A Pokol Valódi Tüze // Eddie Munson ff //

𝟘𝟛𝟟

/Eddie szemszöge/

Beck már majdnem ide ért hozzám, de egy kanyarodás miatt kizökkent az egyensúlyából és a karjaimba esett. Felsegítettem, Ő pedig oldalról az ölembe ült és megcsókolt.
- Köszönöm - mosolygott rám büszkén.
- Mégis mit? - néztem rá értetlenül.
- Hogy végre nem azon görcsölsz, hogy rám vigyázz, hanem kockáztatsz a csapatért. Őrülten zseniális volt az előbbi húzásod, és Én nagyon büszke vagyok rád - mondta, majd a kezei közé fogta az arcomat és adott egy puszit a homlokomra ez iszonyatosan jól esett.
- Tudod, szívem... - kezdtem bele. - Igazad volt azzal kapcsolatban, hogy nem hagyhatjuk veszni Hawkinst. Plusz amíg Te félrehívtad a kis vöröst addig Én Wheeler-el beszélgettem, és rá ébresztett, hogy ha egy erős nőt vissza fogok, azzal csak ártok neki. Henderson-nal pedig arról beszélgettünk az éjjel, hogy Te is egy hozzá hasonló őrült zseni vagy, akit hagynom kellene kibontakozni. És rá jöttem, hogy régen is minden hülyeség közben tudtál magadra vigyázni, tehát mondhatni megnyugodtam. Ezen felül melletted sokkal erősebbnek érzem magam. Már nem akarok elfutni. Tudom, hogy végig tudjuk csinálni! - mondtam el lelkesen, hogy miért vagyok most bátrabb mint eddig. Jones-ba mintha bele fagyott volna a szó, csak meredt rám egy ideig, aztán megszólalt.
- Nagyon szeretlek!
- Én is téged - feleltem majd szorosan megöleltem, Ő pedig elkezdte puszilgatni az arcomat ahol csak érte. Olyan édes. Nevetgéltünk és hülyéskedtünk ott egy ideig mire Harrington hátra kiabált.
- Srácok, a világért sem akarom megszakítani a Ti kis enyelgéseteket, de kiértünk Hawkinsból, szóval minimum az egyikőtöknek előre kéne jönnie navigálni!
- Na jó, megyek Én - sóhajtott a lány miközben felállt. Vissza hajolt egy csókra aztán előre sétált.
- Hey Munson - szólalt meg egy lány hang.
- Igen? Ki szólt? - néztem körbe.
- Én - integetett Erica. - Ha itt végeztünk megmutatod hogyan csináltad?
- Mit? - kérdeztem vissza, mert nem értettem, hogy hirtelen mire gondolt.
- Hát hogy hogyan indítottad be a kocsit - vágta rá.
- Nagyon vicces vagy - mosolyogtam rá gúnyosan.
- Teljesen komolyan kérdeztem - látszott az arcán, hogy nem viccel.
- Még átgondolom kölyök - válaszoltam bíztatóan mert nem mertem nemet mondani.
- Megjöttünk! - kiabálta boldogan Beck, mire a csapat elkezdett örvendezni. Mindenki kirohant a lakókocsiból, kivéve a száműzöttek.
- Maradjatok itt, sietünk! Addig is zárjátok magatokra az ajtót - szólt hátra a Wheeler lány. Mi csak egy-egy bólintással válaszoltunk. Abban a pillanatban ahogy Beck bezárta az ajtót elkaptam a derekát és magamhoz húzva megcsókoltam. Percekig tartott a csókcsata, de egyszer csak hirtelen elkapta a fejét és elkezdett kifelé bámulni az ablakon.
- Mi az? - fordultam Én is oda.
- Shh, bukj le - suttogta, miközben leereszkedett a padlóra.
- Mi? Miért? - suttogtam vissza ijedten és követtem Őt.
- Szerintem van odakint egy zsaru, az is lehet, hogy végig követett, hogy nem vettük észre? - pánikolt, közben pedig dörömbölést hallottunk. Valaki a lakókocsi oldalát püfölte.
- Nyissátok ki! Tudom, hogy bent vagytok! - kiabálta egy mély férfi hang.
- Basszus - sziszegtem.
- Kethleen, Hawkinstól idáig követtem a járművet és láttalak odabent. Légyszíves nyisd ki az ajtót, csak beszélni szeretnék veled - szólalt meg újra.
- Baby, bújj el az ülések mögé - suttogta ismét a lány, nagyon komolyan nézve rám.
- Mégis mit akarsz csinálni? - kezdtem újra aggódni.
- Az még kiderül, azt hiszem ismerős a hang és nem véletlenül hívott a második nevemen. De ha csapda, nem kaphatnak el mindkettőnket, bújj el - mondta majd az ablak felé közeledett, gondolom, hogy kinézzen. Én azonban eleget tettem a kérésének és elbújtam, hogy érezze, hogy bízom benne. Nem tudom mit akarsz csinálni hercegnőm, de tudom, hogy sikerülni fog.

