You're All I Need ✔️

12.Faith

🔸
🔸
🔸

   Hétfő reggel lévén, egy hét pihenő után, nyűgösen ébredek fel, és készülök el a suliba. A konyhában anyám sürög forog, hogy indulás előtt reggelizni tudjunk.

- Jó reggelt! - mosolyog rám vidáman.

- Jobb lenne, ha nem kellene suliba menni. - dünnyögöm, majd letesz elém egy pohár tejeskávét. - Köszönöm.

- Nem értem mit pofázol. - morogva érkezik közénk a bátyám. - Mi az? - ül le az asztalhoz. - Bazd meg, nincs térerőd vagy mi? Nem látom. Had nézzem már meg ember! - kiabál a telefonba.

- Mindjárt a tányérod nézed meg közelebbről! - mordul rá anya mérgesen.

- Mi? - értetlenkedik a testvérem.

- Ha nem fejezed be a kiabálást belefejelsz! - fenyegeti meg anyám, mire jót nevetek.

- Suliban beszélünk! - nyomja ki a telefont. - Tényleg nagyon kedvesek vagytok amúgy.

- Még jó hogy, hisz üvöltözve jössz le az emeletről. - teszi elénk a palacsintákat anya. - Nyitom. - reagál egyből a csengő hangjára. - Kicsim, a fiúd az. - egyből vörössé válik a fejem, James meg jót mulat rajtam.

- Nem a fiúm. - őszintén, szeretném ha az lenne, de eddig még nem beszéltünk erről.

-Még. - érkezik meg apám, aki hátba veregeti Noaht. - Suliba viszed ugye? - kérdi, mintha lenne más opció.

- Ugyan drágám, ilyen fiú felőlem viheti máshova is. - szemeim kigubbadnak anyám szavait hallva, és felpattanok a helyemről.

- Jézusom, menjünk! - húzom ki magam után Noaht, akinek levakarhatatlan vigyor van a fején. Örülök, hogy ő jól szórakozik. A szüleim állandóan ezt csinálják, ha itt van. A szünetben volt itt kétszer, mert többször nem engedtem, hogy jöjjön. Bezzeg az ő szülei tök normálisak.

- Ezért nem fogok egy csajt se haza hozni. - vonul el mellettünk James, majdnem kilökve az ajtón minket.

- Remek, a bátyámnak több esze van. - morogva csukom be az ajtót, majd sietősen Noah kocsijához megyek.

- Szerintem tök menők az ősök. - biccent a házunk felé, ahol meglátom a szüleimet kukkolni a konyha ablakból vigyorogva. Noah szerencsére ezt nem látja, így csak szemforgatva ülök be az anyós ülésre.

Csendben haladunk a suli felé, csak a zene szól a rádióból. Továbbra is ideges vagyok, mert a szüleim ilyen kényelmetlen helyzetbe hoztak. Oh, mindig ezt teszik velem.

- Várok veled, mert Mason sincs még itt. - állítja le a motort.

- Jól van. - szűkszavúan szállok ki, és sétálok a kapuhoz, ahol Freyat szoktam várni.

- Faith hallod? Ha akarod nem megyek többet érted, ha neked ez ennyire kínos. - egyből rákapom a tekintetem.

- Nem veled van a baj, hanem a szüleimmel. - magyarázom túl gyorsan.

- Akkor megkapom végre a reggeli csókomat?- néz rám vigyorogva. Elpirulva hajolok hozzá közel, és érintem az ajkaim a szájához. Nem mélyítem el, és nem hagyom neki sem, mert eléggé zavarba hoz, hogy mások is látnak, így elszakadok tőle. Meg hát fura, hogy csókolgatjuk egymást, de még igazából nem vagyunk együtt.