A Pokol Valódi Tüze // Eddie Munson ff //

𝟘𝟘𝟚

   Miután az ugrabugráló csaj banda leült, a kosárcsapat kapitánya, Jason Carver tartott egy beszédet. Megemlítette benne a plázatüzet, az elveszített diáktársakat és Billy-t. Egyből Max-et kezdtem el fűrkészni a tekintetemmel. Amint kiszúrtam láttam, hogy Ő is egy olyan gyilkos pillantást vetett a fiúra mint Én. Aztán Ő is észre vett engem, rám nézett és egy apró félmosollyal díjazta, hogy nekem sem tetszik, hogy Billy nevét a szájára veszi. A kosárral egyébként nincs bajom, Billy is sokat kosarazott, és eszméletlenül szexi volt közben, minden meccsén ott voltam. Vele nem éreztem magam ennyire kívül állónak. Nagyon hiányzik nekem, de már sok hónap eltelt azóta, azt hiszem kezdem megszokni a hiányát.
   Amint véget ért ez az egész kifelé menet megpróbáltam valahogy Max mellé keveredni, de mintha eltűnt volna a tömegben. Rajta kívül nem igazán voltam senkivel sem jóban, a barátainak persze bemutatott és aranyosnak tartottam őket, de nem tartoztam közéjük. Ki jöttem az ajtón, mivel szinte vitt magával a tömeg. Amint elindultam észre vettem, hogy a vöröshajú lány akit eddig kutattam már kint volt. Át vágva a tömegen oda mentem hozzá.
- Hey, szia Max! - köszöntem oda neki majd mellé állva felvettem a tempóját.
- Szia Becca! - Mondta miközben levette a fejhallgatót a fejéről.
- Hogy vagy? Már elég régen beszéltünk.
- Megvagyok, kössz. - próbált mosolyt erőltetni az arcára - Veled mi a helyzet?
- Igazából semmi érdekes, csak kíváncsi voltam, hogy rendben vagy-e. Merre tartassz?
- Miss Kellynél van jelenésem.
- Oh értem. - nem firtattam hisz tudtam, hogy miért jár az iskolapszichológushoz. Fejfájás, rémálmok, otthoni gondok, már beszéltünk erről korábban, ezért is jöttem ide hozzá. Pár pillanatig csendben voltunk. Közeledtünk Miss Kellyhez, és láttuk ahogy egy pompomlány sírva hagyja el a termét lassan és teljesen lesokkoltan. Én a mellettem sétáló vörös hajú lányra néztem, és Ő is éppen abban a pillanatban nézett rám. Össze nézésünket pár értetlen pillantás követte, de nem foglalkoztunk vele túlzottan. Ekkor az ajtó előtt rá mosolyogtam a lányra.
- Kitartást Max! Még találkozunk! - mondtam és közben haladtam tovább, majd vissza nézve integettem neki. Ő csak egy intéssel és egy bólintással köszönt el. Remélem hamarosan rendben lesz.
   Ha jól emlékszem egy történelem óra vár rám, jobb ha a terem felé veszem az irányt, hisz mindjárt csengetnek, és éppen hálás vagyok az univerzumnak, hogy reggel nem késtem el, most sem kellene. A teremben már mindenki bent ült akinek itt kellett lennie kivéve Chrissy Cunningham, a pompomlány akit az imént sírva láttunk kijönni a pszichológustól. Be csengettek, de Ő még sehol. Remélem azért jól van, nem hinném, hogy az a fajta aki képes lenne lógni. Néhány perccel később megérkezett, látszott rajta, hogy nincs jól. Halkan elnézést kért a tanártól, majd leült. Nem foglalkoztam vele ennél a pár gondolatnál tovább. Az óra lassan telt, de mikor végre vége lett egyből kimentem a mosdóba. Már a fülkében voltam mikor hallottam, hogy jön valaki és megnyitja a csapot. Kilépve láttam, hogy Max volt az, éppen arcot mosott.
- Szia! - köszöntem neki.
- Hello! - érkezett is a válasz miután a kezeit elvéve az arca elől realizálta, hogy ki vagyok. Ekkor be lépett a mosdóba még valaki. Chrissy volt az, és szinte pánikolt.
   - J-Jól vagy? - kérdeztetőle Max és mindketten kikerekedett szemekkel meredtünk rá.
- Ki mennétek? Kérlek. - mondta, és már el is indult az egyik fülkébe.
- Tudunk segíteni valahogy? - kérdeztem, nem figyelve arra, hogy nem akarja, hogy itt legyünk.
- Nem, csak-csak menjetek el! - mondta kicsit hangosabban.
