A Pokol Valódi Tüze // Eddie Munson ff //

𝟘𝟛𝟡

/Becca szemszöge/

   Itt az idő. Joshua az imént vitte el Max-et, Erica-t és Lucas-t a Creel házhoz a mi világunkban, mi pedig Eddie lakókocsijához tartunk, hogy átmásszunk ismét a kapun. Mindenki kezdett kissé ideges lenni, de olyan pontosra lett csiszolva a terv, hogy biztosak voltunk benne, hogy nem lesz baj. Tudtuk azt is, hogy Tizenegy a távolból tudni fog majd segíteni Max-nek, így kizárt, hogy ne legyen esélyünk.
Mikor oda értünk Munson-ékhoz mindannyian azonnal a plafonon tátongó lyukhoz vettük az irányt. Minden pontosan úgy volt ott ahogy hagytuk. Valószínűleg Wayne nem jár haza és valljuk be, mindenkinek jobb így. Remélem, hogy azért jól van, biztosan Eddie is nagyon aggódik miatta.
   - Sok sikert - mondta nagy beleéléssel Dustin ahogy Steve rászorított a lepedőkbők összerakott kötélre.
- Kössz pajti, akkor kezdem! - válaszolta miközben felmászott és a túloldalon át is tartva magát lejjebb ereszkedett, majd egy átfordulással talpra érkezett és egy büszke vigyorral a képén nézett felfelé, láthatóan Nancy-re.
- Uuuu - gúnyolódott Robin - mit várt? Tapsvihart? - tette hozzá mi pedig nevetni kezdtünk. Steve ezidő alatt oda vonszolt a fordított világban is egy matracot a kapu alá.
- Jólvan, gyertek - inett. Robin leterdelt a matracon, hogy segítsen Nancynek és nekem felkapaszkodni a kötélen. Az egyetlen igazi lovag a csapatban. Nancy felmászott, majd zuhanni kezdett, Harrington pedig felhúzta amint leért, eléggé közel az arcához.
- Megvagy - mondta a srác, miközben már majdnem csókolóztak. -Istenem, hogy ezek miért nem tudnak végre újra össze jönni? Megforgattam a szememet a jeleneten, ezután pedig Eddie-re néztem. Küldtem felé egy bíztató mosolyt, aztán pedig Én is felugrottam a kötélere. Pár mozdulat múlva már csak azt vettem észre, hogy a túloldali matracon fekszem. Ez nagyon király még mindig. A többiek elkezdtek átdobálni nekünk nekünk néhány fegyvert aztán pedig Eddie is átjött. Olyan édesen mosolygott, ez biztos neki is tetszett. Robin is átdobott még pár tárgyat és utánuk át jött Ő is. Pár újabb cucc után megérkezett Dustin és összeszedve a fegyvereinket, elkezdtünk előkészülni. Nancy, Robin és Steve a hellyel lefelében lévő Creel házhoz vették az irányt.
- Oké srácok figyu - fordult oda hozzánk Harrington. - Ha kezd kisiklani a dolog, el kell tűnnötök, de azonnal, oké? Csaljátok el a denevéreket, foglaljátok le őket pár perce amíg elintézzük Vecna-t. Ne akarjatok trükközni vagy hősködni vagy bármi. Ti csak csalik vagytok - magyarázta el újra, de nekünk már a könyökünkön jött ez ki.
- Csalik vagyunk - vágott közbe Dustin szintén unva ezt a szöveget. - Ne aggódj, lehetsz te a hős Steve.
- De még mennyire - mondta szinte teljesen komolyan Eds - Mármint, nézz ránk, mi nem vagyunk... hősök - nézett végig rajtunk a tipikus szarkasztikus mosolyával a férfi. Steve bólintott egyet, aztán pedig megindult a már kissé távolabb álló lányok felé. - Hé Steve, álljatok bosszút - szólt utána. Erre Steve egy bólintással felelt, majd tényleg elindultak.
   Amíg vártuk, hogy mindenki a helyén legyen addig elkezdtük elrendezni a terepet a világ legkirályabb figyelemelterelésének. Hosszabbítókkal elvezettük az áramot a lakókocsi tetejéig és felcipeltük Eddie erősítőjét. Basszusgitárja ugyan nem volt, csak két normál elektromos és egy akusztikus, de egy mikrofonja volt a banda miatt, szóval azt felhoztam magamnak. Ő pedig hatalmas büszkeséggel hozta fel a vörös-fekete BC Rich gitárt, amiről nem tévedtem és ami ebben a dimenzióban még gyönyörűbb volt. Nem beszéltünk sokat, mindenki a gondolataival volt többnyire elfoglalva. Látszott a srácokon, hogy izgultak, ahogy Én. Teljes készenlétben álltunk, Eddie a gitárral a kezében, Én a mikrofon mögött, Dustin pedig az erősítőnél, hogy akkor helyezze csak áram alá ha eljön az ideje.
