Suga kellékese

18. rész

„Voltak erőltetett nevetések, hamis mosolyok. Fárasztó, régi, magányos érzések. Bizonytalan, üres érzések... Ezek mind eltűntek, ahogy megláttam az arcodat. Nem mondhatok mást, mint hogy teljesen elvarázsoltál... Te..."

Nem tudom, mennyi ideig sírhattam. A fejemet a sok ruharéteg takarta mellkasából akkor emeltem ki, mikor már biztos voltam abban, hogy nem esek össze. Lassan néztem fel rá újra. Ő csak rezzenéstelen arccal nézett rám. Egyszer csak gyorsan vette le derekamról karjait, majd torkát megköszörülve hátrébb lépett.

- Amúgy meg... Én is... Sajnálom. A padlón voltál, nem kellett volna még rátennem egy lapáttal. Csak... Voltak dolgok az én életemben is... Mindegy. Menjünk be, hideg van már. - annyi mindent kérdeztem volna még tőle. Ehelyett csak némán néztem a távolodó fiút. Nem követtem, ezért megfordult. – Nem jössz?

A sok kérdés, kíváncsiskodás helyett csak mosolyogva bólintottam egyet, miközben kitöröltem a szemeimből az utolsó könnycseppeket is.

- De.

A folyosóra kiérve Jimin-nel és Taehyung-al futottunk össze. Kíváncsian néztek ránk. Yoongi zsebre tett kézzel elhaladt előttük. Egyik kezével gyorsan intett.

- Nem-nem.

Félszavakból is megértették egymást. Jimin szabályszerűen megörült. Taehyung csak egy félmosollyal nézett végig rajtam.

- Utólagos engedelmeddel össze is téptem az öltözőben hagyott, megkezdett felmondóleveledet. – tette hozzá Jimin. – Gondoltam szólok, hogy ne keresd.

- Azt sem előre, sem utólag nem engedtem meg neked. – méregettem.

- A nehéz idők, nehéz döntéseket szülnek.

- Hát, még a hülyeséged. – szólalt meg a liftbe beszálló Yoongi.

Hazaérve elcsodálkoztam, hogy Yoongi sem a saját lakásába ment, hanem a közös lakásuk szobájába. Kérdőn néztem rá, mielőtt magamra csuktam volna szobám ajtaját.

- Elkezdtél jól kijönni a srácokkal. Ez veszélyes. Főleg rám nézve. – bevonult a szobájába, majd mielőtt becsapta volna az ajtót, csak ennyit szólt: - Park Young Min.

Gyorsan nyugovóra tértem aznap. Holnap kezdőtek a BTS új számával kapcsolatos előpróbák. Nem tudom, hogy én most háttértáncolni vagy háttérénekelni fogok-e. Azt azonban jól tudtam, hogy mégha Young Min már nem is él... Ki kell derítenem, hogy ki áll emögött. A bátyám iránti tiszteletből, szeretetből meg kell tennem. A büntetésemet pedig majd megkapom utána.

Reggel álmosan kászálódtam ki az ágyból. A konyhába érve vizet kezdtem forralni. Kitöltöttem egy csészébe a forróvizet, majd vártam, míg ki nem vehetem a filtert.

- Hé, kellékes. Készen állsz a mai napra? – Yoongi jelent meg a hátam mögött. Álmosan néztem az irányába, majd bólintottam egy aprót válaszként.

Ő is kitöltött magának egy csészébe forróvizet, és letette az asztal közepére az enyém mellé. Némán néztük a gőzölgő folyadékot. Lett volna mondani valónk egymásnak, de egyikünk sem szólt semmit. Egyszer csak egy hatalmas puffanásra lettünk figyelmesek. A két csésze elkezdett mozogni az asztalon, a benne lévő forróvíz kicseppent az asztalra.
Hirtelen régi emlékkép villant be... Arról az éjszakáról... Aznap estéről... Amikor életem nagy fordulatot vett. „Vigyázzatok, földrengés!" Kiáltották aznap este az utcán a rémült emberek. Menekültem én is... Úgy, mint ahogy most... Nem kaptam levegőt, arcom csak úgy égett. Kezeimet füleimre tapasztva csúsztam le a székről. Az asztal alá kuporodtam.