Suga kellékese

23. rész

Mindenkinek vannak terhei, amit az ember a saját hátán cipel egy zsákban. Emberenként változó, ki hogyan kezeli a vállait nyomó terhes zsákot. Van, aki megpróbálja otthagyni az út közepén, és elmenekül. De a konklúzió mindig ugyanaz. A zsák terhe vissza-visszatér a válladra addig, amíg le nem veszed azt a hátadról, és ki nem nyitod.

- Szerintem nem ment ki az ajtón.

Halkan nyílt ki az ajtó. Mi még mindig ott voltunk a sötét szobában és ajkaink még mindig összeértek. Ahogy nyílt az ajtó derekáról lelogó pulóverét két kezem között erősen szorítottam meg. „Félek..." Ő ezt érzékelte, és olyan közel húzott magához, amennyire csak bírt.

- Á... Elnézést! Ezek meg miért itt csinálják?

- Hagyjad már. Lehet valami titkos románc. Young Ah-t keressétek inkább. Nem juthatott messzire.

A lányok megilletődve hagyták magukra a két számukra beazonosíthatatlan alakot. Miután már semmilyen motoszkálást nem hallottunk kívülről, lassan elengedett. Ajkaink is lassan elváltak egymástól. Szívem még mindig annyira hevesen kalapált, hogy az leírhatatlan volt. Arcom szinte forrt, tűzpiros lehetett. Olyan jó, hogy sötét volt, és ő ezt nem látta. Cserébe viszont én sem láttam az arcát. Pár perc kínos csend után végül megszólalt.

- Tiszta a levegő. Te menj ki először. Hamarosan követlek.

Rengeteg kérdést szerettem volna ezek után intézni hozzá. „Ezt most miért csináltad? Megőrültél?"

- Rendben. – de azok helyett inkább csak bólintottam egy aprót és magára hagytam.

Hála égnek már nem maradt hátra sok a vacsorából. A hátra levő részében nem történt semmit. Kis idő múlva Yoongi is visszaérkezett. Mintha mi sem történt volna, úgy koccintgatott és nevetgélt a többiekkel. Én is próbáltam így tenni.

- Akkor holnap! – intett búcsút nekünk az étterem ajtaja előtt egy taxiból a nagyon becsiccsentett menedzserünk.

Összesen 3 autót hívtak még. Én az utolsóba szálltam be Yoongi-val és Jimin-nel. Ahogy nyitottam az ajtót, hogy beszállok, megláttam, ahogy volt osztálytársaim is kiértek az étterem elé. Hangosan nevetgéltek, jól elvoltak, akárcsak a régi szép időkben. Ekkor egy hang hirtelen megszólalt a fejemben. „Ha van egy dolog, ami megoldatlanul ért véget, akkor az visszajön hozzád. A megoldatlan feladatok szüntelenül megoldásra várnak, és ha nem teszel pontot a végére akkor az visszajön hozzád."

- Később utánatok megyek. – szóltam be a hátsó ülésen már bent ülő Yoongi-nak. Becsapva az ajtót vettem az irányt volt osztálytársaim felé.

- Park Young Ah? – fordult felém először Nam Kyung Nam.

- Tehát valahol itt lapultál. – fintorgott Myung Hee.

- Myung Hee... – szólt rá Kyung Nam értetlenkedve.

- Hagyjad csak. – szóltam rá. – Hiszen igaza van. Én eddig csak lapítottam és mindig megvártam, hogy valaki más oldja meg helyettem a problémákat veled kapcsolatban. Vagy meg sem oldva csak elmenekültem.

- Most mit akarsz ebből kihozni? – nevetett fel cinikusan Myung Hee.

- Csak azt, - léptem elé határozottan – hogy legalább most el kell mondjam, mi van bennem. A hosszantartó piszkálások, csúfolások és bántalmazásoktól álmatlan éjszakáim, szorongásaim voltak. Pszichésen megterheltek azok, amiket ellenem elkövettél. Mindössze egy félreértés miatt. Én sosem voltam szerelmes Kyung Nam-ba és nem is leszek. Eleve nem volt kit tőlem féltened.