A Pokol Valódi Tüze // Eddie Munson ff //

𝟘𝟘𝟙

/Becca szemszöge/

    - Becca! Hahó már 20 perce elmúlt 7 óra, fel kellene kelni! Tavaszi szünet csak holnaptól lesz, kapd össze magad kicsim! - ébresztettek fel anyám szavai és hangos dübörgése az ajtómon. Ebben a pillanatban szívem szerint le tudtam volna ütni. Nem csak azért, mert az éjjel szinte semmit sem aludtam és csak most sikerült pár percre álomra hajtanom a fejem. Inkább azért, mert tudtam, hogy ez a kedvesnek tűnő gesztus, csak azért történt meg, hogy saját magával elhitethesse, hogy jó anya.
   18 éves vagyok. Ebből körülbelül 15 évet keserített meg az alkohol problémáival, hiszen tudomásom szerint 3 éves korom óta iszik. Sokáig nem volt annyira vészes ez az egész, ugyanis a nővéremmel Jennyvel mindig itt voltunk egymásnak. Nem mellesleg pedig az ominózus nap előtt fele ilyen komolyak sem voltak anya problémái. Jenny öt évvel ezelőtt meghalt egy autóbalesetben. Ő akkor volt 22 éves és a barátaival részegen kocsikáztak, majd egy fának ütköztek. Öten ültek a kocsiban, és csak egy ember élte túl, mégpedig a sofőr. Azonban Ő sem túl sokáig élhette tovább az életét.
   Azt hiszem a történtek az apukámat viselték meg a legjobban, ugyanis amint megtudta, hogy az aki a nővérem haláláért felelős túl élte, úgy döntött, hogy nem ússza meg. Gyakran fogyasztott kábítószereket, és bár tudta magát kontrollálni a hatásuk alatt állva is, most teljesen elborult az agya. Korábban nem bántott senkit, de most megtette. Még minimum 10 évig a börtönben lesz beszámíthatatlan állapotban elkövetett gyilkosságért.
   Jenny hálálával a teljes családomat elveszítettem, mert az anyám ezután került a lehető leglabilisebb állapotába. Egyszerűen ijesztő mellette itthon lenni, és úgy élni, hogy sosem tudom előre mit fog tenni, mikor megy el itthonról vagy egyáltalán haza jön-e még.
   Azt hiszem picit elgondolkodtam az időt. Az órára nézve láttam, hogy már 7:36-ot mutat. Amilyen gyorsan csak tudtam magamra kaptam a legtisztábbnak tűnő sötétkék farmernadrágom, mellé felkaptam valami felsőnek tűnő feketés-szürkés cuccot a földről, amiről a felvétele után kiderült, hogy az egyik kedvenc Iron Maiden-es pólóm, tehát még örültem is a választásomnak. A fürdőbe mentem, fel akartam dobni egy kis sminket de amennyire kapkodtam már az első mozdulattal elrontottam, így inkább letöröltem. A hajamról meg is feletkeztem idegességemben és teljesen kócosan indultam el. Az előtérben magamra ráncigáltam egy bakancsot, és a dzsekimet leakasztva a fogasról elindultam. Becsuktam az ajtót, aztán a fejemre csaptam egyet és már nyitottam is újra kifelé, mert vissza kellett rohannom a táskámért. Közben gyorsan felnéztem az órára is. Uram isten 7:47. Az iskola innen körülbelül 18-20 percre van gyalog és nyolcra bent kellene lennem.
- Szia kincsem! - üvöltött utánam anyám, akinek már hallatszott a hangján, hogy nem tiszta. Ember, még reggel 8 sincsen. Mindegy.
- Szia anya! - köszöntem el tőle én is és már szaladtam is az ajtóhoz, aztán pedig a gimibe.
   Egész életemben Hawkinsban éltem. Szeretem magát a helyet, de igazán lakhatnék közelebb a sulihoz. Van autónk is, de jogsija csak az apámnak van. Megcsinálhattam volna már Én is, de feleslegesnek láttam, hisz ahová kellett oda Billy elvitte, és így másba fektethettem az arra szánt pénzt.
