You're All I Need ✔️

15.Freya

🔺
🔺
🔺

Hétvége. Amit minden hét elején nagyon várok, és végre elérkezett, egy  elég hülye hét után. Annyiban lesz más a mai este, hogy meghívtam Noaht is. Semmi különösebb oka nincs, csak jóba lettünk, és Faith pasija. Ha már jönni akar, hát elhívtam.

Egész nap vártam, hogy Mason megjelenik nálunk, de nem jött. Nem is írt nekem. Örülnöm kéne, de inkább kétségeket ébreszt ez bennem. Ennyi volt talán? Megunta hogy játsszadozik velem? Van valakije? Kérdések, de válaszok nincsenek. De nem is kéne hogy érdekeljen. Utálnom kellene őt.

Faith:Akkor nem gond, ha Noah is jön?

Én: Nem. Meghívtam nem mondom vissza. 😅

Faith: Okés, csak a biztonság kedvéért kérdeztem. Hamarosan indulunk. 😘

Igazából az még egy óra, de végülis az hamarosan lesz, szóval a tükörhöz megyek, és elkezdem a szemöldököm megerősíteni.

- Szia. - ijedten dobom el a szemöldök ceruzát.

- Miért ijesztegetsz folyton? - kérdezem a mellkasomat fogva, az ajtóban álló Masontől. Nehezen fogom vissza az örömöm, ezért hátat fordítok neki, és úgy mosolyodom el.

-Miért ijedsz meg? - kérdez vissza. Újra rá nézek "ez most komoly" nézéssel, és észre veszem, hogy valami gond van. A mosolya nem valami boldog.

- Mi a baj? - lépek közelebb hozzá. Kissé meglepődve néz rám, majd magához húz, és megölel. Néhány percig, csak így állunk ölelkezve, majd gyengéden elhúzódik, és megcsókol. Minden érzelmem beleadom, hogy érezze, és jobban legyen. - Szeretnél beszélni róla? - kérdezem, amikor újra megölel.

- Csak az apám. Próbáltam lebeszélni arról, hogy megpróbálja magához venni Lanát és Noelt. Erre csak balhéztunk egyet. Lehet többet ártottam, mint amennyit segítettem anyának. - láttam rajta az őszinte kétségbeesést.

- Tudod, nem fogom azt mondani, hogy dehogyis, mert igazad van. Lehet ártottál, de legalább megpróbáltál tenni valamit. Anyukád értékelni fogja a szándékod. A bíróság pedig látni fogja, hogy jó nektek anyukáddal. - jobb kedvű mosolyt kapok tőle, és újabb csókot. Kicsit beszélgetünk az apjáról, és az anyjáról, hogy milyen volt a hangulat náluk, míg nem költöztek ide, és hogy most kezdi ugyanazt érezni, mert az apja nem fogadja el, hogy eljöttek. Miközben mindezekről mesél végig fogja a kezem. Most már tényleg nem értem. Beszélnünk kell, hisz ez nem játék már. Ha bízok a megérzéseimben, Mason már nem játszik. Aki szórakozik valakivel, az nem önti ki a szívét, nem így csókol, nem megy a lány után a mosdóba, hogy ő rá ne haragudjon. De ha tévedek, és ez a játék része, akkor tálcán kínálom neki a nyereséget.

-Mennem kell! Beszélek anyával, és amúgy is jön hozzád Faith. - bólintok, majd ő el is megy. Nem tudom mi tévő legyek.

Alig vagyok kész a sminkkel, ami igazán nem egy nagy durranás, tényleg csak spirálozok, és a szemöldököm csinálom meg, amikor kopogásra leszek figyelmes. Bizonyára Faith és Noah az. Sietősen futok le a lépcsőn, amitől a macskánk úgy megijedt hogy fújni kezd rám, majd sietősen világgá rohan. A terasz ajtó egyébként nincs zárva, hisz Mason ment ki rajta utoljára, kintről pedig nem zárható. Nem teljesen vagyok, kész, mert még a kontaktlencsémet sem tettem be, a hajam is kócosan van felkötve. Az hogy Mason itt volt, elvette minden időm, szóval lemaradtam. De nem bánom igazából.