Suga kellékese

14. rész

Kinyitottam a gyűrött cetlit, amit a kezembe nyomott.

- Skater03?

- Így tarthatjuk a kapcsolatot, ha szeretnéd. De soha ne kérdezd meg, ki vagyok.

- Az arcodat sem láthatom, így a kilétedről sem érdeklődhetek.

Fekete kapucnijában elfordult tőlem, így nézett fel az égre, ami szokatlanul is szürke, rideg árnyalatot öltött.

- A kilét és a kinézetnél az sokkal fontosabb, hogy az emberek jól tudjanak egymással kommunikálni. Csak pár órát töltöttünk együtt, de szeretném folytatni veled a beszélgetést. Tudod, van egy jelentősebb dolog, ami különbbé teszi az embereket az állatoktól. Ez pedig a kommunikáció. Az emberek képesek megbeszélni egymással a problémájukat, és ezáltal van lehetőség meg is oldani azt. Ugye a kérdés már csak az, hogy ki mennyire hajlandó erre.

- A kommunikáció a megoldása mindennek. Legyen az vita vagy ismerkedés. – zsebre vágtam a fontos papírdarabkát. Nem árulhatott el többet magáról, ezt az egyet azonban muszáj volt megtudnom. – Te valami híresség vagy?

- Te vagy skater03?

- Mi? – kérdezett vissza csodálkozva.

- 0ZA vagyok! – kiáltottam.

Taehyung furcsán nézett a kezemre, amiben még mindig az ő karját szorongattam. Felnevetett.

- Már éppen próbáltam elfelejteni az előző hülyeségedet. Hát, erre nem itt van egy újabb? – kérdezte feszült mosollyal az arcán.

- Miről beszélsz?

Idegesen szabadította ki a karját kezem szorításából.

- Figyelj ide, Young Min. Szeretném, ha megtartanánk a legalább 3 lépés távolságot.

- De most miért?

A párbeszédünk vége az lett, hogy ott álltunk az üres térben, és értetlenkedve néztünk egymásra. Ki ezért, ki azért. A zavargást Suga szakította meg. Torkát megköszörülve állt be az ajtóba, és karórájára mutatott. Én is a faliórára nézve szaladtam ki a teremből. Dél volt, és 2 órakor jelenésem volt. Nem tudom, mi volt az az A.G.J., de nem egészen 2 órám volt ezt kitalálni.

A lift felé tartottam Suga-val. Beszálltunk, ő pedig megnyomta a parkolóhoz vezető gombot.

- Azt hittem, már sikerült lerendezni a dolgokat Taehyung-gal. De mikor beléptem, nagyon zavart volt köztetek a légkör.

Oldalra néztem pont rá. Szemét félig eltakarták a kuszán homlokába és arcába hulló fekete hajtincsek. Már szinte természetes volt, hogy velem jön felderíteni. Ő annak vette, de már meglepően én is. Nem is akartam, hogy ez máshogy legyen. Akármilyen bunkó is, biztonságot ad, ha velem van.

- De amúgy hova megyünk? – kérdeztem, miközben kisétáltunk a liftből a parkolóba.

Elővett a zsebéből egy kocsikulcsot. Megnyomva a hozzánk legközelebb lévő fehér autó villant fel, indulásra készen. Megtorpantam. Ezt ő is érezte, így hátrafordult.

- Miért vagyunk itt? Hova megyünk?

- Szállj be. – biccentette fejét az autó felé.

- Nekem most nincs időm autókázni. – tiltakoztam. – Alig van 2 órám, hogy kitaláljam, mit rejt az a 3 betű. – néztem rá.

Visszasétált elém.