Suga kellékese

3. rész

Vannak dolgok, amikre sokat kell várni. Ezek általában pozitív, jó dolgok. Ilyen például egy jó buli, randi... És te is... Várakozás közben az ember mindig izgatott. Izgul, hogy ne csalódjon...

- Te mit keresel itt?! - förmedt rám Suga.

Nincs más hátra, mint tettetni a hülyét. Hiszen én a bátyám vagyok, Young Min!

- Hogy érted? Jöttem sajtótájékoztatóra. – forgattam ide-oda a szemem, miközben megpróbáltam a lehető legmélyebbre változtatni a hangom.

Arcomat összeráncolt homlokkal fürkészte egy ideig. Körmeimet elkezdtem leszedegetni egyik kezem ujjáról idegességemben.

- De az öltöző arra van. – mutatott a velem ellentétes irányba.

Egy megkönnyebbült mosollyal néztem hátra, majd rá.

- Ja, igen tényleg. Hú, de hülye vagyok. – csaptam tenyeremmel homlokomra, majd a lehető leggyorsabban vettem egy 180 fokos fordulatot.

- Várjunk csak! – szólt megint. Nagyot sóhajtva, majd egy újabb erőltetett mosollyal fordultam vissza hozzá. – Te tegnap Kyungju-ban voltál, nem?

- Igen! – vágtam rá a választ, majd rájöttem, hogy mégsem. – Nem!

Egyik szemöldökét felemelve két karját összefonva maga előtt nézett rám. Kezdett egyre kellemetlenebb lenni a szituáció, mert már engem is megzavart, hogy ki vagyok. Egy újabb zavart mosolyt küldve felé, próbáltam megint ott hagyni a folyosón. De újból szóval tartott.

- A menedzser megkért, hogy adjam át neked a belépő kártyádat. Azt, amit Amerikában kaptál csak ideiglenes volt. - hirtelen eszembe jutott Young Min nadrágjában talált kártya. Bólogatva vettem át tőle a kártyát. Ekkor az előttem álló tegnapi áldozatom eszébe juthatott valami. Tarkóját vakarva kezdett méltatlankodni. – Csak az az idegesítő kis vakarékkal ne találkoztam volna. Még mindig bűzlök a haltól.

Ekkor én is idegbe jöttem, hirtelen nem tudtam irányítani gondolataimat.

- Megérdemelted. – mondtam ki hangosan, amit nem kellett volna. Ekkor ő szúrós tekintetét megint rám vetette, majd egyre közelebb kezdett jönni hozzám. Ki kellett találnom valamit, hogy javítsak a helyzeten. – Mondták a piaci árusok. Én nem tudom, mert nem voltam ott. Csak mondták, hogy üzenjem meg, meg ilyenek. Szóval, jobb, ha tudod.

Futásnak eredtem, mielőtt még közelebb jött volna. Ha az arcomat közelebbről megtekinti, biztos, hogy rájött volna a titokra... Egészen az öltözőig futottam, amit most hezitálás nélkül nyitottam ki, reménykedve, hogy ide nem jön utánam. Magam mögött becsukva az ajtót, támasztottam azt egy ideig a hátammal.

- Park Young Min?

Egy ismerős hang szólított. Körül nézve az öltözőben mind a hat BTS tag átöltözve várta a sajtótájékoztató kezdetét. Az ismerős hang pedig tegnap a TV-ben nyilatkozott. Kim Namjun hangja volt. A hat öltönyös srác rettentően helyes volt. Olyanok voltak élőben, mint a neten.

- Á! Szia... Sziasztok! Igen, én vagyok az... Park Young Min. Örvendek! – köszöntöttem őket zavartan.

Nam Jun határozottan lépett elém jobb kezét felém nyújtva.

- Kim Nam Jun vagyok. Nagyon örvendek. – már erőteljes kézfogása is tiszteletet parancsoló, becsületes ember képét vetítette elém. Aprót bólintva, vigyázva, hogy csak addig nézzek rá, míg szükséges lépett elő mögüle a másik BTS tag.