   - Nem akarjátok megbeszélni, hogy mit fogtok nyomni? - kérdezte lelkesedve a Henderson.
- Metallica: Master Of Puppets - vágtuk rá kb tökéletesen egyszerre, közben pedig összemosolyogtunk azon, hogy nem is beszéltük meg, de ugyan arra gondoltunk.
- Ja, hogy már megbeszéltétek - bólintott a fiú.
- Nem - nevettem el magam.
- Ez csak szimplán az első ötletem volt - csatlakozott Eddie is a nevetésben.
- Valahogy tiszta volt, hogy ez lesz. Tökre sajnáltam, hogy eddig nem játszottunk Metallica-t, és ehhez nem kell basszus, hogy király legyen, mert ez szinte csak ritmus és szóló. És oké, hogy új, de biztos voltam benne, hogy már tudod és hát igen - hadartam el a gondolataimat, Dustin pedig csak teljesen értetlen fejjel bámult ránk.
- Bent van, harmadik fázis - hallottuk meg az adó-vevőből recsegni Robin hangját.
- Értettem, azonnal elkezdjük - válaszolta az erősítőnél álló fiú. - Remélem meghallják - sóhajtotta maga elé a levegőbe, közben pedig össze dugta a zsinórokat.
- Chrissy, ez neked szól - mondta ki hangosan Eddie mielőtt neki esett a zenélésnek. De Chrissy? Most komolyan? Nem vagyok féltékeny típus vagy ilyesmi, de elég rosszul éreztem magam, mert azt vártam, hogy ismét hozzám intéz néhány bíztató szót, mint mikor a DIO-val játszottunk.
- És neked Billy - tettem hozzá mielőtt elkezdtem volna énekelni. A bennem lévő feszültség ellenére is iszonyatosan jól szóltunk. Mint sejtettem Munson századmásodpercre pontosan tudta a számot, és egy igazi gitározó félistenként tépte a húrokat. Én pedig Ronnie tanácsainak megfogadásával olyan hangokat értem el, amik nem is tudtam, hogy léteznek. Ez volt életünk legnagyobb alakítása, és hamarosan fel is figyelt rá a közönség akinek címezve lett. Pár perc alatt egy végtelennek tűnő demodenevér hadsereg tűnt fel az égen és kezdett el közelíteni felénk. Mikor ezt megláttuk még húztuk a zenélést egy kis ideig, és eljátszottuk a számot a lassú szóló előtti részig. Ekkor abba hagytuk és rohanni kezdtünk a belsőtér felé.
   - Futás, futás, futás - üvöltötte Eds.
- Gyerünk, gyerünk, siess - hangzott el Dustintól miközben előre engedett az ajtóban.
- Gyere - húztam be a srácot, majd miután mindketten bent voltunk befutott Eddie is és becsapta az ajtót.
- SKACOK, EZ AZ IGAZI METÁÁÁL - tört ki Dustin-ból egy hörgös kiáltás.
- Te jó ég, te jó ég - fogta meg Eddie büszkén a kezem majd mindannyian elkezdtünk ugrálni örömünkben.
- Vaaaaaa - sikítottam.
- Vaaaaaa - folytatták a többiek.
Miután végeztünk az örömködéssel, bevonultunk a lakókocsi legbelső részébe és egymásnak szorítva a hátunkat, felemelt pajzsokkal és lándzsákkal forogtunk lassan körbe, hogy ne érjen senkit se hátból támadás. Egy ideig hatalmasakat visongtak és többször is a lakókocsinak csapódtak, de egyszer csak elhalkultak. Nem értettük hirtelen, hogy mi történik éppen, és Dustin ennek hangot is adott.
-TI MOCSKOK, MÁR FEL IS ADTÁTOK? HA? - ordibálta torkaszakadtából.
- Psszt, tényleg szükség volt erre? - szólt rá Eddie.
- A tetőn vannak - szólaltam meg ahogy megtettem ezt a felfedezést.
- Baszki - sziszegte Henderson. Ezek után arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik szellőző nyílást kezdik el piszkálni. - Azon át nem juthatnak be, ugye? - kérdezte félve a fiú. A következő pillanatban viszont már választ is kapott rá, mivel a denevérek betörték magukat a szellőzőn.
- ÁÁÁÁÁÁ - sikonyáltunk, majd azonnal elkezdtük őket a lándzsáinkkal szurkálni. - Áh basszus - nyögte ki Munson.
