Wherever you are [BEFEJEZETT]

17. rész

Reggel nem a szokásos ébresztőmre keltem. Bonnie rontott be a szobámba, ahol az ágyamon ugrálva egyfolytában azt ismételgette, hogy: "BOLDOG SZÜLIIIIINAPOT EM!" Szebb szülinapi ébresztőt nem is kaphattam volna. Bonnietól megtudtam, hogy Dan még alszik. Ugyanezzel a módszerrel keltettük fel őt. Ő sem örült neki. Sőt, ő még meg is dobott minket egy-egy párnával. Dannel együtt mentünk le a konyhába, ahol már ott voltak a nagyszüleink és a barátaink is. Lukékat Becca értesíthette a szülinapi szokásról. 

-  BOLDOG SZÜLINAPOT EM! - Ugrott a nyakamba a barátnőm. - El sem hiszem, hogy már 18 éves vagy! Csak úgy repül az idő.. Emlékszem, amikor még a homokozóban....

- Elég lesz, értjük B. - Szólt közbe Dan. 

- Neked is boldog szülinapot Dan! - Mondta kelletlenül. 

Mindenki megköszöntött minket. Át is adták az ajándékokat. Becca egy táskát vett nekem. Imádtam. Azt mondta, este ezt kell viselnem az étteremben. Luketól egy karkötőt kaptam, amin sok-sok medál lógott. Gyönyörű volt. Dannel még nem adtuk át egymásnak az ajándékainkat. Azt kettesben szoktuk elintézni. Már éppen a tortát készültünk elfogyasztani, amikor megszólalt a telefonom. A kijelzőn a volt barátom neve állt. Dan mellettem állt és összehúzott szemöldökkel méregetett engem és a telefont. Mindenki minket figyelt. 

- Halo?!- Szóltam bele a telefonba. Láttam Luke és Becca értetlen tekintetét, amikor elindultam a nappaliba. Tudtam, hogy Dan mérges, amiért felvettem. 

- Em! Boldog születésnapot! - Szólt bele a telefonba mosolyogva Tom. 

- Eh..hmm..Köszi. - Válaszoltam.Hirtelen csönd támadt. Már nyolc hónapja nem beszélek vele. Miért keres most?

- Hiányzol Em. - Törte meg a csendet. 

- Nem érdekel. Felesleges volt ezért telefonálnod. - Mondtam neki érzelemmentesen.

- Szeretlek, Em. 

- Igen, persze. És szerettél akkor is, amikor Alishával lefeküdtél. Úristen! Ne nézz már ennyire hülyének. - Kiabáltam a telefonba. 

- Emma me... - Nem hallottam tovább, amit mondani akart, mert valaki kikapta a telefont a kezemből. 

- Hagyd békén Tom! Ne kelljen többször mondanom! - Mondta fenyegetően Dan. Dan és Tom osztálytársak. A suliban elég nagy botrány lett a szakításunk miatt.  Dan fogta és lecsapta a telefont, majd a kezembe nyomta. - Nem hiszem el, hogy felveszed ennek a Szemétnek! - Kiabált velem. 

- Én csak nem akartam, hogy egész nap zaklasson! Tudod jól, hogy azt csinálja! - Kiabáltam vele én is. 

- Le kellett volna egyből koptatnod! 

- Imádom, hogy te mindig olyan rohadt okos vagy! - Mondtam neki majd elmentem mellette. A lépcsőnél ott állt Luke és Becca is. Remek, mindent hallottak.

- Em, ha akarsz beszélni... - Kezdte B.

- Mindent akarok Becca, de a beszélgetés rohadtul nincs közte. Tudod jól mi a probléma, mert MINDENT végig hallgattatok. Istenem, mintha nem tudnád, hogy elmondom. - Kiabáltam vele is. - Talán beavathatod Lukeot is, hogy jobban értse mégis mit hallott. - Néztem szúrósan a barátomra is. 

- Ne velük kiabálj! Te vetted fel a telefont! - Szólt bele Dan. 

- Éppen le akartam rázni! Kivetted a telefont a kezemből! Rohadtul nem hagyod, hogy megoldjam a problémáim! - Egyre idegesebb lettem. Sosem hittem, hogy vitázással indítom majd a tizennyolcadik szülinapom.

- Hagytad volna, hogy megmagyarázza és megbocsájtasz neki! - Rosszul esett, hogy Dan ezt hiszi. 

- Dan, ez kicsit azért durva... - Szólt közbe halkan Becca. 

- Hagyjad csak B. - Néztem szomorúan a barátnőmre. - Csak, hogy tisztában legyél vele Dan. Egyáltalán nem érdekel a magyarázata és el is mondtam volna neki, ha hagyod! 

- Csak felhánytorgattad neki, hogy megcsalt! - Vágta nekem Dan. 

- Mert közölte, hogy szeret! De én nem! Én Lukeot szeretem. Ah minek is magyarázom neked?! - Mondtam Dannek, majd felszaladtam a szobámba. El se hiszem, hogy így mondtam ki először azt, hogy hogyan érzek Luke iránt. Pár perc múlva kopogtak az ajtómon. Tudtam, hogy a tesóm lesz az. Nem nyitottam ki. 

- Bocsi Em! Igazad van... Hagynom kellett volna, hogy te oldd meg. Sajnálom! - Mivel én is sajnáltam, hogy neki estem, kinyitottam az ajtót és a nyakába ugrottam. 

A konyhába mindenki elmosolyodott, amikor megérkeztünk. Zavarban voltam. Luke ott volt, amikor kimondtam, hogy szeretem. Ott volt, amikor a volt barátom miatt vitáztam a tesómmal. Mindenki leült az asztalhoz, csak én maradtam állva, hogy behozhassam a tányérokat, amire a tortát tehetjük. Luke jött nekem segíteni. Kínos volt vele egy légtérbe lenni, kettesben. Levettem a polcról a sütis tányérokat. Amikor megfordultam majdnem elejtettem őket. Luke mögöttem állt. Kivette a kezemből őket és letette mögém. A kezét az arcomra simította és mélyen a szemembe nézett. 

- Én is szeretlek. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar meg tudok szeretni valakit. Egyáltalán nem érdekel a volt barátod. Sőt, ha tehetném felhívnám és megköszönném neki, amit tett. Tudom, ez durván hangzik így. De, ha nem történik meg akkor lehet, hogy most mi sem lennénk együtt. Nagyon szeretlek. - Annyira boldog voltam. Nem volt csöpögős szerelmi vallomás, de szebbet el sem tudtam volna képzelni. 

- Én is szeretlek. - Mosolyogtam rá bátortalanul. Luke ajkait az enyémre tapasztotta. Éreztem, hogy tényleg komolyan gondolta, amit mondott az előbb. Próbáltam én is minden érzelmet beleadni a csókba, de az szinte már lehetetlen volt. Ahogy elszakadtunk egymástól Luke megfogta a tányérokat és elindultunk a többiekhez. 

- Uhh, úgy gondoltuk a srácokkal, hogy kilencre foglalunk asztalt az étterembe, szóval ötkor átjövök és együtt elkészülhetünk oké? - Kérdezte B. 

- Persze az remek lenne. - Mosolyogtam rá. A konyhában történtek óta csak mosolyogni tudok.