A Pokol Valódi Tüze // Eddie Munson ff //

𝟘𝟜𝟘

   Egy nagylevegőt véve elengedtem Dustin-t és felpattantam a matracról. Letöröltem a könnyeim és határozottan egy székre mutattam.
- Dustin, hozd azt ide! - szóltam rá a fiúra aki ebben a pillanatban azonnal felkelt a matracról, és elindult eleget tenni a kérésemnek. Elvettem tőle és megpróbáltam valamennyire stabilan megállítani a matrac közepén.
- Mit akarsz tenni? - nézett rám döbbenten.
- Megmentem.
- Mégis hogy akarsz ott átugrani? Óriásit zuhannál Becca, ez őrültség - remegett meg a hangja, és elkapta a karomat, hogy vissza tartson.
- Estem már nagyobbat is, és most Eddie élete a tét, nem tehetek mást - magyaráztam neki. - Kérlek, engedj el és menj arrébb.
- Becca... - kezdett bele idegesen.
   - NEM! ÁT MEGYEK ÉS KÉSZ! - üvöltöttem rá, miközben elrántottam a kezem. Hátra tolattam pár métert és neki futottam. Egy nagy lendületet véve felléptem a szék ülőke részére, aztán pedig a támlájára és lendületet nyerve abból ahogyan a szék felborult, elrugaszkodtam. A másik oldal gravitációját kihasználva hagytam, hogy lezuhanjak, és rutinból össze húzva a végtagjaimat elkezdtem gurulni, így a lehető legkisebb sérüléseket szereztem. Bár így is sajog mindenem. Remélem Dustin nem jön utánam basszus.
Azonnal kirohantam miután még egyszer vissza néztem a kissrácra, jelezvén, hogy jól vagyok. Egy vérfagyasztó látvánnyal találtam szemben magam. Ha jól sejtem Eddie eddig biciklivel próbált meg manőverezni a denevérek előtt, mert Én már csak azt láttam ahogyan leteszi a bringát és vissza fordulva feléjük előre veszi a hátáról a pajzsot és lándzsát. A denevérek szinte azonnal elkezdtek rárepülni, Ő pedig kinyújtva a pajzsát állta a támadást. Te jó ég, segítenem kell neki valahogy. A denevérek elkezdtek körülötte keringeni, Én pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve újra vissza másztam a lakókocsi tetejére, hogy zenével vonjam el a figyelmüket. Hirtelen nem jutott semmi sem az eszembe, és csak Eddie gitárja volt odafent. Felvettem és mivel annyiszor néztem Eddie kezeit, és mivel a Master Of Puppets teljesen az agyamba égett már, úgy voltam vele, hogy megpróbálom lejátszani azt a lassú szólót ami előtt abba hagytuk. Nem az a lényeg, hogy jó legyen, hanem, hogy engem figyeljenek. Magamra emeltem a gitárt és megpendítettem a húrokat. Nagynehezen rá jöttem, hogy melyik bundon kellene kezdenem és onnantól, hogy megvolt az első hang már könnyen ment. Majdhogynem teljesen pontosan játszottam, legalábbis úgy hangzott.
   A gitár szinte velem együtt sírt ahogy minden érzelmemet beleadva próbáltam magamra irányítani a denevérek figyelmét. Sikerült. Az Eddie-t körülvevő denevérek feloszlottak és felém kezdtek repülni. Láttam, ahogy a férfia a földre esik, de nem úgy mint aki teljesen ki van ütve, tartotta magát valamennyire. Biztosan megharapta jó pár denevér és sok vért vesztett, de Eds nagyon erős, ha nem bántják tovább akkor túléli. Magamon kell tartanom a denevérek figyelmét amíg a többiek meg nem ölik Vecna-t és nem lesz baj. Egyre nagyobb beleéléssel kezdtem játszani, a denevérek pedig körül vettek. Körözni kezdtek, és egyszer csak jött egy érzés. Én... Most meg fogok halni. Megint túl későn kezdtem el félni, és már nem tudok mit tenni. Egyszerűen biztos vagyok abban, hogy nem tudok innen szabadulni. Eddig is potyogtak a könnyeim, de ekkor megláttam ahogy. Eddie felemelte a fejét és rám nézett. Hamar vissza is engedte a földre, de a biztos tudata annak, hogy él, egyszerűen még nehezebbé tette elengedni az életem. Felzengtek bennem a saját szavaim. "Gondolj bele, hogyha nagyon veszélyes helyzetbe keveredünk, és Te megmentesz engem a haláltól, de Te nem éled túl. Szerinted kinek lenne rosszabb, annak aki megy vagy annak aki marad? Örök életemben magamat hibáztatnám, és soha sem tudnám elfogadni", "Hallgatlak", "Szerintem a "nagy" Beck is azonnal igent mondana", "Eds nézz rám, nem lesz semmi baj, oké? Együtt megoldjuk", "Becca Munson... Atya ég, ha ezt Jenny hallaná... Annyira büszke lenne magára", "Örökké", "Én is téged Eddie Munson", "Annyira szeretlek" "Ha lehetek a legjobb barátod is egyben, akkor igen", "Ezt megtehetjük akkor is ha már tiszta a nevünk", "Mert mit gondoltál, magadra hagylak?", "ahh Metallica, imádlak Munson", "Régóta nyomja a lelkem, de nem biztos, hogy el akartam mondani... Miattam keresett meg téged Chrissy", "Eds... Én is szeretlek!". Össze vissza kavarogtam a fejemben amiket a napokban mondtam Eds-nek. Képes lesz valaha ezt feldolgozni? "Szerinted kinek lenne rosszabb, annak aki megy vagy annak aki marad?" - harsogott újra és újra a kérdés a fejemben. Most akkor önző vagyok? Vajon ezzel csak Még jobban tönkre teszem az életét? Egyre több és több gondolat és emlék kavargott a fejemben.
