Suga kellékese

8. rész

A legtöbb embernek két arca van. Egy az, amit kívül mutat másoknak. A másik az, amit belülről valójában gondol.

- Oké, oké. – járkáltam idegesen fel-alá a buszpályaudvaron. Közben nagyon vigyáztam, hogy a kezemben a gitár semmihez se ütődjön hozzá. – Most van hajnali 5. A busz ki van lőve... Vonat!

Kiszaladva a buszpályaudvarról vettem az irányt a legközelebbi vasútállomás felé. A pályaudvar előtt egy autó azonban elállta az utamat. Dudált, én pedig megtorpantam. Fekete ablakát lehúzva egy ismerős arc nézett ki a kocsiból.

- Szállj be.

- Park Jimin? – nem értettem a helyzetet. Rengeteg kérdésem lett volna felé, de erre most nem volt idő. A gitárt befektettem a hátsó ülésre, én pedig mellé ültem.

Kis idő múlva tértem csak magamhoz annyira, hogy kérdezősködni kezdjek.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

Ő folyamatosan az utat nézte, miközben halványan elmosolyodott.

- Van egy csoportos chat szobánk. Yoongi hyung írta, hogy elhozod Daegu-ból a gitárt a klip forgatásra.

Fintorogtam egyet Suga nevének hallatán. Rögtön elképzeltem a szövegkörnyezetet meg a stílust. „Megfűztem azt a csicska Young Min-t, hogy szaladjon le egy éjjel alatt Daegu-ba azért a gitárért. Amilyen kis idétlen most már biztos úton van odafelé." Fejemet rázva grimaszoltam tovább, majd arckifejezésem a flegmáról rögtön aggódóba váltott a következő gondolatom által. Félve pillantottam oldalra Jimin felé. Ugyanúgy félve kérdeztem meg a következőt.

- Mást nem mondott nektek?

Rám pillantott, én pedig zavaromban elkaptam a tekintetem. Kicsit sem voltam fura...

- De mondott. – pár perc kínos csend állt be közöttünk. Idegesen vártam, hogy mit mond ezek után. – Azt mondta néha úgy viselkedsz, mint egy lány.

- Eh?! – nyeltem egyet zavaromban. – Én? – tettettem a hülyét.

Jimin erre csak vállat vont, majd folytatta.

- Én nem tudom. De azt mondta, hogy ezzel a kis utazással és megbízatással bizonyíthatod be, hogy mennyire tökös legény is vagy.

Vérnyomásom hirtelen lett vagy 200 a piszkálódó és burkolt üzenetet tartalmazó szöveg hallatán. Ajkamat beharapva vettem egy mélyebb levegőt. Legalább ennyit meg kell tennem ahhoz, hogy el tudjam engedni a bántó információkat a fülem mellett. Ezután rátértem egy hasonló, mégis kicsit más témára.

- És te hogyhogy eljöttél felvenni engem?

- Szerencséd van velem. Ennyi. – zárta le röviden és tömören a témát.

- Ja, értem. – megint elkapott egy kisebb idegroham. Ezt már nemigen tudtam magamban tartani. – Én vagyok a legszerencsésebb ember a földön akkor. Rákényszerítesz, hogy tanuljak meg egy féléves anyagot a zongoravizsgádra. Aztán ha ez nem lenne elég, még a vizsgát is velem rakatod le. Mert miért is ne...? De ezekkel semmi gond nem lett volna, ha nem adtál volna meg rossz címet. Tényleg szerencsém volt, hogy csak az ajtószámot írtad rosszul... És akkor nekem még szerencsém volt. Nem lennék a helyében annak, akinek nincs veled szerencséje.

Erőltetett mosollyal néztem rá. Tekintetünk találkozásánál még ezt az erőltetett mosolyt is azonnal leolvasztottam az arcomról. Szemöldökét felhúzva méregetett.

- Ha nem tetszik a rendszer innentől gyalogolhatsz meg vonatozhatsz is.

Aprókat bólogatva hallgattam el. Nem akartam, hogy még a végén tényleg kidobjon a kocsiból. Nem firtattam tovább, miért jött, úgyse mondaná el. Kocsijának GPS-e azonban az eddigi problémáknál még nagyobb gondokat okozott. Az óra a várható megérkezési időnek még mindig 8 óra 30 percet írt. 8-ra ígértem magam, tehát nem sikerült teljesíteni a megállapodást. Suga pedig nem tűnt egy olyan egyednek, akivel csak úgy alkudozni tudok. Tudomásul kell vennem, hogy mire odaérek vagy már ki leszek rúgva, vagy pedig mindenki megtudja a kilétemet. Nagyot sóhajtva döntöttem hátra fejemet.