Suga kellékese

9. rész

Együtt vagy külön? Vele vagy egyedül? Őszinte vagy hazudik? Ismerős vagy ismeretlen?

Sötét van, mivel be van csukva a szemem. De valaki járkál körülöttem. Nagyot sóhajt, majd széthúz pár függönyt. Be van csukva a szemem, de hirtelen mégsem látom már a sötétséget. Fény világítja meg csukott szemhéjamat. A hirtelen világosság hatására morogva kezdek mozgolódni. Szemeim lassan kinyitom. Egy szürke színű plafon... Én fekszem... Magam köré néztem. Egy kanapéágy és egy nappali... Hol is vagyok?

- Hogy kerültem ide? – tápászkodtam fel az ágyon. – Vá!

Azonnal visszadőltem és fejemre húztam a takarót, ahogy a kihúzott függönyű ablak felé tekintettem. Ugyanis Suga folyamatosan engem méregetve nézte szenvedéses ébredésemet. A takaró alatt ijedezve rögtön eszembe jutott, hogy hol vagyok, és hogy hogyan is kerültem ide.

- 2 percet kapsz, hogy kikászálódj és elhúzd innen a csíkot. – ment el mellettem nagy hévvel.

Én ekkor ledobtam fejemről a takarót és újra felültem.

- Akkor nem mondod el senkinek? – kiáltottam utána rögtön a lényegre törve.

Hirtelen torpant meg és fordult vissza felém. Lassan kezdett el visszalépkedni a kanapéágyhoz.

- Ez csak attól függ, hogy hogyan teljesítesz. – állt meg felettem.

- Ezt most hogy érted?

- Nos, az igazság az, hogy nekem valóban szükségem van egy kellékesre, mert egyedül már nem bírom a sok munkát. Így, ha lesed minden szavam, és mindent úgy csinálsz, ahogy mondom neked talán egy hétig még meg tudom tartani a titkodat.

Nem tudom, mi üthetett belé. De talán egy kicsit mintha megenyhült volna. Tegnap este még egyáltalán nem volt alkuképes. Úgy tűnik, aludt rá egyet. Boldogan bólogattam, miközben majd' leestem az ágyról. Örültem, hogy legalább 1 hetet kaptam még a nyomozgatásaimra. Újra reménykedni kezdtem, bár szerintem ez a srác félreértette a csicska és a kellékes fogalmát.

- Mit kell tennem? Bármit megteszek! – lelkesedtem.

- Egy. Pontosan azt csinálod, amit mondok neked. Kettő nem kérdezel vissza, mi miért van. Az első alkalommal, ha ezt a két szabályt megszeged már hívom is az illetékeseket.

Apropó, hívás. Ezzel kapcsolatban egy újabb tegnap esti kellemetlen emlékkép jelent meg előttem.

- És mi történt a telefonoddal? – kérdeztem ártatlanul. Utoljára a készüléket a mosogató felett láttam, amire majdnem rá akartam ereszteni a vizet.

- Ahogy elszédültél beleejtetted a mosogatóba. – megkönnyebbülten sóhajtottam kezemet mellkasomra téve. Hiszen a mosogatóban nem volt sem edény, sem pedig víz, amikor felé tartottam. – Esésedkor pedig ráengedted a csapvizet.

Mellkasomon lévő kezemet ökölbe szorítottam, mikor felfogtam az utolsó mondatot is. Kellemetlenül éreztem magam.

- Nekem nem állt szándékomban tönkre tenni a telefonodat... – mentegetőztem. Nem akartam hozzátenni, főleg úgy nem, hogy ez a legújabb modell volt, ami több millió won értékű. – Hogyan tudnám helyrehozni?

Bűnbánóan néztem rá, reménykedve, hogy nem kéri érte az árát. Ugyanis azt akkor sem tudtam volna most neki kiköhögni, ha megöl.

- A telefon árát le fogod dolgozni a kellékesemként.

Vagyis a csicskádként pontosabban... Magamban kijavítottam azt az egy szót. Kiszállva az ágyból meghajolva előtte kértem bocsánatot.

- Tényleg ne haragudj. Mindent megteszek, amit csak kérsz.