Suga kellékese

27. rész

A körülöttünk lévő emberek, akik tudják rólam az igazat... Vajon rosszakarók vagy jóakarók lehetnek?

- Kérlek, ne!

Az óra pontosan 7 óra 16 percet mutatott. A Kyungju felé haladó busz pedig éppen akkor indult el, amikor én odaértem. Irónikus, nem?

- A fenébe! – kiabáltam egy nagyot dühömben.

A számot nem tudtam visszahívni. Utolsó reményem az volt, hogy talán mégsem szállt fel a buszra, így össze-vissza futkostam őt keresve a pályaudvaron. Miután félórán keresztül rohangáltam, mint egy mérgezett egér, leültem egy padra fejemet térdembe temetve. Valaki odalépett elém. Felnéztem és egy dobozos kólát tartva elém Yoon Jae volt az.

- Yoon Jae! – pattantam fel.

- Ha nem veszed el, kidobom. Leszakad a kezem.

Egy fintorral az arcomon nyúltam az üdítőért, és közben eszembe jutott, hogy mennyire is hasonlít a stílusa Yoongi-éhoz. Kinyitva üdítőjét ült le a padra, én pedig mellé ültem. Csak néztem őt egy ideig. Kapucnija eltakarta a fejét, de tekintete olyan szomorú volt. Tele volt megbánással...

- Miért tűntél el? – tértem rögtön a lényegre.

Ő folyton csak előre egy pontra nézve kezdett el mesélni.

- Tae Hoon és Min Jae a legjobb barátaim voltak. Nagyon örültem nekik, mikor bekerültek az ügynökséghez. Ennek két éve már... A bekerülésükkel nagy változások jöttek. Tae Hoon elkezdett furán viselkedni. Pánikrohamai voltak, éjszakákat nem aludt. Nagyon aggódtunk érte, ezért egy nap úgy döntöttem, hogy utána járok a dolgoknak. Kiderült, hogy folyamatosan fenyegették őt is és a családját is. Ebbe lassacskán elkezdett beleőrülni. Egy idő után Min Jae is ugyanazokat a tüneteket mutatta. Egy nap felmentem panaszt tenni az igazgatóságnak, és kitálaltam mindenről. Követeltem, hogy hagyjanak fel a fenyegetőzéssel és hogy mondják el, mi bajuk. Egy nap meglátogattam őket a táncteremben, mikor az igazgatók közül valaki belépett. Mindkét barátomon a rémület lett úrrá. Le sem tagadhatták volna, ki áll emögött.

- És ki volt az?

- A kreatív igazgató.

Összezavarodtam. Egyrészt nem is nagyon tudtam, ki ő, másrészt nem láttam az összefüggést.

- Mi előnye származhatna neki abból, hogy fúrja a gyakornokokat?

- A kreatív igazgató az ismerőseitől és a rokonaitól pénzt vesz el, és bejuttattja őket az ügynökséghez. Akkor a táncteremben megfenyegetett bennünket. Lépjünk le magunktól vagy ő tűntet el minket. Ellenkeztünk. Én álltam ki ellene a legerélyesebben. Megfenyegettem, hogy kiteregetem ezt az egész incidenst a sajtónak. Másnap azonban Yoongi megsérült. Autóbaleset volt. Az igazgató mosta kezeit, cserbenhagyásos balesete volt. A tettest a mai napig nem találták meg. Szerencsére csak könnyebben sérült. Ezután természetesen megint szembe kerültem az igazgatóval. Azt mondta, ha nem lépek le, Yoongi-t örökre elintézi. Megijedtem. Ígéretet tettem neki, hogy nyomtalanul el fogok tűni. Cserébe ő békén hagyja a barátaimat és az öcsémet. Így történt meg, hogy két éve eltűntem.

- És mit csináltál ezidáig?

- Farmer voltam Kyungju-ban. Földeken dolgoztam.

Visszaemlékeztem arra, amikor a rendőrségen azt mondták, hogy sok bejelentés érkezett, hogy láttak egy hozzá hasonló fiút ott dolgozni. Tehát az nem volt vaklámra...

- Ki az a Baek néni?

- Baek néni férje egy szántóföld tulajdonos. A rendőrök igazoltatni akartak, mert egyik nap bejelentés érkezett hozzájuk. Akkor azt hittem, vissza kell mennem, és mindennek vége. De hirtelen egy néni a távolból integetni kezdett felém, majd odaszaladt hozzánk. „Unokám! Unokám! Mégis mi folyik itt?" A rendőröknek nem volt több kérdésük, miután Baek néni odajött. Csak hivatalból jöttek ki, nem fűztek már akkor ők sem sok reményt ahhoz, hogy megtalálnak. Baek néni már kiszúrt magának egy ideje. A távolból figyelt, látta, hogy nem vagyok idevalósi. Ő az egyetlen, aki tudja a történetemet teljes egészében.