Billy azaz William Hargrove... nos, hát Ő a "volt barátom", vagyis igazából nem is tudom hogyan lehetne ezt megfogalmazni. Nem szakítás, hanem egy szörnyűség vetett véget a kapcsolatunknak. A nyáron nyílt egy pláza a városunkban, a Starcourt, ahol nem is olyan sokkal a nyitás után volt egy hatalmas tűzeset. Legalábbis annak volt beállítva.
   Hawkinst mindenki békés helynek gondolja, de korántsem olyan biztos, hogy ez így is van. Nem értettem, hogy Billy egyáltalán mit is kereshetett ott, hisz nem volt az a plázába járó típus. Nagyon nehezen tudtam feldolgozni a halálát, és értelmetlennek is tűnt számomra konkrétan az egész. Néhány nappal előtte igencsak összekaptunk. Vízimentőként dolgozott a strandon, és valami Heather-el kezdett el lógni. Nekem ez persze egyáltalán nem tetszett és letámadtam ezzel. Napokig nem is beszéltünk utána. Azt hittem, hogy ezért volt minden. Emésztett a bűntudat. Magamat okoltam, hiszem ha nem bántom meg valószínűleg a pláza közelébe sem megy, hanem velem tölti el az idejét, vagy a másik verzió, hogy ha éppen tényleg valami dolga volt a plázában, akkor mind ketten ott lettünk volna a tragédia beálltakor. Az egészet az én hibámnak tulajdonítottam és már ott tartottam, hogy öngyilkos akartam lenni. Nélküle már értelmetlennek tűnt az életem. Már kicsit bódult elmeállapotban egy újabb üveg pia és egy teljes doboz nyugtató társaságában ültem az erdőben, egy számomra kedves helyen ahol régen sokat lógtam. Volt ott pad is amire leülhettem. Már éppen készültem bevenni a gyógyszereket, mikor meghallottam két lány hangját akik valamiért oda is jöttek hozzám. Az egyikük Max volt, Billy húga. Az eset után bele sem gondoltam igazából, hogy ez Őt is érinti. Nem gondoltam rá, hogy beszélnem kellett volna vele. Én csak leléptem a világ elől, ahogy előle is, pedig húgomként tekintettem rá. A másik lány neve, mint kiderült Tizenegy. Max legjobb barátnője. Plusz, ha nem lenne elég furcsa a tény, hogy a neve egy szám, és éppen az éjszaka közepén ott járkáltak ahol meg akartam ölni magam, még egy a városunk alatt húzódó alternatív univerzumról, ezzel foglalkozó szovjet csapatokról és a nemrég elveszített természetfeletti képességeiről is beszámolt. Elmondták, hogy Billy-be egy ebből a "hellyel lefelé neki" nevezett másik világból származó szörny költözött, és hogy Ő irányította a tetteit. Azt is elmesélték, hogy végül erősebb volt ennél a valaminél, és hősként, az életét feláldozva mentette meg Tizenegy életét. Persze hihetetlennek tűnt az egész, de hittem nekik, mert hinni akartam és láttam már Én is sok megmagyarázhatatlan dolgot. Bizonyítani is akarták, de nem láttam értelmét. A két lány megmentette az életemet, és ha igaz ez az egész ha nem, ebben a verzióban ringatom magam, hogy ne folyton azon járjon az agyam, hogy Én tehetek a haláláról. Tizenegy néhány napon belül elköltözött tehát nem mondhatom, hogy barátok lettünk, de Max-el azért beszéltünk általában egy-két szót ha össze futottunk a suliban.
   Már látom a távolból a gimit, de embereket körülötte nem igazán. Már biztos, hogy elkéstem, de nem hinném, hogy nagyon sokat, és matekom lesz, a tanár pedig már megszokhatta, hogy nála általában kések. 3 perccel később be is rohantam a suliba és egyből a teremhez mentem, de az üres volt. Eőször nem értettem, majd rá jöttem mi a helyzet. Basszus tényleg, a tornaterembe kell menni, lesz valami előadás. Oda mentem és szerencsére belpéve nem keltettem túl nagy feltűnést. Éppen hangosan szólt a zene, mert a pomponlányok csinálták azt a dolgot amit szoktak. Elvegyültem a tömegben és igyekeztem nem túl feltűnően undorodni az egésztől.