- Hát oké - mondta Max, majd biccentett egyet a fejével az ajtó felé, hogy induljunk el. Ki mentünk, de néhány másodperc múlva halottam, hogy a lány sikoltozik és sír. Max már tovább ment, de Én vissza szaladtam.
- CHRISSY! - kiabáltam. Válasz nem érkezett rá, csak egy sikoly mintha frászt kapott volna.
- MENJ INNEN! MENJ INNEN! MENJ INNEN! - üvöltötte többször is, pedig közvetlenül előtte nem szóltam hozzá.
- Chrissy nyugodj meg, oké? Hallassz engem? - próbáltam nyugtatóan beszélni hozzá. Pár pillanattal később abba maradt a sikonyálás majd szipogva válaszolt.
- I-Igen, hallak.
- Mi történt veled az előbb?
- Ne-nem tudom... - szipogott tovább.
- Nem szeretnél kijönni?
Ekkor kinyitotta az ajtót, de a fülkéből még nem lépett ki. Csak meredten bámult rám odabentről.
- K-Ki vagy Te?
- Becca Jones - mondtam meglepődve a kérdésén és értetlenül mosolyogva.
- Bocsi, de még mindig nem tudom - vallotta be, de hallatszott a hangján, hogy úgy érzi nem új ez a név. Nem tudtam, hogy hirtelen miről is ismerne fel, szóval bedobtam az egyetlen köztudott ismertetőjegyemet.
- Tudod, a dilis csaj akivel Billy Hargrove járt - néztem rá szinte kérdőn, remélve, hogy most már megismer.
- Jajj igeen! Te díler vagy, ugye? - szinte felcsillant a szeme és kilépett elém.
- Ne már Chrissy, osztálytársak vagyunk és csak erről ismersz fel? - rosszallóan ingattam a fejem, de mosolyogtam rá.
- Sajnálom Én, Én - és itt elakadt benne a szó.
- Semmi gond nincsen nyugi, tényleg az vagyok - nevettem el magam.
- És adnál el nekem? - nézett rám nagy szemekkel, és elszántan.
- Huh hát ez hirtelen jött - lepődtem meg a kérdésén. - Nem is tudom Chrissy, nem hinném, hogy használtál már ilyesmit, nagyon maximum füvet, ha 10 gramm megfelel 15 dolcsiért, akkor akár most is elintézhetjük - hadartam el szinte egy szuszra, mert eléggé zavarba ejtett a komolysága.
- Nincs valami erősebb? - kérdezte meg félve.
- Hát csajszi ne is haragudj - itt vettem egy levegőt és elkezdtem suttogni - de ezen kívül csak heroinom és ketaminom van - és újra hangosan folytattam - az meg nem való neked. De mi történt veled az előbb? Azért kellene a cucc?
- Nem tudom, úgy érzem kezdek megőrülni - ekkor kicsit elcsuklott a hangja - Te éreztél már így?
- Hát úgy lényegében minden nap. Most is épp azt érzem, hogy megkattantam, hisz Chrissy Cunningham próbált tőlem anyagot szerezni. - néztem rá furcsán, de csak egy fájdalmas pillantást kaptam válaszul, így folytattam - Figyelj látom, hogy szenvedsz. De nem akarok érted felelősséget vállalni, bocsi. Kérdezd meg Munson-t, Ő hátha van olyan hülye, hogy adjon el neked.
- Megértem. - sóhajtott egy nagyot, majd rá jött, hogy nem tudja, hogy kiről van szó, megrázva a fejét féltette a kérdést - Munson?
- Eddie Munson, a másik végzős szörnyszülött, ebédnél biztosan megtalálod.
- Köszönöm Becca, hálás vagyok.
- Ugyan, de légyszi, vigyázz magadra, ez nem játék. És tudom, hogy nem vagyunk jóban, de ha beszélni szeretnél nyugodtan keress meg.
- Úgy lesz.
   Ekkor megszólalt a csengő és mindketten elindultunk órára. Kilépve a mosdóból Chrissy barátjával, a reggeli beszédet is tartó Jason Carver-rel találtam szembe magam, aki csak annyit látott, hogy a barátnője könnyes szemekkel sétál ki utánam a wc-ből azután, hogy hosszú percekig bent voltunk.
- Mégis mit műveltél vele Te rohadék? - és egyből rá lökött egyet a vállamra. Én nem szóltam semmit, csak Chrissy-re néztem, nem akartam bajba keverni vagy ilyesmi, tudom milyenek a pasik. De Ő kiállt mellettem, elmondta Jason-nek, hogy csak beszélgettünk, majd be mentünk egy kicsit késve az órára.