/Becca szemszöge/

Próbáltam minél észrevehetetlenebbül kinézni az ablakon. Amint sikerült, egy ismerős arcot láttam a kocsi ajtaja előtt álldogálni. Valóban rendőr volt, tehát jól láttam legelőször is, viszont ez az a rendőr aki legutóbb segített elszökni. Oké, legyen, kinyitom... Bízom benne. Az ajtó elé sétáltam.
- Egyedül van? - kérdeztem meg remegő hangon, most kezdett el igazán a torkomban dobogni a szívem.
- Teljesen, ne aggódj, csak engedj be kölyök, rendben? - felelte bíztatóan. "Kölyök", nem tudom miért, de megnyugtatott, hogy így nevezett, korábban is kölyöknek hívott mikor segített. Vettem egy mély levegőt és kinyitottam az ajtót.
- Jöjjön gyorsan - mondtam a belső tér felé intve neki, majd mikor belépett hagytam hogy elhalajdon előttem és becsuktam az ajtót, aztán pedig futottam vissza, hogy nehogy elinduljon előre az ülések felé és észre vegye Munson-t, próbáltam a hátsó rész felé terelgetni. De ahogy láttam körbe sem nézett, ezzel újabb bizalom löketet adott.
- Köszönöm a bizalmad kedves Becca Jones - mosolygott rám a férfi akinek furcsa mód semmi szarkazmus sem volt a hangjában. - Ide leülhetek? - mutatott a hátsó részén lévő kanapéra.
- Persze - válaszoltam zavaromban csak a kérdésére felelve.
- Nem kell tartanod tőlem, szándékosan vállaltam szólóban a "lakókocsi tolvajok" üldözését, mert biztos voltam benne, hogy közötök van hozzá. Így legalább tudok segíteni. Nem foglak letartóztatni és a nevedet is azért nem kiabáltam kint, hogy a rátok vadászó emberek se tudják meg, hogy itt vagy.
- Maga segített nekem megszökni, és most is segíteni akar... Miért? Mit akar tőlem? - kérdeztem gyanakvóan.
- A nevem Joshua Clark, nem hiszem, hogy emlékszel rám, hiszen régebben is maximum néhány pillanatra láthattál. Ismerem az apádat, és sokkal tartozom neki - kezdett bele, majd egy kis szünet és egy nagy levegő vétele után folytatta - Tudod, a lányom Alice... ott volt abban az autóban. Jenny-vel. - hallatszott ahogy megremeg a hangja, de nem hagyta abba. - A sofőr vétsége nem egy szimpla ittas vezetés volt. Alice nem a helyszínen halt meg, hanem két nappal később a kórházban. Nekem volt olyan szerencsém, hogy tudtam vele beszélni. Elmondta, hogy a fiú aki vezetett, bedrogozta Őket és az egyiküket korábban szexuálisan is bántalmazta, de nem tudták megvédeni. Valószínűleg mindegyikükre ez várt volna. Útközben észhez kezdtek térni és üvöltözni kezdtek az elrablójukkal aki egyszerűen csak oda rakott valami súlyt a gázpedálra és kiugrott az autóból. Jó ügyvédje volt és valószínűleg a bíró is le volt fizetve, így sehogy sem tudtam bizonyítani azt amiről a lányom beszámolt. De az apád, és természetesen a másik két lány apja is hitt nekem. Leültünk mind a négyen egy sörre, és az egyikünk felvetette, hogy ha a törvény keze nem éri utol, érje utol a miénk. Elhatároztuk, hogy bosszút állunk, hogy megöljül azt a rohadékot aki ezt tette a lányainkkal. Először együtt akartuk, de aztán gondolkodni kezdtünk, hogy elég ha egyikünk megteszi. Rajtam kívül még volt egy rendőr a társaságban és egy háromgyerekes apuka. Becca, nem Te tehetsz arról, hogy ilyen lett az életed, az nap éjjel 4 férfi döntött a sorsodról. Alexander azt mondta, hogy nem adhatjuk fel a rendőri munkánkat és tiszteletünket, és hogy a családjaink mellett a helyünk - könnybe lábadtak a szemeim ahogy hallgattam a rendőr szavait. - Természetesen egyikünk sem akarta engedni, elmondtunk neki, hogy Ő ugyan olyan fontos ember, és neki is a családja mellett a helye. De Ő erősködött. Folyton azt hajtogatta, hogy "Az Én Becca-m egy nagyon talpra esett lány, adjatok neki egy szikrányi reményt, és