𝟘𝟘𝟜

248 18 0
                                    

   Irodalom óra várt rám, amit egyébként szeretek. Kivételesen ezeken az órákon oda figyelek a tanárra, és most az idő is gyorsan elment. Jobb kedvem lett igazából, mintha picit felélénkült volna az elmém a sok mélázgatás után.
Már elterveztem, hogy valahogy még túlélem ezt a maradék 2 órát, aztán egyből kimegyek a koponyakőhöz sörözgetni, amit mostanában elég gyakran csinálok. De ha jól sejtem az ajtó előtt várakozó két rám meredő arc keresztbe fogja húzni a számításaim. Ezek Max barátai, ha jól emlékszem a nevük Dustin és Mike. Nagyon remélem, hogy Ők nem anyagért keresetek meg. A gondolat menet közben elfogyott a tömeg az ajtóból így végre ki tudtam menni hozzájuk. Dustin, a kicsit pösze fiúcska mikor meglátott közeledni már kiabált is szélesen mosolyogva.
   - Hey Becca! Szia! - integetett két kézzel kapálózva, hogy biztosan ne másfelé menjek. Oda mentem hozzájuk.
- Szia! - köszönt oda Mike is.
- Sziasztok! - köszöntem majd mosolyogtam rájuk várva, hogy mondják, hogy mit is szeretnének, de mivel nem mondtak semmit csak kínosan nézelődtem hol az egyik hol a másik fiú szemébe, de nem történt semmi, így gondoltam akkor folytatom Én a beszélgetést - Mi a helyzet skacok? Dustin ekkor oldalba lökte Mike-ot majd az arcával próbálta jelezni neki, hogy szólaljon meg Ő.
-Öhm semmi... Hát öhm szívességet szeretnénk kérni. - kezdett bele. Most már szinte biztos vagyok benne, hogy drog ügyben keresnek.
- Kizárt! Nem vagytok Ti még ehhez túl fiatalok? Biztos, hogy nem adok el nektek cuccot - eléggé meglepetten néztek rám a kijelentésem hallatán.
- Tessék? - húzta fel a szemöldökét Dustin.
- Nem füvet akartok?
- Mi? Nem! Fujj! - emelkedett fel a pöszécske fiú hangszíne egy undort jelző fintor kíséretében. Ekkor egy nagy megnyugvásra utaló sóhaj hagyta el a számat. Dustin ezt látva, folytatta, miközben Mike csak zavartan nézte végig a történéseket.
- Max említette, hogy régen sokat D&D-ztél - vett egy nagy levegőt - nekünk pedig hiányzik egy emberünk, nem lenne kedved játszani velünk? - mondta kicsit lassan, de szélesen mosolyogva és határozottan fel téve a kérdést.
- Oh istenem, hát dehogynem, olyan régen játszottam - felcsillant a szemem és nagyon gyorsan hadartam természetesen fülig érő szájjal - Mikor és hol? Holnap úgyis szombat, plusz szünet, szóval felőlem akkor mehet, ha van helyetek - hadartam továbbra is.
- Uram iszten - esett le az álla pöszécskének - Köszönjük!
- Király - vágta rá Mike nagyra nyílt szemekkel mosolyogva.
- De Becca, ez ma lenne, itt a suliban, már egy megkezdett kampányt fejeznénk be, csak Lucasnak bajnoksága lesz és kellene a helyére egy beugró, tudod a sulis D&D klubba, a Pokol Tüzébe - emelte ki előre felé magán a felsőjét ezzel megmutatva hová is tartoznak, mikor leesett, hogy Ők is ott ültek ebédnél a klubbal, Én pedig eddig fel sem figyeltem ezekre a pólókra.
- Uhm az nem fog menni - húztam oldalra a számát egy kisebb fintor kíséretében és inkább lefelé néztem.
- Tán fontos dolgod van ma? - Kérdezte kicsit türelmetlenül a magasabbik kissrác kérdőn rám pillantva.
- Vagy a klubbal van a gond? - nézett rám kicsit megértest sugározóan Dustin, de szerintem csak, hogy rá tudjon beszélni.
- Huh - kezdtem el a levegőt kifújva csukott szájjal kuncogni - Említsd meg a nevem a Ti kis vezéreteknek, hidd el, még Ti lesztek hálásak, hogy nem tolom oda a képem. - nevettem el magam.