- Dögölj meg te rohadék - tört ki belőlem a düh.
- Halál rád, HALÁL - őrjöngött Henderson. De egyszerűen nem bírtunk velük, egyre csak nyomultak befelé akárhogyan döfködtük őket. Egyre idegesebbek voltunk és egyre jobban féltünk.
   - Baszki, baszki, baszki Eddie! Csinálj valamit Eddie! - kérlelte kétségbeesetten Dustin. Látszott rajta, hogy teljes mértekben felnéz a férfira és, hogy teljesen biztos abban, hogy Ő megtudja oldani a helyzetet.
- Félre az útból - szólt ránk. - ÁÁÁH - hangzott a hősies kiáltás miközben a szögekkel teli kukatetőt teljes erejéből a lyukra csapta, ezzel kiszorítva azokat a bestiákat. - EZAZ! Hú baszki, hú baszki - kezdte el nyugtatni magát Eds.
- Király - szólaltunk meg egyszerre Dustinnal, elámult képpel.
- Kössz - fújta ki méltóságteljesen a levegőt.
- Van több szellőző is? - esett újra kétségbe a kissrác mikor ez eszébe jutott.
- Oh a francba, a francba - kapott a fejéhez Munson idegesen, mert tudta, hogy van még egy pár, és elkezdett futni.
- Baszki, baszki, baszki, baszki - hajtogatta Dustin, miközben futottunk a kötélhez. Úgy döntöttünk, hogy most fajult el annyira a helyzet, hogy vissza vonuljunk mielőtt baj lesz. Nem tudom, hogy elég időt nyertünk-e, de nagyon remélem, hogy nem miattunk esik baja a többieknek.
- Nem bírja sokáig - jelentette ki Dustin a plafonba szúrt pajzsot nézve.
- Nyomás, nyomás - kiabálta Munson a fiúnak a kötél felé biccentve a fejével. Ő pedig felkapott egy másik pajzsot, és egy lándzsát és a teljes testével próbált úgy helyezkedni, hogy ha be törnek a denevérek, akkor mi még takarásban legyünk. Eddie Munson egy igazi férfi, annyira imádom. - Siess, gyorsan - mondta miután meghallotta, hogy Dustin leért. Miután én is átértem Henderson jelzett Eds-nek, hogy jöhet.
   - Eddie gyerünk! - hangzottak a szavai miközben a túloldalon álló férfi felkapaszkodott a kötélre. Azonban körülbelül félúton megállt, és csak meredt maga elé.
- Baby gyerünk, gyere! - kiabáltam.
- Nincs már sok, gyerünk! - tette hozzá Dustin, de erre Eddie leugrott a kötélről.
- EDDIE - harsongtuk egyszerre a túloldalon. Felnézve láttam, hogy Ő is felfelé bámul, könnybe ábadtak a szemei mikor találkozott a tekintetünk. Látszott az arcán, hogy nagyon gondolkozik valamin. Elkapta a fejét és ismét a körülötte lévő sötét és veszélyes helyet bámulja. Egyszercsak egy hirtelen mozdulattal újra felkapta a lándzsáját és a pajzsát, majd sajnálkozóan nézett fel ránk.
- SZÍVEM, MIT CSINÁLSZ? - kiáltottam elcsukló hangon.
- EDDIE NEEEE - tört ki Dustin egy fájdalmas üvöltésben, miközben tehetetlenül végig néztük ahogy a férfi elvágja az átjárón átvezetett kötelet.
- BABY NE CSINÁLND - sikítottam miközben elöntöttek a könnyek.
- EDDIE ÁLLJ! - próbálta még hangosabban üvölteni a mellettem álló kölyök akinek szintén könnyek lepték el a szemét.
- ÁLLJ - könyörögtünk egyszerre zokogva, ahogy végig néztük, hogy Eddie elgurítja még a matracot is az átjáró alól. Aztán pedig megállt és egy utolsó, lélekbemarkoló pillantást vetett ránk.
- NEEE, EDDIE MI A FRANCOT CSINÁLSZ? - kiabálta Henderson már éppen, hogy csak érthető hangon.
- Időt nyerek - felelte halkan, de elszántan és hősiesen.
- NEEEE, ÉDESEM KÉRLEK - könyörögtem teljesen reményvesztetten. Már alig kaptam levegőt a sírástól. Dustin is hasonlóan keservesen zokogott. Mindketten térdre rogytunk a matracon és gyötrődve öleltük át egymást. Éreztem ahogy a lelkünk egyszerre tört meg mikor láttuk elfutni a férfit.