meglátjátok, csodát csinál belőle". Azt mondta, hogy ha az anyukáddal nehéz is lesz, akkor is lesz aki ott legyen neked. Hogy Wayne Munson-ra még az életét is rá bízná, és hogy Ő úgyis gondoskodni fog rólad. Meg hogy az unokaöccse, feltételezem a fiú aki az ülések mögött bujkál, de nyugodtan elő jöhet, mert Őt sem tartóztatom le - zökkentette ki kissé szurkálósabbra az eddig ellágyított hangját Eddie felé nézve, majd vissza tért a mondat kezdéséhez - úgy ragaszkodik hozzád, hogy soha nem hagyná, hogy bajod essen. Annyit mondott, hogy ha bármikor szembe kényszerülnél a törvénnyel, ha már zsaruk vagyunk adjuk meg valahogy azt a kicsi esélyt ami kell, hogy ne végezd ott ahol Ő fogja. Én csak annyit mondtam neki, hogy vigyen be annyi drogot vagy alkholot a szervezetébe amennyit csak tud, hogy a beszámíthatatlan elmeállapota miatt kevesebb legyen a bűntetése. De mikor kimondták, hogy 15 év... Bele gondoltam abba, hogy Te addigra már a 30-hoz fogsz közelíteni, és Alexander nem láthatja ahogy felnősz. Minden egyes nap gyötört a bűntudat. Amikor meghallottam, hogy egy Jones vezetéknevű lány vár kihallgatásra, és hogy mindenképpen bent kell tartanunk, mert a Carver család úgy döntött, hogy éppen erre szeretné szórni a pénzét, azonnal intézkedni kezdtem, hogy Én hallgathassalak ki. Az ablak mögül nagyon sokan hallgattak, ezért voltam olyan rideg és ezért nem hagytam, hogy beszélj, hogy tényleg ne találhassanak semmi fogást. De néhány elmebajos, sátnánt kiáltó sznob miatt a rendőrség elfogadott annyi indokot, hogy "gyilkos, mint az apja" és máris keresett bűnöző lettél - akaratlanul is elejtettem pár könnycseppet amire Ő fel is figyelt. - Kölyök, az apád egy hős, és tudta, hogy állni fogod a sarat. Én megadtam azt a reményt amit kért, és lásd, biztos vagyok benne, hogy éppen azon ügyködtök, hogy tisztázzátok a neveteket. Én pedig továbbra is segíteni fogok ahol csak tudok.
- Köszönöm - semmi mást nem tudtam kinyögni, egyszerűen nem ment. Szinte teljesen lefagyva hallgattam végig a mondandóját, most pedig még sírtam is. Észre sem vettem, hogy Eds ez idő alatt már oda jött hozzánk, csak a karját vettem észre a vállamon. Megnyugodtam, hogy ott van mellettem, így végre egy nagy levegő után szóhoz tudtam jutni. - Tényleg nagyon hálás vagyok, hogy most itt van és ezt elmondta. És köszönjük szépen a segítséget.
- Én pedig sajnálom, hogy hagytalak ide kerülni - hajtotta le a fejét.
- Nem maga tehet róla, és ha lett volna bele szólásom a döntésbe, akkor is vállaltam volna - mondtam bíztatóan a férfira nézve.
- Ti Jones-ék igazán jó és bátor emberek vagytok. Remélem megoldódik valahogy az ügy - mosolyodott el.
- Meg fogjuk oldani, köszönjük szépen - szólalt meg Eddie.
- Úgy legyen - biccentett kedvesen a férfi. Erre a többiek hatalmas robajjal megérkeztek és az ajtót kezdték ütni, Én pedig oda rohantam kinyitni. Mikor beléptek igen csak kiakadtak a zsaru látványán a lakókocsiban. Teljesen lefagyott tekintetekkel néztek ránk.
- Oh basszus - suttogta Dustin.
- Hey srácok nyugi, Ő itt Joshua Clark, apám barátja, a rendőr aki már korábban is segített és most is szeretne segíteni - nyugtatgattam őket.
- Sziasztok! - ált fel a rendőr egy integetés kíséretében a csapat pedig zavartan, de megkönnyebbülten köszönt neki vissza.

(Sziasztok! Mint észrevehettétek eddig általában naponta több részt is hoztam, viszont a történetünk most már a végéhez közelít. Nagyjából még 3-4 fejezetet szánok a sztorinak, és ezeket szeretném majd egyszerre kihozni, így most pár napig nem lesz új rész. Előre is bocsánat, és köszönöm szépen a sok voteot és kommentet, nagyon édesek vagytok. ❤️)