisztizek. Biztos vagyok benne, hogy ezt tenném. Nehezen viselek el bárkit is melletted. Szeretném, hogy ne abból álljon a pihenésed, hogy akkor is utazol, mert én éppen a világ másik oldalán vagyok.
Mindent köszönök Luke. Ezt a felejthetetlen nyarat. A mai estét. A szerelmedet. Jobb embert el sem tudtam volna képzelni, aki bevezethetne ebbe a világba. Köszönöm, hogy te voltál az első szerelmem. 
Imádtam az összes veled töltött percet, már az elején is. 
Sajnálom, hogy becsaptalak, én tényleg meg akartam próbálni, de nem érzem magam elég erősnek hozzá. 
Mennem kell. 
Sajnálom!
Szeretlek!

Emma"

Nem tudtam felfogni első olvasásra Emma sorait. Nem akartam elhinni, hogy ezt merte tenni. Csak, amikor másodszorra olvastam el vettem észre, hogy folynak a könnyeim. Gyorsan magamra kaptam a ruhákat és szaladtam is a kocsimhoz.  Örültem, hogy tegnap mégis ezzel jöttem, így nem kellett arra várnom, hogy valaki felvegyen. Kevesebb, mint egy órám volt, amíg felszáll a gépük. A lehető leggyorsabban vezettem. Nem érdekelt semmi, muszáj volt látnom. Nem hagyhattam, hogy csak így véget vethessen ennek a kapcsolatnak.  Mikor odaértem a reptérre gyorsan kicsatoltam magam és olyan gyorsan kezdtem el szaladni, amilyen gyorsan csak tudtam. Már az ő járatukat hívták. A fejemet jobbra-balra kapkodva kerestem. Már búcsúztak a többiektől. Még gyorsabban kezdtem el szedni a lábamat.  A nevét kiabáltam, hátha ő vagy Beccáék meghallják.

EMMA SZEMSZÖGE

Az utolsó perceket töltöttük a szeretteinkkel. Újra és újra ugyanazokat a dolgokat ismételgettük a másiknak. Egyszer mintha a nevemet hallottam volna kiabálni, de ügyet sem vetettem rá. Folytattam a társalgást Beccával.  Még a barátnőmnek sem volt alkalmam elmondani, hogy mit tettem. Tudtam, hogy csak leszidott volna, az utolsó órákat nem így akartam tölteni. Próbáltam azt mutatni feléjük, hogy minden a legnagyobb rendben. Éppen Jack egyik idétlen poénját hallgattuk, amikor megint úgy hallottam, hogy a nevemet kiabálják.
- Ti is halljátok, hogy valaki Emmát kiabál? - Tettem fel a kérdést a többieknek. 
- Nem azt mondtad Luke nem jön ki a reptérre? - Nézett rám Becca. 
- De, úgy volt. Miért? - Néztem rá értetlenül. Becca a vállam felett nézett mögém, így megfordultam. Luke már csak pár méterre volt tőlünk. Ledermedten álltam ott a többiek mellett. Kiutat kerestem. 
- Minden rendben haver? Pocsékul nézel ki. - Szólította meg Jack Lukeot, amikor odaért elénk. Tényleg szörnyen festett. Fogadni mertem volna, hogy sírt. Reméltem, hogy nem miattam. 
- Mire véljem ezt Em? - Figyelmen kívül hagyta Jacket, és a levelet feltartva nézett rám.
- Luke nekem mennem kell. - Már készen voltam, hogy az egész családomat előbb lökdössem fel a gépre, csak ezt a beszélgetést ne kelljen elkezdenünk. Itt. Mindenki előtt. 
- Nem hagyhatsz így itt! - Fogta meg a karom Luke. A családom összes tagja értetlenül nézett ránk. Fogalmuk sem volt mi folyik köztünk. Nem tudták, hogy mit tettem. 
- Mindjárt jövök, beszélnem kell Lukekal. - Még volt tíz percem, mielőtt felszálltunk volna a gépre. Arrébb húztam Lukeot, ahol nem sokan látnak. Nem akartam, hogy másnap minden újságban mi szerepeljünk. Egy ideig csak csöndben néztük egymást. 
- Nem gondolod, hogy ezt közölhetted volna előbb is? - Törte meg a csendet Luke. - Nem gondolod, hogy megérdemeltem volna, hogy a szemembe mondd?! Ha reggel felkelek, akkor csak hónapok múlva tudom meg, hogy már nem vagyunk együtt?!
- Én csak... Szeretlek. Tegnap estig tényleg hittem, hogy menni fog. De nem tudtam aludni és... - A hangom elcsuklott. Nem tudtam mit is mondhatnék neki. Teljesen igaza volt. 
- És mi?! Nem adtam okot arra, hogy azt higgyed, hogy megcsallak! Lehet voltak hülye húzásaim, de sosem szórakoztam ilyennel! Azt hittem jobban bízol bennem! - Láttam, ahogy a szemei megtelnek könnyel. Utáltam, hogy én csináltam ezt vele. 
- Én csak nem akartam, hogy szenvedj. Nem akartam, hogy miattam ne tudj a turnén koncentrálni. - Néztem a szemeibe. Egyre inkább gyűlöltem magam, amiért ilyen elhamarkodott és önző döntést hoztam. Adnom kellett volna egy esélyt nekünk. Vagy legalább jobban átgondolni a cselekedetem. 
- Meg mondtam neked a parton, hogy nem akarlak elveszíteni. Ez nem változott azóta Emma! - Tette felém egy lépést. Az arcomra simította kezét és felemelte a fejem, hogy szemébe nézzek. - Szeretlek! Nem érdekel milyen messze vagy tőlem! Nem engedem, hogy elhagyj úgy, hogy esélyt sem adtunk a kapcsolatunknak, hogy működjön! - Nem tudtam megszólalni, csak bólintottam. Luke az ajkait az enyémekre nyomta. Addig ölelkeztünk, míg az én járatom nem szólították. 
- Mennem kell Luke. - Eltávolodtunk egymástól. 
- Szeretlek. Hívj, ha leszálltatok! - Mosolygott rám. Kézen fogva indultunk meg a többiek felé. Becca értetlenül nézett rám. Tudtam, hogy hosszan be kell számolnom az előbb lejátszódó jelenetről. Mindenkit megölelgettünk újra. Lukeot hagytam legutoljára. Képtelen voltam elengedni. Halkan elbúcsúztunk egymástól. Majd a családommal megindultunk a gépre. Az ablak mellett volt az én helyem. A telefon a zsebembe megrezdült, SMS-em érkezett. Luketól. Aki már visszaszámolta a napokat a következő nyárig. Megmosolyogtatott. Csak reménykedni tudtam, hogy minden jól fog alakulni. Kikapcsoltam a telefonomat. Pár perccel később pedig megkezdtük a felszállást és elindultunk New York felé, hogy visszacseppenjünk az unalmas életünkbe és lehúzzuk az utolsó évünket a gimibe. 

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam az új részt. A következő résszel sem fogok sietni sajnos... Az iskolában most kezdődik meg a lehető legkeményebb időszakom. Májusban az írásbeli érettségik után sokkal több időm lesz, szerintem akkorra várható a következő rész. Sajnos már nem sok van vissza a történetből. 
Élvezzétek a tavaszt! 
x