- Te ismered Eddie-t? - kérdezték szinte egyszerre, össze néztek, majd nagyra nyílt szemekkel és felhúzott szemöldökkel meredtek rám mindketten.
- Szerintem jobban mint bárki más - sóhajtottam - de jelenleg nincs túlzottan oda értem, jobban mondva utál, szóval felejtsétek is el, hogy vissza engedne a klubba - és itt inkább gyorsan be fogtam a számat, mert igazából nem akartam elárulni nekik, hogy egyszer már tagja voltam a Pokol Tüzének.
- Vissza? - kérdezett rá Dustin, mert balszerencsémre nem ment el a füle mellett a mondatom ezen része.
- Hát igen, egyszer már kidobott, de most mennem kell, köszi srácok a meghívást, de kizárt, hogy oda menjek. - hadartam el miközben már el is kezdtem elsétálni, de hogy ne tűnjek teljesen bunkónak azért félig vissza fordulva oda kiabáltam nekik - ha van kedvedvetek veletek attól még szívesen játszom.
- Oké, de mi ez az egész Eddie-vel? - üvöltötte Dustin a kezéből tölcsért formláva, mert nagyon furdalta a kíváncsiság, utánam is akart jönni, de Mike vissza fogta, mert Őt tényleg csak az érdekelte, hogy találjanak valakit.
- Szia Becca! - kiabált oda nekem miközben elrángatta a kotnyeles kis barátját tovább keresni egy beugrót.
Igazából a terem ahol órám lesz totál a másik irányba van, de kínos lenne vissza fordulni. Na nem baj, be megyek a legközelebbi mosdóba, és majd ha megszólal a csengő akkor be megyek a terembe. A csengő hamar meg is szólalt és vissza felé már nem futottam bele a srácokba, szóval elkerültem két kínos szituációt is.
   A következő két óra nem ment valami gyorsan és semmi érdekes sem történt utánuk, egészen idáig. Éppen indultam volna haza mikor megláttam valamit. Az ott Chrissy? Hosszasan bámultam és igen, már biztos voltam benne, hogy Ő az. A suli mögötti erdő felé ment. A homlokomra csaptam, mert az is le esett, hogy miért megy oda. Az ott a ma már túl sokat is emlegetett Munson "biztonságos helye", míg Én többnyire a koponya kőnél ütöm nyélbe az üzleteket, addig Ő a suli mögötti erdőben kihelyezett padoknál. És igen, ezek azok a bizonyos padok ahol Max-ék megmentettek magamtól. Mindkettő a közös helyünk volt Eddie-vel ha el akartunk tűnni a világ elől. Mondjuk úgy, hogy a balhénk után már magától alakult ki, hogy egyikünk az egyik helyre, másikunk a másik helyre jár és így nem zavarjuk egymást. És most ha Chrissy oda megy, akkor valószínűleg megkapja ami csak kell neki. Így bele gondolva, a srác régen tökre oda volt érte, még általánosban, kizárt, hogy nemet mondjon neki. Istenem Cunningham csak bele ne keverj. Fogtam meg a fejem. Volt már bőven bajom belőle, hogy kezdőknek kemény cuccokat adtam el, volt aki majdnem bele is halt. Szerintem kb egyszerre szabadultam volna apámmal, ha nem éli túl vagy nem dumálom ki magam. Megfogadtam, hogy már csak törzsvásárlók kapnak bármit ami erősebb a fűnél. És hát Chrissy, a gimi kicsi királynője, biztosan nem próbált még konkrétan semmit és amúgy is le volt gyengülve. Bármit szerez, biztosan kiüti, és bárki neve ki derül akinek köze lehet ehhez, megszívja. Lehet, hogy le kellett volna beszélnem baszki.
Próbáltam abba hagyni az agyalást és inkább haza mentem. Szerzek anyától néhány sört, és megyek is a kis "törzs helyemre"

A Pokol Valódi Tüze  // Eddie Munson ff //Donde viven las historias. Descúbrelo ahora