You're All I Need ✔️

32.Epilogus

🔺
🔺
🔺

    Te mindig ugyan azt az embert látod a tükörben, ha belenézel? Ha igen, szerencsés vagy, mint én. Ma már én is csillogó szemekkel nézem magam, miközben az iskolába készülök. Oda, ahol várnak a barátaim, és a szerelmem. Vagyis ő visz igazából, szóval ő a ház előtt vár rám. A lényeg, hogy nincs kötelező konty, sem szemüveg, és úgy öltözök ahogy csak akarok. Na jó, azért Masonnek lenne hozzá néhány szava, ha egy melltartóban, és egy extra rövid shortban lépnék ki a házból, ahogy anyámnak se tetszene, és valljuk be igazuk is volna. Viszont nem is áll ez szándékomban, nem vagyok olyan.

Apám állapota nem sokat javult, szinte változatlan, és nincs is sok esély a további fejlődésében. Sajnos ezt kell elfogadnunk, és ezzel együtt élni tudni muszáj. Nem jó kimondani, de szinte már beleszoktunk ebbe az új helyzetbe, hogy apám bizony élete végéig segítségre szorul. Túl későn találtak rá, hogy fel tudjon épülni, de még időben, hogy ne halljon meg. Egyik hírhedt nagy barátja sem látogatta meg egyszer sem. Talán most már elgondolkodott ő is azon, biztos jó úton járt-e velük. Mármint a vallás oké, csak a megszállottság nem.

Anya itthon és a munkahelyen is helyt áll, de most hogy kezdődik a suli, délelőttre muszáj egy beugró ápolót alkalmaznunk. Ezért részmunkaidőbe takarítok az egyik boltban, hogy tudjuk finanszírozni.

- Freya! Mason már vár téged! - kopog be az ajtón anyám, és szél sebesen nyitom is azt ki.

-Kész vagyok. - nézek rá széles vigyorral. Még eléggé melegek a napok, hisz még csak év eleje van, így egy rövid nadrág és egy top van rajtam. Igazából már nem újdonság ez számomra, hisz már a baleset óta  nyugodtan öltözködhettem kedvem szerint. - Legyen szép napod! - nyomok egy gyors puszit az arcára, mielőtt kisietek az ajtón.

-Esetleg a táskád nem kellene? - kiált utánam unottan anya, és egyből lefékezek, mire Mason csak felvonja a szemöldökét. Válasz helyett csak visszarohanok a szobámba a táskámért.

-Köszi. - vigyorgok kínosan anyára, majd újra átlépek a küszöbön, vagyis lépnék, ha nem botlanék meg, és esnék hasra.

- Talán kicsit lassabban! - fogja a fejét, de Mason hangos nevetése elvonja a figyelmem.

- Nem fájt. - ugrok fel vigyorogva, de anya csak rázza a fejét. - Te meg mit vihogsz itt?-ülök be az autóba Mason mellé, aki még most is nevet.

- Szép jó reggelt gyönyörűm! - hajol az ajkaimhoz egy csókért jó kedvűen, de nem adom meg neki, amit szeretne. - Na ne legyél ilyen morci! - húzna közelebb az államnál fogva. - Freya! - mélyül el a hangja. - Ez már nem vicces te lány! Ide a csókommal!- veszi fenyegetőre, de a szeme szórakozottan csillog.

- Csúnyán kinevettél, ahelyett hogy segítettél volna Mason. - nézek rá közömbösen, de ez szimpla színjáték.

- Most komolyan Freya? - néz rám hitetlenkedve. - Mire kiszálltam volna, felugrottál. - sóhajt gondterhelten, mint aki tényleg elhiszi, hogy valami rosszat tett, és ez az, ami miatt le is bukok, hisz megjelenik egy mosoly az ajkamon. - Csak szórakozol velem? - fújja ki a levegőt, és határozottan a tarkómhoz nyúl, magához húz, és durván megcsókol. Nem is bánom, hogy ilyen heves, csak hogy most nem a szobájában vagyunk.

- Menjünk, mert Faith meg Noah már biztos várnak minket! - mondom, miközben Mason folyamatos ostrom alatt tartja a számát.