   A szólónak vége lett, bele akartam kezdeni a ritmusba, de aztán "végre" megérkezett amire számítottam. Rám támadtak a fenevadak. Először csak egy-kettő harapott meg a körbe körbe repülés közben, de aztán rengeteg kapott el egyszerre. Az egyik a nyakam köré tekerte a farkát és úgy próbált meg megfolytani. Perceken belül azt vettem észre, hogy alig maradt olyan rész a testemen amit ne haraptak volna meg, és hogy elemelkedem a talajtol. Ezek a mocskok több helyen is a végtagjaim köré tekerték a farkukat és felemeltek a lakókocsiról. Már több méter magasan voltam, úgy éreztem, hogy el fogok ájulni. Ekkor a denevérek egyre hangosabban kezdtek el rikoltolzni. Az élesen visító hangjuk minden egyes pillanatban felébresztett egy kicsit, segített ébren tartani magam. Azonban nem voltam teljesen biztos abban, hogy érdemes-e a továbbra is küzdenem, amíg meg nem érkezett a megváltás.
Azek a mocskok egyszerűen csak elkezdtek darabjaikra foszlani, sőt mintha felrobbantak volna. SIKERÜLT! A TÖBBIEK MEGÖLTÉK VECNA-T! TE JÓ ÉG, ALIG HISZEM EL!
Boldogságkönnyek szöktek a szemembe, de ezeket sajnos hamar vissza váltották a fájdalomból és félelemből fakadó könnyek. Az engem tartó bestiák is felrobbantak, Én pedig zuhanni kezdtem. Egy keserves sikítás következtében a teljesen testemmel a földhöz csapódtam. A hátamra érkeztem és úgy éreztem, hogy a végtagjaim teljesen lezsibbadtak. Vértől áztatva, óriási fájdalmakkal feküdtem ott. Egy pillanatra felemeltem a fejem amennyire tudtam, és egy éppen felém bicegő Dustin-nal találtam szemben magam.
   - Becca, BECCA ÚRISTEN! MIT TETTÉL? - jött oda hozzám amilyen gyorsan csak tudott.
- Megmentettem.
- Azt látom, Becca, látom - öntötték el a könnyek.
- Nagy a baj? - kérdeztem, miközben megpróbáltam végig nézni a testemen.
- Nem, nem dehogy csak el kell vinnünk titeket a kórházba, oké? - próbált bíztatni.
- Oké - nyögtem ki, mire Ő megpróbált felsegíteni. Minden egyes mozdulat kibírhatatlanul fájt. - Azt hiszem, azt hiszem előbb őt kellene kivinned - zokogtam, mert biztos voltam benne, hogy Én innen már képtelen leszek felkelni.
- Jólvan, jólvan, de mindannyian kimegyünk innen, ugye tudod? - remegett meg a hangja.
- Tudom, tudom, csak Én még rápihenek itt egy picit, rendben? - mosolyogtam rá, és nyugodtságot próbáltam sugallni.
- Oké - vett egy nagy levegőt.
- Most nem futottunk el, látod? - kérdeztem büszkén.
- Nem, nem... maradtatok - csuklott el a fiú hangja.
- De Te most addig menj oda hozzá, kérlek. Mostantól neked kell vigyáznod rá - hebegtem a fájdalomtól elfolytott hangon.
- NEM, NEKED KELL VIGYÁZNOD RÁ! - ordított rám mérhetetlenül érzelemteljesen.
- Nem kölyök, mondd, hogy vigyázni fogsz rá... Mondd ki. - könyörögtem neki, hogy biztosítsam magam arról, hogy ha elmegyek, akkor lesz itt valaki Eddie-nek.
- Vigyázni fogok rá - zokogta gyötrelmesen, de elfogadta a helyzetet.
- Akkor jó, mert Én hamarosan a felesége leszek, nélkülem is kell majd pár őrültséget csinálnia - hagyta el egy halk, de annál fájdalmasabb nevetés az ajkaimat, Ő pedig egy könnyektől ázott mosollyal válaszolt. - Ez a mi évünk Henderson! Azt hiszem végre eljött az Én időm - mondtam mosolyogva. Büszke vagy rá, büszke vagyok Eds-re és büszke vagyok magamra. Büszke vagyok a csapatra, hisz megcsináltuk, megöltük Vecna-t és ezzel megmentettük Hawkinst és a világot. És ez a legfontosabb. Hősök vagyunk.
- Igen, ez a Ti évetek Becca, és ki viszünk titeket innen, hogy folytathassátok - bíztatott egy fájó, de megnyugtató mosollyal.
- Szeretlek kölyök - mondtam remegő hangon.
- Én is téged - kezdett újra zokogni.
- És Eddie Munson-t pedig a világon mindennél jobban szeretem, szóval kérlek, menj oda hozzá és vidd ki innen, rendben? - könyörögtem.
- Rendben - törölte meg a szemét, közben pedig felállt és egy szomorkás mosoly kíséretében bólintott egyet, és elkezdett Eddie irányába bicegni. Végig meredten bámultam amíg azt nem láttam, hogy odaért és letérdelt hozzá a földre. Pillanatokon belül azt vettem észre, ahogy Eds Dustin vállába kapaszkodik, együtt felállnak és elindulnak visszafelé. Ekkor végre megnyugodtam. Elhagyta a testem az idegesség, és éreztem, ahogy a fájdalom is enyhül. Sóhajtottam egy nagyot. Hagytam, hogy a testem elengedje magát és teljesen elhagyjon a fájdalom.

* * *